Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre 51. kép A Bükkös parti piac (.háttérben a szerb székesegyház tornya), 1969 (Fortepan No. 70191; fotó: Vajszada Károly) „Most sem tudom felejteni / Azt a Jávor estet. / A sok szép szerb asszony, leány / Mily gyönyörűn festett. / Hogyha ez az Amazonhad / Vezetné az ellent / A magyar párt, tudom mindjárt / letenné a fegyvert. [...] Szentendrén új „Kör” alakult / „Társas kör” név alatt / testvériség, összetartás / S béke útján halad. / Szombaton nagy estélyt adott /Víg muzsika szólt ott / Barátkozni láttunk ottan / magyart, szerbet, tótot. [,..]”47 A fenti vers megjelenését két héttel követően egy parodisztikus hírrel figurázták ki a szentendrei nemzetiségi békét megtörni szándékozókat: „Az a rendszeres üldözés, amelyet a város szerb vezetői részéről a szegény, védtelen magyaroknak tűrniök kell, már nem ismer határt [,..].”48 A farsangi báli szezonról szóló tudósításokban is egyre gyakrabban bukkant fel a nemzetiségi ellentétek témája: „[...] Mindenütt szép egyetértés / Látni is élvezet, / Minálunk meg minden téren / A politika vezet. / ’Nagy hiba az ósdi nézet’ / Ezt az eszményt fejtik; / S még ott is a vallást nézik, / Hol a bosztont lejtik. Szentendréről nincs is új dal / Itt minden a régi, / Széthúzásnak, ellentétnek / Se hossza s végi. / Szenzáció?! Volt. Elmondom, / Hogyha meg is vernek. / A múlt héten egy magyart se / Öltek meg a szerbek.”49 Volt azonban olyan verses krónika is, amelyben a paródiázálást a szomorú tényközlés elhomályosította: „Rég megmondta Ben Akiba / Nincs új a nap alatt. / Szentendre ezt megcáfolja / S új irányba halad. / Mert eddig a bálterem volt / Politikamentes / Szentendréé a dicsőség / Hogy ott is bennfentes. [...] Mire visz a politika! / Csúnya egy mesterség. / Ifjat, lányt szétválasztanak / Mert fő a pártegység. / Hol a pártok vallása egy / ott van a tánc rendjén. / ilyen ósdi elvvel zárult / A farsang Szentendrén. [...].”5° A Kató írói álnéven publikáló verselő a szentendrei báli szezon végén keserűen állapította meg, hogy 1912 tavaszán a várost, a városi társadalmat békétlenség uralta. Politikai, felekezeti, valamint nemzetiségi békétlenség. Az idillikus együttélés, a „bukolikus progresszió”, amit a lelkes helytörténészek, visszaemlékezők a századelőről sugalltak, már ekkoriban is múlt időnek volt tekinthető, ha az egyáltalán valaha is létezett, és azt nem utólag konstruálta a későbbi korok nosztalgiája. Az együttélés élharcosa, a fentebb többször idézett Szentendre című újság heroikus küzdelmet folytatott a felekezeti és nemzetiségi béke fenntartásáért (vagy megteremtéséért). Ebbéli küzdelme azonban sikertelennek bizonyult. Az 1912 elején alapított lap még ugyanazon év közepén kénytelen volt beszüntetni a tevékenységét. A felekezeti és nemzetiségi béke üzenete a korabeli Szentendrén piacképtelennek bizonyult. A Szentendre című lap története gazdaságilag mindenképpen csődtörténet, még akkor is, ha más szempontból hősies vállalkozásnak tekinthető. Heroikus küzdelmében a lap egy konkrét politikai párt tevékenységének tudta be a vágyott/képzelt szentendrei idill megtörését. Ám ez a szemlélet már a maga idejében is leegyszerűsített nézetnek számított. A Nagyközségi Párt Szentendrén nem a Katolikus Néppárt városi szervezete volt, ráadásul a nagyközségi program — a város helyzetével, a modernizáció és a polgárosodás megkésettségével, illetve Budapest közvetlen közelségében az ezektől való félelemmel összefüggő - valódi helyi dilemmákra keresett meglehetősen egyszerű választ. Az úgynevezett Nagyközségi Párt „együgyű” voltát mi sem bizonyítja jobban, hogy emlékezetes puccsára éppen akkor került sor, amikor az egykori idillikus felekezeti és nemzetiségi béke az egész országban hivatalosan is felfüggesztés alatt állt. Igaz, ez az „egykori (progresszív) idill”, ami a jelek szerint persze sosem létezett Szentendrén (sem), már a dualizmus végén felbomlott. Ahogyan a Horthy-korszakban sem létezett. Az 1970-es évek látványosan fejlődő Szentendréje teremtette azt visszamenőlegesen meg a 20. század első fele kapcsán. Az „elhibázott városalapítás”, az évszázados stagnálás, a polgárosodás elmaradása kihordta magából a Nagyközségi Pártot és annak programját. Bár e párt emlékezete az újabb korok helytörténeti konstrukcióiban egyetemlegesen megszűnni látszott, négy évtizedig képes volt valódi helyi indulatokat, konfliktusokat szítani. 47 (Kató): Krónika (versemény). Szentendre, 1912. február 4., 1.5. 48 (n.n.): Kósza hírek. Szentendre, 1912. február 25., I. 8. 49 (Kató): Kónika (versemény). Szentendre, 1912. február 18., I. 7. s0 (Kató): Kónika (versemény). Szentendre, március 3., 9. sz. 88
