Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Szentendre mint idegenforgalmi központ és múzeumváros „Itt csak öt-hat éve indult meg az élet. Még nem tudják pontosan, hogy az itt lakók kedvére építsék Szentendrét, vagy a kirándulóknak.”21 A helyi kulturális élet szegénysége és a helyiek kultúra iránti érdektelensége a mából nézve meglepőnek hathat. Am Bajor Nagy e tárgyban meglepő adattal is szolgált: 1963-ban a Szentendrei Napok nyitó operahangversenyén összesen 15 fizető néző jelent meg. Ezzel együtt azt sugallta, hogy a városban ennél több lehetőség volt. Am azt is tudatta az olvasókkal, hogy a szentendreieket elsősorban nem ez foglalkoztatta. Az újságíró jó érzékkel az Április 4. Termelőszövetkezet elnökéhez fordult válaszért, aki a terjeszkedő ipartól eljutott annak kimondásáig, hogy Szentendrén „felszámolódott a hagyományos paraszti életforma.” Szintén a tsz-elnökkel mondatta ki Bajor Nagy Ernő a végső választ az elején feltett kérdésére, miszerint Szentendre 1964-ben városka volt csupán a főváros árnyékában, méghozzá olyan, amelyik kevés perspektívát nyújthatott lakóinak és a környékbelieknek. Tudta, hogy maga is „bájologhatott” volna Szentendréről, hiszen „művésztelepe díszére válna bármelyik nagyvárosunknak”, illetve múzeuma és könyvtára meglehetősen magas forgalmat bonyolított. Am ahhoz, hogy a városkából valódi város legyen, nem elegek a műemlékek és a múzeum. Ennek jegyében egy fiatal tanárt idézve zárta szentendrei riportját a budapesti újságíró: „Egy nemzedék sem érheti be azzal, hogy csupán megőrzi és felmutatja azt, amit az ősök alkottak”.22 Szeberényi Lehel, a Szentendrén évtizedekig megkerülhetetlen leányfalusi üdülőtulajdonos, a konszolidált Kádár-korszak népszerű írója egyik, 1963-ban, a Magyar Nemzetben megjelent cikkében nem kevesebbet állított, mint hogy „Szentendre egyetlen múzeum. Mindenestül átitatottan az. Ebben a múzeum-masszában a templomok, miként a betonsárban az összetartó vashuzalok, vagy miként a hús és izomszöveteknek tartást adó csontozat - akként szerepelnek.”23 Az 1960-as évek második felétől kezdve a magyarországi turizmus és idegenforgalom elképzelhetetlen volt Szentendre nélkül, ahogyan azóta Szentendre is elképzelhetetlen az idegenforgalom, illetve a turisták nélkül. Ügy tűnhet, ez szintén egy olyan hagyománya a városnak, amely évszázadokra nyúlik vissza, de legalábbis korszakokon ível át. Ám a források ebben a kérdésben is némi óvatosságra intenek bennünket. Nem volt ugyanis mindig természetes, hogy az idegennyelvű - részben turisztikai célú - kiadványokban Szentendre kiemelt fejezetet kapjon. Ott van például egy 1935-ben, Zürichben megjelent kelet-európai útikalauz, melynek magyarországi célpontokat bemutató fejezete Szentendrét egyáltalán nem említi, annak ellenére, hogy a szöveg szerint az országban „a turista forgalom észrevehetően megnőtt az utóbbi években”.24 Természetesen a Baedeker összeállítói leginkább a főváros attrakcióit ajánlották a lehetséges világutazók figyelmébe, ám már az 1930-as évek közepén is úgy vélték, hogy „[...] az az utazó, aki Magyarország fővárosán túlra is ki akarja terjeszteni utazásait, [...] számos olyan helyet találhat, ahol az újra és az érdekesre való vágyát kielégítheti.”25 24. kép Szórólap a szentendrei HEV-végállomás és a környékbeli turistacélpontok ábrázolásával, 1940 (OSZKT, TM 7381a) 21 Bajor Nagy Ernő: Szentendre — város vagy városka? Elet és Irodalom, 1964. február 29. 22 Bajor Nagy Ernő: Szentendre — város vagy városka? Elet és Irodalom, 1964. február 29. 23 Szeberényi Lehel: Rejtett szentélyekben Szentendrén. Magyar Nemzet, 1963. november 12. 24 Taylor (ed.) 1935: 419-421. 25 Taylor (ed.) 1935: 420. 43
