Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre Aquincum mellett Esztergom, Eger, Pécs, Pannonhalma, Eszterháza, Sárospatak, Tihany, Lillafüred, Aggtelek, Tokaj, Debrecen és a Hortobágy, Mezőhegyes, Bábolna a méneseivel, Mezőkövesd és a matyók, Duna melletti turistaközpontként Visegrád a történelmi romjaival szerepeltek az ajánlott úticélok között. Gyalogtúra céljából a Hármashatárhegyet, Dobogókőt és a Mátrát javasolták. A kötelezően meglátogatandó termálfürdők után külön említették a nyári felüdülést kínáló turistaközpontokat: a Svábhegyet, Hűvösvölgyet, Gödöllőt, majd a Duna mentieket: Göd, Leányfalu, Verőce, Nagymaros és Visegrád településeit. Ezeken felül még Tata, illetve Velence, majd visszatérően a Balaton szerepeltek a nyári üdülési célpontok között. Szentendre az 1930-as években még sem az élményeket, a történelmi műemlékeket kereső turisták, sem pedig a pihenni vágyó külföldi nyaralók számára nem számított említésre méltó attrakciónak. Az, hogy a modern kapitalista tömegtársadalom idegenforgalma számára Szentendre nem jelentett célpontot, az csak a jelenből tűnik meglepőnek. E kapitalista tömegtársadalom szabadidő-ipara, leisure-industry-ja - bár az egyetlen valódi magyarországi metropolis közvetlen közelében feküdt - alapjaiban nem érintette Szentendrét.26 A kistérségi módon egyszerre provinciális, ugyanakkor szabadelvű helyi hetilap, a Szent-Endre és vidéke egyik, 1899. májusi vezércikkében éppen azon panaszkodott, hogy a főváros nyaralóközönsége nem a Dunakanyarba és Szentendrére járt.27 Ez a téma állandóan visszatért, és folyamatosan azt sulykolták, hogy „[...] vidékünknek sem kereskedelmi, sem ipari jellege nincs [...]. Viszont kiváló és szerencsés természeti helyzetünk, gyönyörű fekvésünk, közelségünk a fővároshoz egyenesen arra látszik teremtve lenni, hogy pihenést, üdülést nyújtsunk a fővárosban kifáradtaknak. És mi még ehhez sem értünk [,..].”28 Pedig a 20. század elején, a szabadidővel egyre nagyobb számban rendelkező polgárokat kibocsátó Budapest szomszédságában nyilvánvalónak tűnhetett, hogy a turizmus jövedelmező üzlet lehetne. ,Д tömegkirándulók, ha itt jól érezték magukat, máskor is eljönnek, hozzák ismerőseiket és tömegök idővel csak úgy növekedik. Nos és most önként jelentkezik az a kérdés, vájjon miféle különösebb haszna lehet ebből Szentendre községnek. Az idegenforgalom azonnal mutatkozó ama hatásán kívül, hogy az idegen itt költ, van egy másik értékes jelentősége. A kirándulók megismerik, megszeretik városunk tájékát és belőlük egy bizonyos % nyaraló építő, sőt állandó letelepülővé válik. Evről-évre többen és többen maradnak itt s egy-két évtized múltán egy új város veszi körül Szentendre mai házait.”29 26 Hangsúlyozni kell, hogy turizmuson itt nem a városon vasárnaponként áthaladó, átszálló bakancsos turisták jelenlétét értjük, ahogyan nem is a városi — meglehetősen szűk és zárt — társaság hobbiturizmusát, hanem a modern tömegtársadalom sajátos iparát, az úgynevezett leisure industry-t. Azt, ami majd csak az 1960-as években érinti Szentendrét, és válik annak fő ágazatává, (ön-)meghatározásának alapjává. A posztmodern turizmusértelmezésekre: Aitchison-MacLeod-Shaw 2000. A brit eredetű turizmus kultúrtörténetére: Berghoff-Korte 2002. 27 (n.n.): Nyaralunk. Szent-Endre és vidéke, 1899. május 28., 2. 28 (n.n.): Útadó. Szent-Endre és vidéke, 1900. május 27. 29 Szomolyai Nagy László, százados: Szentendre jövőjéről III. Szentendre és vidéke hírlapja, 1910. május 1., VIII. 18. 44 26. kép Kirándulás a Dobra-vodánál, a „Lajos-forrás"-nál Dr. Dezsőd Ferenc, az MTE szentendrei szakosztályi elnöke társaságában, 1930-as évek (FEMÚZ, FÜ 091) 25. kép Pilisi kirándulók Dr. Dezsöß Ferenc egyik fotóján, 1930-as évek (FEMÚZ, FÜ 093)
