Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
III. Egyházi épületek - Mag Hella: Tereske temploma az Árpád-korban
legszélesebb körben alkalmazott három hajós, három apszisos, nyugati toronypárral ellátott - jellegzetesen bencésnek tartott - típusba tartozott, mégis jól körülhatárolható azon épületek köre, amelyekkel a tereskei templom második periódusa rokonítható. A Tereskét is jellemző templomtípust Búzás Gergely szerint a nyugati toronypár, az egyhajós templomtér, valamint a keleti részen hozzáadott mellékterek jellemzik.72 Mindezen elem megtalálható a Tolna megyei Cikó határában fekvő középkori Széplak falu Szent Istvánnak szentelt templomán, Pusztaszer egyik periódusában, valamint Bény (Bína, Szlovákia) egykori premontrei prépostsági templomán, továbbá „az eredeti tervek szerint ilyen formában épült volna át 1200 körül Karcsa temploma is” — írja Búzás Gergely.73 Jánoshida premontrei prépostsági templomán a felsoroltak közül a nyugati toronypár hiányzik; Kána és Jánosi (Rimavské Janovce, Szlovákia) bencés apátsági templomán (3. tábla 1-2), illetve Árpás premontrei rendhez tartozó templomán pedig a keleti részen jellemző mellékterek maradtak el.74 A három oldalról szabadon álló, tehát a hajóhoz csak egy oldalukkal kapcsolódó nyugati tornyok Tereskén kívül a felsoroltak közül Jánosi, Kána,75 illetve Széplak esetében figyelhetők meg. Széplak némileg kilóg a sorból: a nyugati rész megoldása hasonló lehetett ugyan, de a keleti részen a hajóhoz két oldalról olyan mellékterek kapcsolódhattak, amelyek Tereskén, Kánán és Jánosiban nem jellemzőek.76 Más megközelítést alkalmaz a magyarországi romanika épülettípusait vizsgálva Marosi Ernő. Egyik 1999-ben megjelent írásában úgy véli, hogy román kori templomaink tipológiai értelmezéséhez, csoportosításához első sorban az emlékek közlekedési rendszerének - bejáratok, lépcsőházak - és tornyaik elrendezésének tanulmányozása a legcélravezetőbb.77 Első sorban a tornyok helyzetét emeli ki, arra hivatkozva, hogy ez már a középkorban egyfajta osztályozás alapjának számított, amit a Fügedi Erik által kiadott közbecsüjegyzékek igazolnak.78 Tanulmányának egyik, jelen írás szempontjából legfontosabb következtetése az, hogy ha egy szerzetesrendi templom esetében a kegyurak valamiért egy kisebb igényű, redukált terű, egyhajós formát választottak is, azt gyakran - a falusi templomoktól megkülönböztetendő és ezzel együtt a monostortemplom-funkciót hangsúlyozandó - igényes nyugati bejárati résszel látták el, mint például Bény, illetve az alaprajzukban igen hasonló Kána és Jánosi apátsági templomain.79 Ismét más szempontból közelíti meg a kérdést Szakács Béla Zsolt, aki egy 2007-ben megjelent tanulmányában a magyarországi nyugati toronypárral rendelkező román kori templomok térelrendezését vizsgálta.80 Megállapította, hogy a 12. század második felében, valamint a 13. század elején Közép-Európa-szerte népszerű volt a nyugati toronypárral, Magyarországon ezen belül is a nyitott tornyaljjal épült templomtípus.81 Egy, a nyitottnál ritkábban alkalmazott megoldás volt a három oldalról zárt toronyalj. Ez jellemezte a pécsi székesegyház épületét is, ahol a nyugati homlokzaton talán már a 11. században a hajókhoz egy oldalukkal csatlakozó tornyokat emeltek.82 Szakács Béla Zsolt felhívja a figyelmet arra, hogy a 12. század második felében egyhajós épületeken figyelhető meg ugyanez a térszervezés, például a kánai, a jánosi és a tereskei apátsági templomok esetében.83 Láthatjuk, hogy több irányból közelítve a kérdést arra a következtetésre jutunk, hogy Jánosi, valamint Kána apátsági temploma a tereskei második periódusú épület legjobb analógiái (3. tábla 1-3). A három épület igen hasonló alaprajzot mutat, amelyre az egyhajós templomtér, illetve az ehhez képest hangsúlyos, reprezentatív módon kialakított, két tornyos nyugati homlokzat jellemző, ahol a tornyok csak egyetlen oldalukkal csatlakoznak a hajóhoz, vagyis három oldaluk szabadon áll. Az e típusba sorolható épületeket a 12. század második felére, a 13. század elejére keltezik. Megjegyzendő, hogy Tereskét e csoporton belül egyedülállóvá teszi egyenes záródású szentélye, amely azonban minden bizonnyal egy korábbi építési periódusból származik. Véleményem szerint e jellegzetessége korántsem határolja el a típus többi képviselőjétől, hiszen a szentély „át nem építése” szintén a jelenleg tárgyalt csoport Marosi Ernő által Mag Hella: Tereske temploma az Árpád-korban 72 Búzás 2009: 643. 73 Búzás 2009: 643. 74 Búzás 2009: 643. 75 Megjegyzendő, hogy H. Gyürky Katalin bizonyos 19. századi bolygatások miatt az ásatás során nem tudta biztosan megállapítani, hogy a déli torony valóban felépült-e, vagy csupán alapozását készítették el (H. Gyürky 1996: 84). 76 Búzás Gergely értelmezése szerint a széplaki templom nyugati tornyai is csak egy oldalukkal csatlakoztak az eredetileg egyhajós templomtérhez, de egy későbbi bővítés során, a keleti mellékterek átalakításával kialakult a déli oldalon egy „mellékhajó,” ezzel a déli torony elvesztette korábbi jellegzetességét. Az északi oldalon ezen átalakításkor a korábbi térrészt kápolnává bővítették (Búzás 2009: 642). 77 Marosi 1999: 14. 78 Marosi 1999:14-16. 79 Marosi 1999: 21. 80 Szakács 2007. 81 Szakács 2007: 16. 82 Szakács 2007: 10. 83 Szakács 2007: 10. 210
