Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
A felejtő és elfeledett város: Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete bevonultával Szentendre első embere legyen. Amikor Dezsőfi végre polgármester lett, akkor már éppen egy évtizede volt annak, hogy először próbálkozott e tisztség megszerzésével. A nyilas polgármestert is kiszolgáló egykori főjegyző24 polgármesterré azonban csak a „mi” rendszerünkben lehetett. Ebben a minőségében emlékezett vissza legelőször az 1944-es eseményekre. A polgármester Dezsőfi így jelentett: „A város történetében a múlt év épp úgy, mint az országban sorsdöntő jelentőségű volt. Közvetlenül az 1944. évi végén, valamint az 1945. évben történt események egyrészt azt eredményezték, hogy ez az ország felszabadult egy olyan irányzat évszázados elnyomása alól, amely ennek az országnak dolgozó népét mindig csak egy irányban éspedig Németország és a feudalizmus oldalán, illetve járószalagján engedte csak haladni és elzárta előle azon lehetőséget, hogy közelebbről megismerhesse a haladó Európa és a nagyvilág demokráciáját és demokratikus intézményeit és meggátolta abban is, hogy ezekhez csatlakozzék és ezeket kövesse saját dolgozó népének boldogulása érdekében. Ez az elnyomás, amely a legutolsó időben már-már tűrhetetlenné vált, megszűnt, az ország és dolgozó nép sorsának intézését saját kezébe vehette, sajnos ennek súlyos ára van. [...] Ez a pusztulás városunkat szerencsére csak kis mértékben érte, a károk helyrehozhatók, nem is nagy áldozat árán. Sokkal nagyobbak azonban azok a rombolások, melyeket közelmúlt évek eseményei a lelkekben okoztak, azonkívül elkerülhetetlenül nekünk is el kell szenvedni az egész országot ért rombolások és csapások súlyos következményeit. Mikor a nyilasok a városból elszöktek, a városi tisztviselői kar és alkalmazottak túlnyomó többsége nem tett eleget a nyilas kormány által kiadott eltávozási parancsnak, hanem helyén maradt és tovább dolgozott [...] ami által a lehetőségekhez képest meg tudtuk menteni értékeinket.”25 A bevezetőt követte maga a száraz jelentés Szentendre város közigazgatásáról az 1945. évben, majd a beszámolót a polgármester az alábbi rituális formulával zárta: „Remélem, hogy az az erő és akarat, amely eddigi munkánkban is segített bennünket, a jövőben sem fog elhagyni és annak segítségével meg fogjuk tudni építeni a jövő szabad, boldog, demokratikus Magyarországát.”26 Dezsőfi 1946 eleji reflexiójából is kitűnik két dolog. Elsőként az a vágy, hogy a jövőben is - igaz nem egyedül - munkálkodhat a város és az ország boldogulásáért, az ő esetét tekintve minden valószínűség szerint polgármesterként. A jelentés másik, számunkra érdekes elszólása az 1944-es esztendőre vonatkozott. Eszerint ekkorra már-már tűrhetetlenné vált a (külső) elnyomás, ám a derék városi tisztviselők még a nyilas uralom alatt is a helyükön maradtak. Igaz, hogy ez az elnyomás és a megelőző évek eseményei komoly rombolásokat okoztak a lelkekben, de Dezsőfi Ferenc számára a károk helyrehozhatónak tűntek. A kármentés legfőbb és leghatékonyabb eszközének pedig a felejtés, illetve a szelektív emlékezet tűnt. A polgármesteri jelentésben még egy - igaz, mindenféle konkrétumot nélkülöző - mellékmondat utalt a város társadalmának lelki sérüléseire, ám ezeket a város egykori vezetője, illetve vezető tisztviselője idővel elhárította magától. A „lelki sérüléseket” idegenek, arctalan és névtelen nyilasok, SS-katonák okozták. Ahogyan visszaemlékezésében nem volt nevük azoknak a nem rendes magyar emberekként viselkedett katonatiszteknek sem, akik mindenféle ellenállás nélkül adták át a szentendrei laktanyát a németeknek 1944. október 15-ét követően. Dezsőfi Ferenc polgármesteri tevékenységének az emléke és emlékezete kifejezetten pozitív. Minden kétséget kizáró módon a szovjet megszállás alatt tisztességes városvezetőnek bizonyult. 1948-as letételét követően a „kemény” 1950- es években számos kellemetlenségben volt része, ám a kádári konszolidációba minden különösebb konfliktus nélkül „épült be”. Visszaemlékezései - természetes módon - egy konszolidált, kiegyezéses országra és városra reflektáltak: a kiegyezett, sosem látott mértékben gyarapodó kisvárosnak éppen az a történelmi pillanata köszönt vissza, amelyben ezek a visszaemlékezések keletkeztek, azaz az 1970-es évek közepe. Miközben emögött a konszolidált gyarapodás mögött ott volt 1944 (és 1956) elhallgatása, itt-ott mégis felbukkantak emlékfoszlányok, illetve beszédes elszólások a felszabadulási jubileum kapcsán született visszaemlékezésekben. Persze nem is lehetett teljesen elhallgatni ezeket „a város lelkében is komoly károkat okozó” eseményeket, hiszen a rituális és reflektálatlan emlékezetet alakító pártban is élt valamiféle emlékezet, akár 1944, akár az azt megelőző évek kapcsán. Erre utal egy évfordulós szentendrei pályaművel kapcsolatos, meglehetősen indulatos „vélemény” is. 1974-ben, amikor az or-24 Az 1944. november 28-i polgármesteri véghatározatokat is dr. Dezsőfi Ferenc főjegyző hitelesítette. Erre vonatkozóan lásd: PML, V.371, PVH 1944. 25 FEMUZ, A 853-74: Dezsőfi Ferenc: Jelentés a közigazgatás 1945. évi működéséről, Szentendre, 1946. január 19. (Kiemelés tőlem — K. T.) 26 FEMUZ, A 853-74: Dezsőfi Ferenc: Jelentés a közigazgatás 1945. évi működéséről, Szentendre, 1946. január 19. 65
