Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
A felejtő és elfeledett város: Dezsőit Ferenc emléke és emlékezete [...], olyan rendelkezéseket kellett végrehajtani, amelyeket egy meg nem értő rendszer hozott. Azoknak is ott lebegett a feje fölött a megélhetés gondja, az asszonynak ruha kellene, könyv, tandíj a gyereknek, orvosság a nagypapának és így tovább. Gondolod, hogy nem voltak megértéssel az ügyes bajos dolgaikkal hozzájuk forduló szegények iránt? Máshol hogyan volt, nem tudom, de itt nálunk a legtöbben maguk is a szegény munkás emberek közül kerültek ki.”18 Nyilvánvaló módon a regénynek szánt kézirat - bár ismét hangsúlyozni kell, hogy az abban tárgyalt konkrét esetek, anekdoták sok évszázadot felölelve az első világháborúval lezárulnak valójában az 1948-at követő valóságra és a szerző személyes sorsában bekövetkezett radikális változásra reflektálnak. A szöveg valójában Dezsófi mint egykori városvezető személyes és hivatásbeli regényes apológiája. A történetben a régi tornyok tövében egykoron lakott és tevékenykedett régi szentendreiek mindig kedélyes, jó emberek, s az itt-ott felbukkanó negatív alakok minden esetben kívülről érkeztek a városba. Dezsőfi Ferenc az 1975-ös nagy felszabadulási kampány előkészületei során aztán további számos visszaemlékezéssel gazdagította városa múzeumának adattárát. Három terjedelmesebb rész-visszaemlékezése közül elsőként a felszabadulásra vonatkozó keletkezett, majd ezt követte szűk két héten belül az 1918-1919-es szentendrei események felelevenítése, és végül a városban nevezetes egykori polgármester-botrányról szóló szöveg zárta a sort.19 Az utóbbi eseménysor az 1930-as évek közepén zajlott Szentendrén, és az országos lapok is rendszeresen hírt adtak róla, a visszaemlékező Dezsőfi életében pedig meghatározó jelentősége volt. Ekkor már jegyzőként szolgálta városát, s többek között e miatt a később ismertetendő botrány miatt kétszer is sikertelenül próbálkozott ekkoriban a polgármesteri tisztség elnyerésével. Mindhárom szövegben visszaköszönnek az 1950 elején lezárt regényének közhelyei, illetve nyelvi fordulatai. A Ferenczy Múzeum munkatársa 1974 februárjában készítette Dezsófivel az első visszaemlékező interjút. Ebben Dezsőfi azt elevenítette fel, hogy miként is adták át a városban maradt tisztviselők a szovjet hadseregnek Szentendrét. Visszaemlékezve a felszabadulás előtörténetét is kötelességének érezte vázolni. Az egykori szemtanú így idézte fel a történteket: „Látni lehetett azonban az itteni nyilasoknak az ideges magaviseletén, mindig durvábbak és gorombák voltak. Érezték a vesztüket. Ügy hogy egy bizonyos időn belül már közvetlenül karácsony előtt, akkor már kibírhatatlan volt a helyzet, hordták el innen a zsidókat, mindent elszállítottak, ami elszállítható volt, közösen a németekkel. [...] Sajnos a magyar Horthy tisztikarról sem mondhatok jót, mert mikor Horthy október 15-i kiáltványa a rádióban megjelent, akkor az SS-ek20 — én akkor főjegyző voltam — a polgármestert, a rendőrkapitányt védőőrizet alá vették, elvitték. A laktanyát egy egész csekély számú SS alakulat megszállta, és ott egy teljes teli laktanyát a magyar tisztek nevetve átadtak nekik. Szóval, nem viselkedtek úgy, ahogy kellett volna a magyar embernek.”21 Dezsőfi Ferenc felszabadulási visszaemlékezése nem elsősorban a nyilas puccsról, a nyilas uralomról szólt. A szöveg több mint háromnegyede a város szovjet kézbe történt, aránylag békés meg- és átadásának történetét, eseményeit és szereplőit idézte meg. A szovjet városparancsnok, valamint az egykori 1919-es kommunisták mellett az 1945 elején megalakult demokratikus pártok helyi vezetői a főszereplők. A történet Dezsófi-féle interpretációját más kortársak visszaemlékezései is megerősítik. Bennünket ezen a ponton azonban nem is elsősorban ez érdekel, hanem az, ahogyan a minősítve emlékező Dezsőfi a nyilas puccs előtti és utáni eseményeket említi, illetve keveri össze azok idő- és sorrendjét. Hangsúlyoznunk kell, 35. kép Szentendrei városkép Dezsőfi Ferencfotóján, 1920-as évek (FEMÚZ, F2010.1.150) 18 FEMÚZ, A 848-74: Dezsőfi Ferenc: „Régi tornyok tövében (Séták a régi Szentendrén)”. Kézirat, 191-194. 19 FEMÚZ, A 886-74: Dezsőfi Ferenc szövetkezeti nyugdíjas visszaemlékezései a felszabadulásra, 1974. február; FEMÚZ, A 887-74: Dezsőfi Ferenc visszaemlékezései 1918-1919-re, 1974. február; FEMÚZ, A 888-74: Dr. Dezsőfi Ferenc 77 éves nyugdíjas, szentendrei lakos beszámolója az 1934-1935-ös, úgynevezett polgármesteri botrányokról Szentendrén, 1974. március 22. 20 Akikről kissé lejjebb úgy nyilatkozott, hogy „ezek úgynevezett népi németek [értsd: svábok] voltak.” FEMÚZ, A 886-74. 21 FEMÚZ, A 886-74: Dezsőfi Ferenc: „Régi tornyok tövében (Séták a régi Szentendrén)”. Kézirat. 63
