Basics Beatrix (szerk.): Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 7. (Szentendre, 2014)

Tisztelt Látogatók! A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége nem először szervez olyan ván­dorkiállítást, amelyet több tagintézményében tekinthet meg a vidéki vá­rosok közönsége. Az elmúlt években a 19. századi, illetve a két világháború közötti magyar kultúra, tudomány, műpártolás fejlődését, eredményeit mu­tattuk be, összesen tizennégy városban. A folytatás akár rendhagyónak is tűnhet, hiszen ezúttal nem a magyar művelődéstörténet a témája a 2015- ben induló újabb vándorkiállításnak, hanem egy nép több ezer éves kul­túrájának emlékei. A zsidóság kultúrája kezdettől fogva a magyar kultúra szerves része. A jeruzsálemi Izrael Múzeum kezdeményezésének hála, e kultúra gazdag­ságáról, különleges tárgyi emlékeiről kaphat képet a kiállítás látogatója, és e kiadvány olvasója. A múzeum hihetetlenül gazdag gyűjteményéből te­matikusán válogatott tárgyak megismertetnek bennünket a nyelvemlékek­kel, a vallás szertartási tárgyaival. A kiállítás egy elképesztően gazdag, egyszerre zárt és nyitott világra hívja fel a figyelmet, kínál vele azonosulást, és juttat el bennünket egy olyan él­ményhez, amelyet annyira nélkülöznek a jelenlegi mindennapjaink. A meg­ismerés, a megértés és az elfogadás élményéhez. Örömmel invitálok tehát mindenkit a kiállítás kínálta utazásra, amely új tudással bővíti ismereteinket, oktat, szórakoztat, távoli és közeli helyek em­lékeit mutatja meg. Várjuk Önöket Szentendrén, Kaposváron, Pécsett, Karcagon, Dunaújváros­ban, és Szolnokon! 4 Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton elnök Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége

Next

/
Thumbnails
Contents