Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)

II. Településkutatás - Rácz Tibor Ákos: Árpád-kori lakóépítmények az M0-s autópálya nyomvonalon

Rácz Tibor Ákos: Árpád-kori lakóépítmények az МО-s autópálya nyomvonalon.

nem tudjuk rekonstruálni, mert a domboldalon folytatott mezőgazdasági művelés jelentősen hozzájárulhatott a felszín erodálódásához, de az átlagnál jóval sekélyebbek lehettek. Hasonló okokból a legtöbb lelőhelyen nehéz pontos mélységadatokat szolgáltatni. A mélységalapú értékelési rendszer szerint építményeink a sekély gödrű veremházak csoportjába tartoznak, járószintjük ritkán éri el az altalaj szintjétől számított 70 cm-es mélységet. A lakógödrök mélysége korszaktól és szerkezettől függetlenül nagyon változó volt.

Az egysejtű veremházak a teljes Árpád-korban dominálnak a Kárpát-medencében, tulajdonképpen az osztatlan belső tér a veremházak egyik jellemző sajátossága. A 12. századtól megjelenő kétosztatú földbe mélyített építmények - ha a fenti gondolatmenetet követjük - felmenő falaik miatt nem is a tipikus veremházak csoportjába tartoznak, hanem a süllyesztett padlójú, felmenő falú építmények közé.32 E korai, kivételszámba menő, többsejtű épületek pont egyedi jellegeik miatt atipikusak, bár számuk szaporodása esetén természetesen ezek is tipologizálhatóvá válnak. Anélkül hogy a földfelszíni házak kialakulásának és változásainak problémáiba bonyolódnánk, érdemes itt megjegyezni, hogy a belső tér megosztására utaló adatokat inkább a földfelszíni építmények esetén találunk, de ezek fejlődése jelen tudásunk alapján a veremházaktól külön zajlott le.33 A Vecsés 36. lelőhelyen feltárt padkás ház, és aTiszafured-Majoroson dokumentált párhuzama34 véleményem szerint nem értékelhető osztott terű házként, a padkák méretarányai és az osztásra utaló egyéb bizonyítékok híján.

A mélység és a térosztás szempontjai mellett igen kézenfekvőnek tűnik a morfológiai alapú csoportosítás. A lakógödrök alakja elég nagy változatosságot mutat, mégis az esetek legnagyobb többségében a négyzetes, vagy téglalap alaprajzhoz közelít, melyek oszlopkiosztási rendje nem tér el egymástól, vagyis nem mutatható ki köztük szerkezetbeli különbség. Üllő 10. lelőhely ovális alaprajzú veremháza is szerkezetileg ebbe a csoportba sorolható. Ezekkel ellentétben a kerek alaprajzú építmények teljesen más felépítménnyel bírtak, és a veremházaknak egy sajátos csoportját alkotják. Az ásatásokon regisztrált, összesen mintegy tucatnyi kerek alaprajzú építményt, melyek keltezése ráadásul több évszázadot fog át, Takács Mikós négy külön kategóriába sorolta.35 Csak további adatgyűjtés döntheti el, mennyiben jelentenek ezek tényleges, önálló típusokat. A kerek alaprajzú épületek problémája, a magyar lakáskultúra kezdeteiről alkotott elméletek miatt kultúrtörténeti jelentőséggel bír.

Balassa M. Iván a honfoglalás kori és Árpád-kori lakóépítményeknek két alapvető változatát különíti el. A hosszú és rövidoldalú bejárattal bíró házakat alapvető alaprajzi variációnak értékeli, abból a meggondolásból, hogy a később önálló fejlődést mutató észak-magyarországi háztípust minél korábbi időből eredeztesse.36 A típusként való értelmezéstől tartózkodik, mégis modelljeiben elvileg megvan a háztípusok csírája (több osztályozási szempont együttes figyelembe vétele, területi megoszlás, kronológiai kiterjedés, stb.). A két változat elkülönülő elterjedési területe azonban nem meggyőző, és nincs elegendő bizonyíték az oromzati oldalán kialakított lejárattal rendelkező, a bejárat mellett szögletes kemencével ellátott épület-modell újkorig történő kontinuitására.37

Az Árpád-kori veremházak formai osztályozását Takács Miklós kísérelte meg a Ménfőcsanak-Szeles-dűlői lelőhelyen feltárt építmények kiértékelésével.38 A házak egyes elemeit, sajátosságait külön osztályozási szempontként értékelve egy hierarchikus rangsort állított fel, melyben az első kategória (az alaprajzi elrendezés) alkalmas típusok megjelölésére, a második (a tüzelőberendezések típusa) altípusokat jelöl, míg többi kategória (a tüzelőberendezések helye, az oszlopok helye és végül a bejárat helye) megannyi variációt jelent. Ez a megközelítés alkalmas arra, hogy több tízezer variációt megkülönböztessen, és hogy precízen leírja az objektumokat, de kiragadja a veremházat történeti32 Sokat idézett példák az Esztergom-Szentkirályon, Kardoskút-Hatablakon, vagy Csekefalván feltárt épületek: Bálint 1960: 106; Méri 1964; Benkő-Ughy 1984: 31-39.

33 Fodor István elsőként fejtette ki határozottan azt a felismerést, hogy a 14. századtól általánossá váló, földfelszíni, többosztatú házak nem a veremházakból eredeztethetők, hanem az Árpád-korban a veremházakkal párhuzamosan jelen lévő földfelszíni építményekből fejlődtek ki. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy „jól kitapintható a földbe mélyített házak fejlődési vonala”. A kevés és földrajzilag szórt adatból merészen vázolta fel az egysejtű épületek fejlődési vonalát az eresz megjelenésén át a belső tér megosztásáig a 12. században, azzal a megjegyzéssel, „hogy az egyszerűbb és a fejlettebb gödörháztípus időben párhuzamosan él”. Fodor 1989: 37-39. Mesterházy Károly nem sokkal ezután rámutatott, hogy a kétosztatú házaknak mindig volt felmenő fala, és hogy kétosztatú gödörház még nem került elő (Mesterházy 1991: 72). A veremházak és a földfelszíni házak építészeti hagyománya minden bizonnyal párhuzamosan élt egymással az államalapítás óta (Mesterházy 2001). A témához lásd még Pálóczi Horváth András összefoglalóját (Pálóczi 2001: 222-225). A veremházak, a süllyesztett padlójú, felmenő falú házak és a földfelszíni házak kapcsolódási pontjainak tisztázása izgalmas kutatási lehetőségeket tartogat, hiszen nem zárható ki, hogy a felszíni házak esetében sem egyetlen fejlődési vonalról van szó, hanem a típusok keveredéséről és egymásra hatásáról, mely a veremház építészetet is befolyásolta. A 14. századi tüzelőberendezések sem rögtön a letisztult formájukban terjedtek el (Laszlovszky 2006: 311-313).

34 Fodor 1989: 25.

35 Sabján-Takács 2002.

36 Balassa 1985: 62-67; Balassa 1989: 68-72.

37 Barabás et al. 1988: 247; Takács 2001: 33.

38 Takács 2006; Takács 2010: 5.

171