Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
IV. Várak, villák - Szörényi Gábor András: Késő középkori fa-földszerkezetes külső védművek a sajónémeti vár ásatási eredményeinek tükrében
Szörényi Gábor András: Késő középkori fa-földszerkezetes külső védművek a sajónémeti vár ásatási eredményeinek tükrében is állhatott a középkorban (3. tábla 3). Ezt a pontot, ha elfoglalta az ellenség, akkor a távolraható fegyverek számára máris lőállásként, azaz ostromműként használhatta. A távolraható- és tűzfegyverek megjelenése előtt ez a helyszín ugyanakkor még nem jelentett kritikus pontot a vár számára, így a 15. század előtt nem számolhatunk ennek harcászati értékével. További negatívum a védelem szempontjából, hogy a temető a központi vármag számára holttérben bújik meg, így közvetlenül nem kontrollálható, nem tartható tűz alatt. Fenti tényezők együttes eredményeként alakították ki a védők a dolgozatunk témájául szolgáló előretolt védművet, amiről immáron a temető kritikus pontja is közvetlenül tűz alá vehető volt. A külső védmű fa-földszerkezetű dupla védőfala és mély árka egyaránt a temető irányában található, magyarázatul szolgálva a félköríves védelemre. Hátrafelé, azaz a vármag irányában csak az egysoros palánkfallal számolhatunk, az árok is fokozatosan megszűnik és itt lehetett az objektum bejárata is. Az ellenséges tűz felé zárt, a fővár felé nyitott külső védművek esetében ugyanis nemcsak az volt a cél, hogy a fővár felé biztosítsák a könnyed közlekedést és kommunikációt, hanem arra is ügyeltek, hogy, ha esetlegesen elfoglalná az ellenség, akkor ne tudja azt felhasználni ostromműként a központi vármag ellen.18 Kihez köthetjük a külső védmű kialakítását? Erre a kérdésre a már említett írott források és a régészeti leletek nyújthatnak támpontot. Az objektumban eleddig feltárt leletanyag és érmék alapján az építőket a 15. század közepén kell keresnünk. 1458-1459 folyamán a Sajó-völgyének Borsod megyei szakaszán kóborló huszita bratri zsoldoscsoportok komoly territoriális hatalomra tettek szert. A hatalmuk biztosítása céljából erődítéseket létesítettek, melyekről Antonio Bonfini a következőket írta: “[...] ezek szövetkeztek egymással, [...] és egymást kölcsönösen testvérnek \bratri\ szólították, rabló szándékkal erődöket emeltek Magyarországon, amelyeket teleraktak katonával és munícióval, és széltében-hosszában kóborolva fosztogatásból, útonállásból éltek. [...] váracskáik voltak, amelyeket vagy erővel foglaltak el, vagy frissiben maguk építettek [.. ,].”19 A sajónémeti várról 1460 előtt hallgatnak a településsel kapcsolatos források. 1449-ben csupán a Németi határain belüli, a Sajó folyón lévő malom zálogosításáról írnak.20 1455-ben azonban egy birtokfelosztó oklevél is született, melyben Sajónémeti Bekény András özvegye Katalin asszony és leányainak sajónémeti birtokrészét - jobbágytelkeket, a már említett malmot, jobbágy sessiokat és réteket - részletesen felsorolták.21 Azonban egyik dokumentumban sem szerepel maga — az ásatások megfigyelései alapján egyébként késő Árpád-kori alapítású — erősség. A gyanús hallgatás oka lehet, hogy ekkor a vár éppen, illetve már régen használaton kívül volt, melyet egy birtokösszeírásnál sem tartottak érdemesnek feljegyezni.22 1460-ban viszont feltűnik a „fortalitio”, melyet Jan Giskra néhány nap alatt emeltetett 1459 előtt.23 Majd, mint erről szó esett, Bonfini is megemlékezett róla, aki szerint a „castellumot” Hunyadi Mátyás foglalta vissza 1460-ban.24 Tehát a huszita jelenlét előtti néhány évben, évtizedben nem számolhatunk várépítkezéssel, sőt ekkor magával az erősséggel, mint stratégiai értékkel sem, hiszen nem is említik a létét. Az 1460-as oklevél egyértelműen Jan Giskrához köti a németi építkezéseket — hallgatva még arról a tényről is, hogy egy korábbi vár romjait hasznosították fel - így nem kételkedhetünk az előretolt védmű huszita eredetében sem. Ugyan opcionálisan felmerülhetne még egy verzió, mely szerint csak 1460 után, azaz a vár királyi kézre kerülése után épült volna ki a fa-földszerkezetű védmű, de ennek nemcsak az említett oklevél mond ellent, hanem a régészeti rétegtani adatok is cáfolják. A feltáráson azonosított kései beásások, melyek egyértelműen a vázszerkezetek nyersanyagát termelték ki, mind 1465-ös érmékkel keltezhetőek voltak. Az ásatáson egy érdekes megfigyelést tettünk: a védműben nyitott felszíneinken egy szem faszenet, vagy paticsdarabot sem találtunk, ami egy faszerkezetes erődítésben azért meglepő, mert az ostrom nyitányaként egyértelműen tüstént megpróbálkozik az ellenség a fa létesítmények felgyújtásával. így joggal feltételezhetjük, hogy a várat és védművét nem erőszakkal vették be 1460-ban, hanem átadásra került, majd a következő években az üresen maradt erősséget a helyi lakosok fokozatosan szétbontották. 18 A már említett Scheuchenstein várának külső védműveit, miután elfoglalta, a támadó sereg azonnal ostromműként használta a fővár ellen. Beheim 1843:385-408. 19 Bonfini 1995: 659. 20 MNL OL, DL 14290. 21 MNL OL, DL 14918. 22 A központi vármag első kiépítése a késő Árpád-korra tehető. A később felhagyott objektumot/romot hasznosították újra és építették át a husziták. Sajónémeti várának 13. század végi történetével kapcsolatosan jelen dolgozat keretein belül nem térünk ki. Ennek kapcsán lásd Szörényi 2011: 33, 56-57. 23 MNL OL, DL 81396. Hunyadi Mátyás ezen oklevelét a Sajónémeti alatti haditáborban (subfortalicio Sayonempthy) állította ki 1460. augusztus 28-án. Egy két nappal később született forrásunkban Cudar Simon ajtónállómester Bártfa városához írt levelében is említi a várat fortalicium Schawyonemethy-ként (MNL OL, DF 213923). Az adatokat Mátyás itineráriumának feldolgozásaként közölte: Horváth 2011: 66-67. 24 Bonfini 1995: 727; Tóth-Szabó 1917: 317,319. 282
