Gulyás Gábor: Emlékeső. Chiharu Shiota kiállítása. Kmetty Múzeum - Szentendrei Képtár, 2016. május 12 - október 16. (Szentendre, 2016)
Gulyás Gábor: A felejtés fájdalmas szépsége
A csoportos kiállításon szereplő képek, valamint a paravánok, a padló és a mennyezet különféle pontjai közé fonalakat feszített ki, olyan sűrű hálót hozva létre, melyben a látogatók csak nehézkesen tudtak közlekedni, s hozzáférni a műalkotásokhoz. Az ironikus megnyilvánuláson túl Duchamp ezzel a gesztusával kapcsolatot teremtett a kiállítótérben lévő műtárgyak között, mégpedig anyagszerű, fonalak révén megragadható kapcsolatot, amellyel egyúttal vizuálisan is láthatóvá tette a „kontextust". Ez a konceptuális attitűd azóta is jelen van minden hálózatot létrehozó művészeti installációban. A Berlinben élő lengyel Monika Grzymala (1970) különböző szalagokat használ arra, hogy egy-egy tér pontjait hálószerűén összekösse. Ez egyfajta térbeli rajzolás. Ilyen módon különösen hangsúlyos benne a vonal (a „sétálni induló pont"), de a hagyományos rajzhoz képest-a projektek efemer jellege miatt-egy-egy ilyen térbeli rajz erősebben kötődik a temporalitás klasszikus referenciáihoz. Chiharu Shiota művészi attitűdje mindezektől eltérő: nem a különböző létezők „rabul ejtésében", behálózásában érdekelt és nem is a háló mint világmodell izgatja. Műveinek legfőbb ambíciója a különféle mentális érzetek (gyász, emlékezés) kifejeződései közötti összefüggések, kapcsolatrendszerek felmutatása egy esztétikai totalitás révén. Ilyen módon ember-ember közötti kapcsolatokról van szó, vagy pontosabb úgy fogalmazni : lélek és lélek közötti, sokszor nemzedékeken átívelő, egyetemes viszonyokról. Ahogyan egy nagy magyar költő, Tóth Árpád (1886-1928) írta Lélektől lélekig című versében: „Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul S ki tudja mennyi ezredéve már. (...) O, jaj, barátság, és jaj, szerelem! O, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik!" 21
