Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Epilógus: A múlt és a látvány
Erdőst Péter: Epilógus: a múlt és a látvány A szentendrei eset nem egyszerűsíthető le sem a totális exklúzióra, sem az elődöket eljelentéktelenítő inkorporációra. Ezt a mezővárosi teret nem próbálták a nemzeti szempontból szerény adottságok mellett nacionalizálni, ugyanakkor az sem következett be, hogy leegyszerűsítve idegen hagyatékként kezeljék és kizárják, kiszorítsák a magyar nemzeti múlt értékeinek tárházából. Az elvégzett műemléki munka arra utal - hogy legalábbis materiális értelemben - a szentendrei épületegyüttes, városkép az állam által elfogadott javak közé sorolódott. A végletek elkerülését alighanem elősegítette az, hogy - noha a 18. századi társadalom zömét és szimbolikus hovatartozását könnyűszerrel a szerb ortodoxia térképére helyezhetjük -, valójában a 19. századtól ez a társadalom multietnikus és multikonfesszionális volt, egyre növekvő magyar többséggel. A 20. században az immár magyar többségű lokális társadalom - egy állami projekt támogatásával zajló, turisztikára és képzőművészetre hangsúlyt fektető városfejlesztés közepette - beemelte a saját történetébe a szerbek helyi történetét és materiális hagyatékát is. Választhatott volna más történetet? Valójában ez volt az a figyelemre méltóan érdekes, bizonyos mozzanataiban lebilincselő história, amelyre építeni lehetett. A településtörténeti kezdeteket az antikvitásban, azaz az európai kultúrtörténetben felmutató római múlt mégoly jelentős maradványai a maguk töredékességében nem tudtak versenyre kelni a 18—19. század sokkal inkább ép, városszerkezeti, topográfiai jellegzetességeket is mutató emlékeivel. A rácok betelepülését (amely már régóta alaptörténet volt nemcsak a helyi szerbek számára) és 18-19. századi jelenlétüket lehetett hozzá illeszteni a figyelemre méltó építészeti együtteshez. Kizárás vagy átírás helyett tehát a városmag csinosítása, kívánatossá tétele történt meg. Ehhez kapcsolható lokális hagyományként, gyakorlatként már adott volt a művészet, különösen annak táj- és városábrázoló ága, és a városfejlesztés sokat invesztált ennek folytatólagossá tételébe, muzealizálásába. Az építészeti emlékek művészettörténeti leírásának részeként megjelent a 18-19. századi történelem. A „képpé formált város” azonban nem lett a problémaközpontú történetírás városa. Megannyi közép-európai tapasztalattal összevetve Szentendre örökségesítésének példája a szerencsésebbek közé tartozik, de mégsem vette elejét a feledésnek. Noha a tér, az épületek, az örökség az egykori társadalmi élet rekonstrukciójának pótolhatatlan, esszenciális forrásai - és hálával gondolhatunk azokra, akik lehetővé tették a fennmaradását a megcsodálható örökség mellett jelen pillanatban meglehetősen szerény társadalomtörténeti tudás áll. Éppen ezért lehet érdemes egy általánosabb érvényű, mind országosan, mind közép-európai szinten használható problémakatalógusból a szentendrei esetre alkalmazva néhány kérdést felvetni. Amit ma kulturális örökségként nevezünk meg - remélhetőleg etnokulturális és felekezeti hovatartozástól független, közös örökségként -, amögött sokszor rendkívül bonyolult egyéni történetek, konfliktusok bújhatnak meg. A történeti reflexió szintjén - nemcsak esetünkben, hanem jóval tágabban - megoldatlan, az örökség konstrukciója mögött meghúzódó kérdések egyik sűrűsödési pontja a tulajdonváltások tematikája. Ismeretes, hogy a sziluettet kirajzoló nevezetes ortodox templomok közül három a katolikus, illetve a református egyház tulajdonába ment át.55 A 19. század elején szerb tanítóképzőnek épült főtéri tömböt, amelyben 1972-től a Ferenczy család képzőművészeti kiállítása volt láto-A TEGNAP SZENTENDRÉJE Helytörténeti kiállítás a Müvésztelepi Galériában Szcntendre.Y őrös Hadsereg útja 31. Nyitva: hétfő kivételével IOüI8-ig 160. kép A Ferenczy Múzeum által a Művésztelepi Galériában rendezett helytörténeti kiállítás plakátja, 1980 (FEMÚZ, F19973) 55 A Budai Szerb Ortodox Püspökséghez tartozik a püspöki székesegyház (Belgrád templom), a Blagovestenska, a Pozarevacka és a Preobrazenska. Az Opovacka templomot 1913-ban a református egyház, a Ciprovackát (a mai Szent Péter-Pál templomot) és az izbégi templomot 1948-ban a katolikus egyház szerezte meg. Voit 1958: 83, 85,101; Voit 1968: 15-17; Vukoszávlyev 2013: 427-428. 231
