Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
Szentendre a török korban Újrakezdés a 17. század elején A tizenötéves háború végére a térségben több helység elnéptelenedett, de Szentendrének nem ez lett a sorsa: hamarosan újra hallunk a lakosságról.57 A háború utáni évek forrásaiból félreérthetetlen, hogy a terület már lakott volt. A közösség önvédelmi képességét vagy legalábbis ezirányú szándékát tanúsítja egy az óbudaiakkal közösen megfogalmazott panasz, melynek kiváltó oka a labor gratuitus, az ingyenmunka volt. A szentendreiek már a 16. században jól ismerhették ezt a szolgáltatást, hiszen a magyar országgyűlések rendszeresen előírták a jobbágyok által a várak építésén, javításán, illetve erősítésén teljesítendő munkát és megyénként elosztották a feladatokat. A munka megszervezésében főszerepet kaptak a várak kapitányai. Az 1608-as országgyűlés a háborúban visszavett Vác munkálataira rendelte ki Pilis megye egy részét, többek közt Óbudát és Szentendrét.58 Maga a szolgáltatás tehát nem, de a célpont újnak számított a települések számára, amelyek munkaerejét nemcsak Komárom, hanem - mint az alábbiakból majd látható lesz - a török Buda is igénybe vette.59 1608 augusztusában az óbudaiak maguk, majd szeptemberben a szentendreiekkel és más érintett falvak lakóival, tordaiakkal, tótfaluiakkal, bogdániakkal, budakesziekkel és budaörsiekkel közösen tiltakoztak a Magyar Kamaránál a váci munka eben.60 A király hű jobbágyaiként tüntették fel magukat, akik mindig is Komáromhoz tartoztak. Mint írták, ismét pusztulás vár rájuk, ha Buda és Komárom mellett még Vácnak is szolgálniuk kell: ,,[A]z sokfelé való vonást elunjuk és lehetetlen, hogy megmaradhassunk.” Az újra bekövetkező romlás veszélyére tett utalással nyilvánvalóan a tizenötéves háborúban átélt megpróbáltatásaikat idézték fel. Levelük figyelemre méltó retorikája a „szegény megnyomorodott jobbágyok” panaszát ötvözi a történeti alapozású jogi jellegű érveléssel, amely a kiszámítható, biztonságot nyújtó múltbeli állapotot mutatja be. Az így aktiválódó emlékezet a Buda elvesztése előtti időkre megy vissza és a király szolgálatának folytonosságát, e speciális státus töretlenségét hangsúlyozza a török uralom berendezkedése ellenére: „Regenten ezek az helyek, mikor Budában keresztyén fejedelmek laktak, az király ő felsége hívei és szabadosi voltának mindenkoron, de minek utána idegen nemzetre szállott immár, az török rendire, mindenkor az budai pasa számára voltak, az keresztyéneknek penig rendekre veszvén isméglen mint régenten ugyan ezután is király ő felsége számára voltának mindenkoron, mert az urak elein is így végeztek, hogy az ki ő felsége számára volt, ezután is úgy legyen. Azért mindenkoron mióta ez török nemzetség Budát bírta, ugyan ez helyiek fejedelem [tudniillik a király] számára voltak, és Komáromban volt tiszttartójuk, azok bírtak ő felsége után bennünket, mind ez óráiglan oda adtuk, az mi adónk volt.”61 Ezt az állapotot veszélyezteti újabban a váci kapitány: „[De ha] sokfelé szaggatnak és az régi keresztyének törvényében meg nem tartanak, el kell pusztulnunk.” A közösségek vezetői a levél végén három pecséttel bizonyították régi eredetű státusukat: „Hogy mi király ő felsége szabadosi voltunk, ez pecsétek bizonyságot tesznek róla.”62 A határvidék sajátos viszonyaira jellemzően nemcsak a Magyar Kamara vezetését, hanem Beskir budai béget is közbenjárásra kérték, akinek jól felfogott érdeke volt, hogy ne osztozzék egy harmadik féllel a települések munkaerején, és miután az óbudaiak felkeresték, szót emelt az érdekükben a komáromi kapitánynak magyar nyelven írt nyájas levelében.63 A szentendreiek - noha a szeptemberi közös levélbe, a települések felsorolásában másodikként, mindjárt az óbudaiak után őket is belefoglalták -, külön is papírra vetették panaszukat, és Német András komáromi udvarbíróhoz fordultak vele. A levél 1608. szeptember 26-i dátuma egyezett a települések közösen írt kérésének keltezésével, ami a két akció összehangoltságának jele. A bég továbbította - a fent említett, komáromi kapitánynak szóló, az óbudaiak 57 Az elnéptelenedett falvakra: L. Gál 1988: 35-36. A visszaköltözőkre: Gárdonyi 1936: 25, 27-29; Szakály 1997: 156-173; Pálffy 2004: 396. Az óbudaiak időközben Esztergom, később Érsekújvár közelében voltak, onnan költöztek vissza (L. Gál 1990: 10). 58 Az ingyenmunkák beosztása a II. Mátyás koronázása utáni törvényekben található. CIH III. 32-33 (1608. évi 15. törvény 20.§): „Ad Vácz, comitatus Hont, tres processus; item insulae supra Budam, et infra sitae, in comitatu Pilisiensi, item in Szentendre et O-Buda”. Vass 1983: 82,87; Szakály 2001: 516. Az ingyenmunka-szabályozásokra: Szakály 1997: 38. 59 Ennek kapcsán Kadizáde Ali budai pasának a tizenötéves háború utáni újratelepítésben játszott szerepével, illetve Tata 1608. évi újranépesítésével Fatuska János foglalkozott (Fatuska 2009: 52—54). 60 Az óbudaiak 1608. augusztus 3-i, valamint a szentendreiekkel, tordaiakkal, tótfaluiakkal, bogdániakkal, budakesziekkel és budaörsiekkel közösen 1608. szeptember 26-án írt levelét kiadta: Gárdonyi 1936: 31—33. Idézi Tettamanti 1981: 11. 61 Gárdonyi 1936: 32. 62 Az idézetben szereplő „róla” a forrás kiadójának, Gárdonyi Albertnek az olvasatában „vala” (Gárdonyi 1936: 32). A Gárdonyi által is említett „három elmosódott pecsétlenyomat” valójában nem elmosódott, hanem töredékes, a kép ma már nem látható rajtuk, és az egyiknek csak a pereme maradt meg. Közülük az egyik bizonyára az óbudaiaké. Az óbudaiak 17. századi pecséthasználatára: L. Gál 1990:13-14. 63 MNL OL, E 148,268/3.3-4. 185
