Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)
FORRÁSKÖZLÉS - Maróti Géza (1875-1941) építész: Velenczei kiállítás, műcsarnok
talásra - mely alkalommal Teles Édi egy egész helyes rákkiütést szerzett magának. Alpár Náci meg volt lepve a mikor az oly rövid idő alatt elkészült magyar műcsarnokot látta. Fene gyerek ez a tolvaj Maróti - volt a kedvcncz szavajárása, miközben óriási dimenzióit próbálta folyékony és szilárd halmazállapotú kalóriákkal ellátni a Cavalettóbéli törzsasztalunknál. A velenczeiek ellentétben néhány budapesti befolyásolható riporterrel, egyáltalában nem haragudtak, hogy a: Attilával való történelmi összefüggéseket érintettem. Sót Conte Grimani a velenczei sindaco (vagy podesta) egyszer a városi urakból álló társaságban kivitt Torcelloba ahol Attila úgynevezett trónszékében lefényképeztetett a városi archívum számára. Poldinak pedig egy szállítmány velenczei galambot akartak küldeni tiszteletük jeléül, a mit nagyon megköszöntem, de nem fogadtam el, mert szegény velenczei galambok nálunk tönkrementek volna. Egy consulunkra is emlékezem valami Baronc di Rosa, a kinek mestrei régi kertjét átterveztem. Végzett munka és kínlódás után persze ismét jött megenyhülés. Megint rámjött a fékezhetetlen jókedv, a mikor is nem fértem a bőrömbe. Egyszer lejött Velenczébe Ágotái Lajos a fiatal feleségével és a sógornőjével. Vacsora után frakkban gondoláztunk a Santa Maria della Salute előtt a tengeren tartott hangverseny bárka csődület felé. Én valami áldozatot akartam hozni a tengernek és beledobtam a fehér frakkravátlimat. Másnap a Cavallettoban ugyanezen kedves társaságot ebédre hivtam meg. Hát egyszerre csak, az egész osteria csodálatára egy ezüst tálcán egy óriási homárt hoznak az asztalunkhoz. Ebben nem volna semmi csodálni való, ha a homáron övdiszités gyanánt egy feltűnően hófehér frakkravátli nem szerepelt volna. Hölgyeink csodálkozva néztek rám, hogy hát ez a szokatlan dolog mit jelent. Itt mindig friss rák van mondok én nyugodtan, ezt is ma reggel foghatták meg a tegnap este bedobott kravátlimmal együtt, amelybe véletlenül belemászhatott őkelme. Egyszer a Lidón ebédeltünk nagy müvésztársaságban. Én bolond fejjel átugrottam egy kis asztalon, amely körül éppen olyan bolond barátaim ültek. Az ugrás sikerült, de utána nem tudtam hirtelen lefékezni és egy szemben jövő szép hölgyet majdnem hogy fellöktem - és ezt elhárítandó akaratlanul összeszaladva és a levegőben megölelve a karjaimba zártam. "Professorc Maróti" - mutatkoztam be azaz találtam fel magamat ezen szokatlan helyzetben - a levegőben "Mrs Lavery" volt a spontán válasz. Hát tényleg ezzel a világszép asszonnyal szaladtam össze véletlenül. Jött utána a férje is a hires festő aki a helyzetkomikum láttán a hasát fogta nevettében és mindkettejükkel nagyon kedves jóbarátságba kerültem. Most tudom csak. Laveryné mennyire megelőzte a korát, mert már akkor a mai modern karcsú egyszerűen öltözködő szépségtipust képviselte. Lavcryéknak volt egy kislányuk is. akihez egy nagyon decorativ. azt hiszem indiai nurse is tartozott. A világháború végén. Londoban jártamban mégsem látogattam meg Laveryékat. Nem tudtam, hogy a régi jóbarátol és egész közelmúltban még ellenséget hogy fogják fogadni. Mi legyőzöttek a sors csapásokban oly kicsinyek lettünk, de nem vesztettünk semmit büszkeségünkből. Nagy szomorúsággal bújtam el tehát előlük, pedig már 28 év óta viselem a tárczámban azon kedves karikatúrákat a melyeket mindketten emlékül rajzoltak nekem Velenczében sajátmagukról mert Laveryné is igen tehetségesen rajzolt. Velenczében ismerkedtem meg először közelebbről a svédekkel. Anders Zorn egy külön díszteremben állított ki. közöttük egy vitrinben érdekes sajátkészítésű aranyékszereket és gyűrűit is. Zom mint sokszoros milliomos megengedhette magának 133