Barki Gergely - Bodonyi Emőke: Czóbel. Egy francia magyar - MűvészetMalom kiadványai 5. (Szentendre, 2014)

Barki Gergely: Czóbel Párisztól Párizsig 1903-1925

116. CZÓBEL BÉLA: Ü LÖ FIÚ, 1920-21. SZENTENDRE, FERENCZY MÚZEUM nem sokkal Berlinbe való megérkezését követően sor került, hiszen a Freie Secession - melynek tagja is lett89 - 1919-es kiállításán már bemutatkozhatott.90 Talán ennek a debütálásnak is köszönhető, hogy a következő év tavaszán már önálló kiállí­tással léphetett a berlini közönség elé.91 Paul Cassirer - kinek galériája otthont adott e kiállításnak - emlékezhetett korábbról is Czóbelre, hiszen a magyar művészet első reprezentatív berlini bemu­tatkozása az ő egykori vezetése alatt álló Secession termeiben jött létre 1910 elején, ahol Czóbel két már említett 1908-as csendéletével szerepelt.92 Czóbel ezen a Cassirernél rendezett önálló ki­állításán zömmel a még Hollandiában készült müveket sorakoztatta fel, összesen 30 olajfestményt, valamint vízfestményeket és rajzokat is.93 A kiállított festmények egy része azonosítható, és több közülük ma is elérhető. A Fiú labdával, a Ruisdael-kópia, A bergenilelkész és az ismert Roland Holst arcképe mellett itt szerepelt többek között az utóbbi úr ismeretlen profilportréja és egy Lesende am Fenster címen kiállított olajkép, mely valószínűleg azonosa már említett 1916-os Olvasó nő című festménnyel (106. kép). Kiállításra került egy Flötenspieler (Furulyázó) című, sajnos csak reproduk­cióról ismert, 1917-es akvarellje is. (114. kép) Érdekes, hogy ez a műve már a kiállítás megnyitása 91 Az 1920 márciusában Paul Cassirer­nél nyílt kiállításon Christian Rohlfs kollégájával együtt szerepelt. 92 Ausstellung Ungarische Maler. 1910. február 5.-március 3. Kat. 93 Béla Czóbel. Gemälde/Aquarelle/Zeichnungen. Christian Rohlfs. Aquarelle/Holzschnitte. März 1920. Bei Paul Cassirer/Berlin W/Victoria Str. 35. [kiállítási katalógus] PÁRIZSTÓL PÁRIZSIG 1903-1925 81

Next

/
Thumbnails
Contents