Basics Beatrix (szerk.): Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 7. (Szentendre, 2014)

Tisztelt Kultúrakedvelők, kedves Barátaim! Izrael Állam magyarországi nagyköveteként nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak című kiállítást a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének több magyarországi múzeumában is bemu­tathatjuk. Ez az egyedülálló kiállítás a zsidó emberek Izrael Földjéhez (Eretz Israel), a héber nyelv, írás és irodalom bölcsőjéhez való kötődését mutatja be. Jóllehet, a zsidó emberek a történelem során sokszor száműzetésbe vagy diaszpórába kényszerültek, a nyelv a zsidóságot összekötő egyetlen, közös kapocs maradt. Annak ellenére, hogy a középkori és a modern zsidó törté­nelem során az egyes zsidó közösségek között eltérő nyelvváltozatokat figyelhetünk meg, a héber írás, bármely korból származzon is, a Holt-tengeri tekercsek keletkezése óta a modern kor embere számára is olvasható. A kiállított tárgyak mindegyike héber betűket és feliratokat ábrázol, vallási szokásokhoz kötődik, és otthon vagy a zsinagógában szertartási tárgyként került felhasználásra. Azzal, hogy a kiállítást több magyarországi helyszínen is bemutatjuk, minél több embernek szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a mai Izraelt meg­ismerjék, és ezáltal országainkat közelebb hozzunk egymáshoz. Ha a kul­túrával, a hagyományokkal és a történelemmel kapcsolatos ismereteket megosztjuk egymással, akkor hidat építünk a két nép között és erősítjük a közöttünk lévő barátságot. Rendkívül hálás vagyok, hogy ezt a kiállítást sok csodaszép magyarországi helyszínen is bemutathatjuk, és remélem, hogy sok magyar ember éppúgy élvezni fogja azt, mint jómagam. Shalom... Ilan Mór Izrael Állam magyarországi nagykövete 3

Next

/
Thumbnails
Contents