Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)

III. Egyházi épületek - Héczey-Markó Ágnes - Jankovics Norbert: Apácatorna templomai

oldalhomlokzatának tagolását a megmaradt, lépcsőzve visszalépő sarkok alapján rekonstruálhatjuk: azokat az ablakok számának megfelelően mélyített, sekély tükrök tagolták, amelyeket kettősen lépcsőzött falsávok választottak el. Az egykori főpárkány a lizénák síkjában lehetett, de annak méretére és tagolására vonatkozóan nincsenek információink, a falkoronákat utóbb jelentősen visszabontották. A korai templom bejáratának helyéről nincsen egyértelmű információnk. Az 1930-as években a nyugati oldal közepén nyílt a bejárat, Koppány Tibor rekonstrukciójában déli kapuval számol.19 A korai templom egyszerű formái nem könnyítik meg a datálást, művészettörténeti szempontból jól elemezhető részletei (faltagolás, ablakformák, kapu, főpárkány) elpusztultak.

A diadalív kialakítása és a külső homlokzatok tagolása azok a karakterisztikus vonások, amelyek (legalább részben) fennmaradtak, és művészettörténeti elemzésre alkalmasak.

A diadalívpillérek elhelyezésének jó hazai párhuzama nem ismert, azok kialakítása ugyanis szabálytalan, amenynyiben az erősen kiülő tagozatok nem a hajó és szentély találkozási pontjaira esnek, hanem ennél beljebb „csúsznak” a patkóíves szentélyfalon. A diadalív keletre tolódása miatt a templom és szentély csatlakozási pontjain, a sarkokon, igen masszív, az alaprajzokon is jól megfigyelhető faltömbök jöttek létre, amelyek miatt a kutatás kezdetén bennünk is felmerült, hogy az apszis egy korábbi rotunda maradványa. A kutatás során gyorsan bebizonyosodott, hogy a patkóíves szentély együtt épült a hajóval, az épület külső képét a masszív falsarkok miatt a nagy, széles apszis dominálta.

Visszatérve a diadalív tagolására, a vaskos féloszlopok lábazatának hiánya, a fejezetek párkányszerűsége, és a széles tömegarányú, patkóíves apszis éppenséggel korai jellegűnek is tartható.

A diadalívek hangsúlyos, oszlopos tagolása, és a fölé boruló negyedgömb tulajdonképpen az oltár fölé boruló baldachint imitálja, és a hazai plébániatemplomokon ez a belső tagolás már 1100 körül feltűnik. Idézhető legkorábbi példái Tarnaszentmária, vagy a székesfehérvári Rózsa utcában feltárt épület.20

A geometriai formák egyszerű átmetszésével és csonkolásával keletkező, párkányszerű fejezetformák az Árpádkorban a leggyakoribbak, a tagoltabb típusok, akár már a kockafejezetek is, mindig fejlettebb kőfaragó- és építőtechnikával jártak együtt. Az apácatornai, párkányként folytatódó, majd a hajó falsíkjával elmetszett fejezetek a 12. század jellegzetes hazai szerzetesi templomaiból idézhetőek, Ákosról és Boldváról.21

A falsíkok lépcsőzetes visszaugratással való tagolása a nagyobb templomok hajófalain és/vagy a diadalívek esetében all. század második felétől, már a romanika építészetének hazai terjedésének megindulásától kimutatható, de igazán elterjedté kisebb épületek esetében a 12-13. században vált.22

Az apszisban lévő erős féloszlopos tagolás szerkezeti párhuzamaként idézhetők a Somogy megyei Teleki, vagy a zalai Csatár féloszlopos diadalívpillérei.23 Az előbbi fejezetei csak alapformájukban hasonlítanak az apácatornaiakra, kialakításuk ugyanis sokkal szabatosabb, kissé naiv stílusú, de gazdag faragásuk már a 13. századi fejleményekből levezethető.

A Koppány Tibor által párhuzamként felsorolt emlékek zöme - Búcsúszentlászló, Becsehely-Pola, Oriszentpéter, Meszlen, Gutatöttös (ma Rábatöttös), Magyarszecsőd és Kallósd - a 13. század közepe táján, vagy az után keletkeztek.24 Bagod-Vitenyédszentpál, és Nagytótlak rotundáinak késői datálása azonban véleményünk szerint nem egyértelmű.25

Az előbbiek estében korjelző szerepe van a csúcsíves formáknak, amelyek diadalív pilléreken, kapuk bélletében, fülkék lezárásban is helyet kaptak. Késő Árpád-kori datálás következik a 13. századi jelentősebb épületekről származó, gyakran gótikus eredetű ornamentika, építészeti tagolás használatából is. Valószínűleg ilyen, igaz nem gótikus, de a 13. századtól gyakori megoldás, a szentélyek belsejében, a boltozat vállvonalán, a diadalív pillérek magasságában, és azok párkányának meghosszabbításaként futó párkány, amely Apácatornán ma nincs meg.26

Héczey-Markó Agnes -Jankovics Norbert: Apácatorna templomai

19 Koppány 1991: 8-9,14.

20 A témáról az alapvetés: Bandmann 1951, az oszlopokról: Bandmann 1951: 76—82. Építészeti ikonológia magyarul: Mojzer 1971, az oszlopokról: Mojzer 1971: 51.Tarnaszentmáriáról és Fehérvárról: Jankovics 2007; Jankovics 2010.

21 Boldváról: Valter 1991; Tóth 2001: 255—257. Ákosról: Bogyay 1944; Kiss-Tóth 1996; Szőcs 2003.

22 Tóth 1998; Tóth 2001: 238.

23 Valter 2004 (bővebb irodalommal).Teleki: Valter 2004:195, 81. rajz, 175-176. képek. Csatár: Valter 2004: 42. rajz, 53. kép.

24 A 13. századi datálásra először: Koppány 1967: 120; majd kifejtve: Koppány 1991: 15. Búcsúszentlászló: Valter 2004: 140, 39 rajz, 41-44. képek. Becsehely—Pola: Valter 2004: 138, 34. rajz, 33-34. képek. Oriszentpéter: Valter 2004: 160-161, 70. rajz, 122-127. képek Meszlen: Valter 2004: 157-158, 64. rajz, 103-106. képek. Rábatöttös (korábban Gutattötös): Valter 2004: 162, 74. rajz, 134-137. képek. Magyarszecsőd: Valter 2004: 157,62-63. rajzok, 97—100. képek. Kallósd: Valter 2004:150—151,54. rajz, 87—91. képek.

25 A Bagod-vitenyédszentpáli rotunda fülkéi ugyan csúcsívesek: Valter 2004: 134—135, 30—31. rajzok, 24—26. képek. Nagytótlak: Valter 2004: 69. rajz, 110-115. képek.

26 A párkány a boltozat átépítésének is áldozatul eshetett Apácatornán, csak falkutatás döntheti el, létezett-e. A csúcsíves diadalív körbefutó belső párkánnyal párosul a szentélyben Magyarszecsődön, Kallósdon, Becsehelyen (hivatkozásokra lásd a korábbi jegyzetekben Valter Ilona munkájának - Valter 2004 - vonatkozó oldalait), és ilyen van még Csempeszkopácson, vagy Csatáron is (Valter 2004: 142,44-45. rajzok, 56-65. képek; Valter 2004:195,42. rajz, 49-53. képek). A szentély párkányának ritka, gótikus jellegűvé alakított provinciális változata idézhető a késő Árpád-korból Jánoshida templomában (Kozák 1985). A megoldás a későbbi időszakban, különösen a sokszögzáródású szentélyek, és gótikus boltozatformák elterjedése után eltűnt.

241