Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Ábrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek: Szentendre etnikai képe a 19-20 század fordulóján
Az ellenzék fentiekben ismertetett, mindent átpolitizáló hadjáratának kívánt véget vetni az 1912 januárjában indult Szentendre című hetilap, széleskörű, szerb, magyar és zsidó személyekből álló szerkesztőbizottsággal.211 Az újság bírálta a „magyar párt” kirekesztő alapállását, hangsúlyozva, hogy „aki ebben a városban lakik, mind magyar, beszéljen az akármiféle nyelvet”; politikailag meg kellett őket ugyan nyerni a magyar állameszmének, de magyarságuk kétségbe vonása éppen az ellenkező hatást kelti.212 A maga stratégiáját a következőképpen fogalmazta meg: „a város társadalmi békéjének helyreállítása, a nemzetiségi és felekezeti jelszavak által feldúlt közállapotok megjavítása”, valamint a helyi intelligencia összefogása. Az elkövetkező képviselőtestületi választást illetőleg leszögezte, hogy a közgyűlés eredeti rendeltetésével ellenkezik a pártok szerinti merev csoportosulás, „különösen, ha ezek a pártok nemzetiségi vagy felekezeti jelszavak alapján állanak.”213 A gyakorlati községi ügyek nem illeszthetők előre megszabott pártprogramokba. „Az, hogy gáz legyen-e a világítás, avagy villany, nem katholikus vagy görögkeleti szempontból döntendő el, és a vízvezeték bevezetésének szükségességét se aszerint bírálja el a képviselőtestületi tag, vajon szerb- vagy magyarpárti-e az illető?”214 A Szentendre szerkesztői által vallott végcélt egyébként akár a másik oldal is vállalhatta volna: „A magyar nyelv érvényre juttatása annak minden közéleti megnyilatkozásában, az idegen nyelvű polgártársak jogainak tiszteletben tartása mellett küzdelem azon elv diadalra juttatása érdekében, hogy idővel úgy a hivatali használatban, mint a szószéken csakis a magyar nyelv alkalmazása tétessék megengedhetővé, s hogy a más nyelvek szerepe tisztán a magánéletre szorítkozzék.”215 Mindez inkább a kor elvárása lehetett, mert rövid létezése alatt a lap mindvégig elítélte a türelmetlen és kirekesztő nézeteket. Egy előkelő társasvacsorát illetőleg például egy cikkében arra kérdezett rá, vajon kit nem hívtak meg. A rendezvény látható célja szerinte az volt, hogy „[...] a görögkeleti és zsidó elemeket immár nem csak a községi politikai téren leszorítani az eddigi pozíciójukból, hanem társadalmi téren is megtagadni velük minden közösséget.”216 Ugyanezért - a társadalmi élet eseményei kapcsán való nemzetiségi-felekezeti ellentétek szításáért — ítélte el a lap az ellenzéket.217 Az 1912 februárjában (a báli szezonban) egymásra rászervezett két fényes mulatság kapcsán a szerkesztőség csak remélni tudta, hogy a jövő a közeledést hozza majd el.218 Ezt a Szentendre szerkesztősége oldottabb műfajokkal is szolgálni kívánta. Didaktikus versikével mutatta fel például a pozitív példákat.219 A konflikuskeresést ugyanakkor a Kósza hírek című rovatával igyekezett nevetségessé tenni. A két ősellenséget összepárosítva beharangozta például, hogy a Jávor kör a Katolikus Legényegylet helyiségeiben fog mulatságot rendezni,220 illetve később azt, hogy a két szervezet egyesül, aminek szerinte elvi akadálya nincsen, hiszen úgymond mindkettő a hazaszeretet, a nemzetiségi és felekezeti türelmesség jegyében indult és működik. Egyedül abban nem tudnak megegyezni, hogy magyar vagy szerb legyen az elnök, ezért egy „közbecsülésben álló tót embert fognak megválasztani”.221 Az intelligencia két csoportosulására utalva közölte, hogy az aki „vagy szerb vagy zsidó, [m] iközibünk nem való asztaltársaság” következő társasvacsoráját minden bizonnyal a „Békebarát asztaltársaság” estélyével egy időben fogja rendezni.222 A görbe tükör egyébként elviselhetetlen szerburalmat vázolt: „Az a rendszeres üldözés, amelyet a város szerb vezetői részéről a szegény, védtelen magyaroknak tűrniük kell, már nem ismer határt. A legcsekélyebb ürügy elég arra, hogy valakibe - csak azért, mert magyar - belekössenek.”223 Szentendre etnikai képe a 19-20. század fordulóján 211 Jellemzésére: Bokor-Pethőné Németh 2009: 81. A szerkesztőségi névsort az ellenfél lapjából ismerjük: (n.n.): Levél a Szerkesztőhöz! Szentendre és vidéke, 1912. január 14., 2. 212 (n.n.): Jegyzetek. Szentendre, 1912. január 14., 1. 213 Szentendre, 1912. január 14. 214 Szentendre, 1912. január 28., 1. 215 (n.n.): Program. Szentendre, 1912. január 14., 1—2. 216 (n.n.): Jegyzetek. Szentendre, 1912. február 11., 1. 217 (n.n.): Jegyzetek. Szentendre, 1912. február 18., 1. 218 (n.n.): Jegyzetek. Szentendre, 1912. február 25., 1. 219 „Krónika. Husvikéknál az új évet / Víg társaság várta, / Éjfélkor a tamburahad / Magyar Himnuszt játszta. [...] Szerb újévkor Jávorestély / Gyönyörűen festett, / A magyar-szerb testvériség / Hogyan öltött testet. // Hazafias tósztok szálltak, / Oldódtak a nyelvek, / És nem ölték, de ölelték / A magyart a szerbek. // Csárdás, kóló váltakoztak, / A víg óra múlott, / Ellenzéknek irigy arca / Rőfhosszúra nyúlott. // De ne nyúljon az én versem, / Szóm rövidre fogom — / És leteszem korhadt lantom. / Isten velünk! Zbogom!” Szentendre, 1912. január 21., 1. 220 Szentendre, 1912. január 21., 4. 221 Szentendre, 1912. február 25., 2. 222 Szentendre, 1912. február 18., 3. 223 Szentendre, 1912. február 25., 3. 129
