Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
Darkó Jenő - Erdősi Péter Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban Az, aki az előzőkben megismerkedett a 18. századi mezőváros gazdagságával, eleinte idegenkedhet a török hódoltságbeli falu állapotaitól. Hiányoznak a mezővárosra jellemző részletek, a népes utcák helyén szerény jobbágyporták állnak, délszláv lakosai nincsenek még jelen. Am Szentendre a 16-17. századi hódoltság időszakának nagyobb részében nem volt kietlen, miközben a környéken számos hely elnéptelenedett. Az 1680-as évek küzdelmei azonban már itt sem múltak el nyomtalanul, a gyér lakosság többsége vagy talán egésze elmenekült; és majd Buda 1686. évi visszafoglalása után, az új évtizedre lesz ismét lakott Szentendre. Ez a fejezet a „rácok”jövetele előtti szentendreiek történetével foglalkozik. Néhányan tanúi lehettek a bevándorlók megtelepedésének vagy az azt közvetlenül követő éveknek, és egyikük részletesen beszélt tapasztalatairól hét évvel az esemény után, 1697-ben. A jobbágyok egyéni emlékezete mindig is kulcsfontosságú volt uraik vitás ügyeiben, különösen a török uralom végén, amikor tisztázni kellett a hódolt területen szerzett birtokok nem egyszer zavaros, vitatható jogi alapjait, hol egy rivális, hol pedig az uralkodó felé. Bár Szentendre ekkoriban túlnyomórészt a Zichyek kezében volt, 1697-ben egy kisebb birtokkal rendelkező másik família, a három telek fölötti jogait igazolni kívánó Muslay család kérte a megyét tanúkihallgatás lefolytatására. A megyei hatóság embereinek kérdésére Lukács Pál, a falu hetvenöt esztendős lakója, Zichy István jobbágya válaszolt. Már 1668-ban is Zichy-jobbágyként hallgatták ki egy hasonló ügyben, és akkor a negyvenes éveiben járt, tehát valamikor az 1620-as években születhetett. Emlékezete mintegy hetven esztendőt foghatott át, de 1697-ben csak az elmúlt évtized fontos momentumairól kellett számot adnia a megyei biztosoknak.1 Az idős férfi megmutatta nekik Szentendre egy részét, a házakat, telkeket, ahol egykor az általa ismert Muslay-jobbágyok éltek. A bejáráshoz ekkor már a pátriárka engedélye kellett. Lukács elbeszélésében magától értetődően kapott hangsúlyt a rácok bejövetele, és a megyei emberek képet kaphattak arról, hogyan változott meg a hely arculata a betelepülés után. Már álltak ortodox templomok: a „görögök temploma” mellett volt az egyik régi jobbágy háza, és a tanú - az előbbitől feltehetően megkülönböztetve - a „rácok templomát” is megemlítette, amely a saját háza közelében helyezkedett el. Elmondta, hogy a Zichyek és a Muslayak telkeire „rácok” költöztek. Belakták a falu szilvafás pázsitját, felkapálták és használatba vették a kaszálót. A bevándorlással együttjáró átrendeződés evidens jelein túl azonban a bejárás közben a hódoltság végének, az újrakezdés éveinek egyéb fejleményei is felvillantak. Az ortodox épületek mellett más felekezetek jelenléte vagy emléke is észlelhető volt. Az említett rác templom történetesen a „pápista” utcában állt. Lukács az utca elnevezéséhez hozzáfűzte: „az mint most hívattatik”, „az mint hívják”. Megemlítette, hogy a „pápista utca” másik neve a „város utcája” volt: különös 1 MNL OL, P 707, Fasc. 207, 4. 3. Lukács Pál tanúvallomása kiadva: Dóka 1981: 127-128 (ebből a két óbudai tanú szintén Szentendréről szóló, de kevésbé informatív vallomása hiányzik). Lukács Pál emlékezete lehetett ugyan pontatlan, mégis sokat köszönhet neki a 17. század végének kutatója, és a tőle hallott adatok jól kiegészítik a máshol fellelhetőket. Tanúvallomása a legértékesebb forrás a kora újkori, sőt talán a középkori Szentendre topográfiájára nézve is. Ez utóbbi minőségében használta: Tettamanti 1981: 12-13; Dinnyés et al. 1986: 270; Tettamanti 1991: 463. A korábbi, 1668. évi tanúvallomás: Borosy 1998-2000: II. 83. 175
