Bodonyi Emőke: Hajdú László. Helyzetek és Érzetek. 2015. máricus 22 - május 24. MűvészetiMalom, Szentendre - MűvészetMalom kiadványai 8. (Szentendre, 2015)
Monográfia
Ars poetica Hajdú László legtömörebb ars poeticája szerint, úgy kell kilépni a festészet hagyományos keretei közül, hogy a festészetet ne kelljen elhagyni. Mindezt bizonyította eddigi munkássága. A végtelen tér megragadása és a virtuális tér felosztása ösztönözte mindvégig művészetének alakításában, és felfogása szerint a vitális felülettel és a vonallal keltett mozgásérzettel lehet az élet jelenlétét érzékeltetni. Képeivel a nézőket olyan utazásra invitálja, amelynek során ezt a festői eszközök által létrehozott teret bejárhatják, ezért van fontos szerepe a gesztusoknak, a finom árnyalatoknak, a faktúrának és a vonalstruktúrának. A horizontvonal különleges helyet foglal el piktúrájában, mert a véges és a végtelen érzetét kelti fel, és az ismeretlen határvonalaként értelmeződik. A táj fogalmát úgy terjesztette ki a végtelen térré, hogy abban alapvető emberi létkérdéseket feszegetett, és nem is annyira az áhítat, hanem sokkal inkább az elmélkedés és meditálás révén szembesített a lét alapfogalmaival. A természethez fűződő élménye és tájolvasata olyan festői világ megszületését eredményezte, amely a világ lüktetésének egy sajátos átélését képes közvetíteni. Megadatott számára, Heidegger szavalt idézve, az ember számára az egyik legnagyobb feltáruló lehetőség "a világ egész működésébe és sorsába való illeszkedés, az ehhez való igazodás”.9 Hajdú László saját céljait, festői elképzeléseit egy vele készített interjú során az alábbi szavakkal összegezte: „Engem mindig a kozmikus, a végtelen, a kitágult tér érdekelt, ezt kerestem a festészetben is. A figurák is ezért maradtak el, és azért vágytam absztrakcióra, egy nonfigurativitásra, mert az alapélményem, és, ami leginkább hatással van rám, az a végtelen tér. A képzőművészet mindig is a térről szólt. A figuratív és a nonfiguratív festészet között az a legnagyobb különbség, hogy mind a kettő emberábrázolás, az egyik kívülről nézi az embert, a másik meg belülről. Hasonló nagy igazság, amit ha elvontan tudunk elképzelni, akkor látjuk az igazságot." ' Wehner Tibor: Rétegek rakódnak egymásra. Beszélgetés Hajdú László festőművésszel, in: Hajdú László. (Kiállítási katalógus). Budapest, Vigadó Galéria, 2012. o. n. (6.) 2 Szabó György: Pestmegyeiség. Élet és Irodalom. XV. évf. 41. sz.1971. október 9., Rózsa Gyula: Művészek Szentendréről. Kiállítás a Nemzeti Galériában. Népszabadság, 1976. május 29. 7. 3 Mucsi András: Katalógus előszó, in: Hajdú László kiállítása, Szentendrei Művésztelepi Galéria, 1975. Kiállítási katalógus. Szentendre, Ferenczy Múzeum, 1975. o.n. (1.) 4 Sík Csaba: Mégsem veszett el, in: Hajdú László. Katalógus. Szentendre, a művész kiadása, 1996. 26. 5 Hann Ferenc, katalógus előszó, in: Hajdú László kiállítása a magyarországi Francia Intézetben. 1990. május 7-16. Kiállítási katalógus. Budapest, Francia Intézet, 1990. o.n. (2.) 6A kiállítás előkészítése során 2014-ben e tanulmány írójaként több interjút készítettem a művésszel. Az egyik alkalommal hangzott el a említett idézet. 7 Caspar David Friedrich: Jeges-tenger, 1823-1824, olaj, vászon, 96,7 x 26,9 cm, Hamburg, Kunsthalle 8 Beke László: Caspar David Friedrich. Budapest, Corvina, 1986. 58. 9 Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Ford. Aradi László - day Csaba, Budapest, Osiris Kiadó. 2004. 54.
