Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
A felejtő és elfeledett város: Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete A megyei pártbizottság 1953. május 12-i ülésén - miközben egyetértés mutatkozott abban, hogy „az ellenséget lényegében visszaszorítottuk” - egyfelől kiderült, hogy az MDP-szervezeteknek semmiféle kapcsolatuk sem volt a helyi papokkal, ami a választások szempontjából negatív jelenségként értékeltetett, másfelől pedig a megyei pártbizottság utasítást adott arra, hogy a kispolgárság hangulatát Vác-Belváros, Erd-Parkváros, Pécel-Vasutastelep és Aszód mellett Szentendrén is vizsgálják ki.9 Két hónappal korábban, a megyei tanács munkájáról szóló jelentés vitája során az hangzott el, hogy a legnagyobb problémát (Vecsés mellett) Szentendrén az jelenti, hogy „nem tudjuk Pártunk politikáját a gyakorlatba átvinni.”101951. augusztusában ennél sokkal (ön-)kritikusabb hangokat hallottak a megyei pártválasztmány ülésén résztvevők. Az állampárti politika homlokterében ekkoriban a sohasem látott mértékű kizsákmányolással, elsajátítással együttjáró aktuális tőkeakkumulációs kampány állt, amelyben néhány járás mellett Nagykőröst és Szentendrét említették olyan településekként, amelyek „visszafelé húznak bennünket”.11 A bajt, mint minden ilyen esetben, a káderekben vélték megtalálni, hiszen - éppen magától Sztálintól - tudhatták, hogy mindent a káderek döntenek el. Az 1950-es évek megyei pártirataiban egy csendes, kispolgári elemekkel súlyosbított, félig mezőgazdasági, félig ipari kisváros képe volt jelent. Ugyanakkor a városvezetés jelentései is azt tükrözték, hogy Szentendre ezekben az esztendőkben elcsendesedett, befelé fordult. A Dezsőfit követő állampárti polgármester, Szávai Aurél legelső jelentése szintén erre utalt. Az új, állampárti városvezetés legfőbb céljaként az újjáépítést, valamint a „jobb, szebb, emberibb élet megteremtését”jelölte meg. A bevallottan szerény eredményekért Szávai külön köszönet mondott a Magyar Dolgozók Pártjának, majd büszkén jelentette ki, hogy „[...] ellenzéki politikai működést Szentendre városában egyik politikai párt sem fejtett ki. Demokratikus kormányzatunk legfőbb ellenségével, a fekete reakcióval szemben Szentendre város egységesen foglalt állást és helyi vonatkozásban e téren probléma nem merült fel.”12 Az is fontos tudnivaló volt a felettes szervek számára, hogy a városban jelentős számú kulákság „kushadt”. Velük állította szembe Szávai jelentése Szentendre dolgozóinak öntudatos tömegeit. Fontos, a városon túlmutató protokolláris eseményként említődött meg, hogy az 1948-as országos centenáriumba „[...] városunk a miniszterelnökség centenáris osztálya és a Magyar—JugoszlávTársaság által Szentendrén, június 26-án rendezett Ignatovity [Ignjatovic] Jakov emlékünnepély keretében kapcsolódott bele.”13 Ennek az eseménynek a kapcsán emléktáblát avattak, 3.500 fős nagygyűlést tartottak 900 pesti vendéggel és sok külföldivel. Az adott évben az iskolák államosítása is lezajlott, sok társadalmi munkával. Mint azt Szávai polgármester megjegyezte, a város legsúlyosabb problémája a vízellátás kérdése volt. Az ipar és a mezőgazdaság helyzetét mind politikai, mind gazdasági szempontból alapvetően jónak értékelte, ellentétben a lakáskérdéssel. A város 1949. első félévi működéséről szóló polgármesteri jelentés már jobban visszhangozta a fordulatot követő pártállami elvárások lózungjait: „Közigazgatásunk munkáját a bürokratizmus teljes mérvű félretevés mellett a munkaverseny lendülete jellemzi.”14 Az állampártnak mondott rituális köszönet után, a pártpolitika helyes implementálásaként említette a jelentés, hogy az országgyűlési választásokon a szavazatra jogosultak 96% vett részt, illetve azt, hogy 98,6%-os Népfront-sikert értek el. Ez volt az egyik legjobb eredmény Pest megyében. Ugyanebben a beszámolóban jelezték, hogy a mezőgazdasági terv túlzó volt. Fontos változásként jelentették büszkén, hogy „az elavult dobolást” tíz hangszóró váltotta fel a városban, amelyekkel hétköznapokon reggel 7-kor és este 8-kor, piacnapokon délelőtt kétszer, vasár- és ünnepnapokon pedig 11.30-kor mondták be a közérdekű híreket. A vízügy és a lakásügy mellett a termelési ügyek is súlyosnak neveztettek. Mindezeken túl ugyanezen jelentés közölte a felsőbb hatóságokkal, hogy ,,[a] város képviselőtestülete dr. Dezsőfi Ferenc nyug. polgármester és Mojics Péter nyug. városi főjegyző ellen kérte a fegyelmi eljárás megindítását.”15 És ezen a ponton elérkeztünk fejezetünk hősének a várostörténetet, a város történeti emlékezetét mindmáig meghatározó regényes emlékiratához. A korábbi évtizedekben jelentős szentendrei pályát befutó, gyakran bohém módon élő Dezsőfi Ferenc, deklaszszált egykori városvezetőként az 1950-es évek legelején írta meg sokat idézett, de annál kevesebbet olvasott regényes 9 PML,XXXV.l, 31., 1953. május 12. 10 PML,XXXV.l, 1953. március 1. (Samu József oktatási felelős hozzászólása). 11 PML,XXXV.l, 2., 1951. augusztus 12. 12 FEMÚZ, A 856-74. 13 FEMÚZ, A 856-74. 14 FEMÚZ, A 857-74: Jelentés a város 1949. első félévi működéséről, 1949. június 30. 15 FEMÚZ, A 857-74. 61
