Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
I. - Weisz Boglárka: Árpád-házi királynéi jövedelmek. Gertrúd királyné udvartartásának pénzügyi hátteréről
Weisz Boglárka: Árpád-házi királynéi jövedelmek. Gertrud királyné udvartartásának pénzügyi hátteréről Mindezek alapján tehát az Árpád-korban Győr, Esztergom, Zágráb, Dubica, Kassa és Galgóc harmincadhelyekkel számolhatunk. A nyugati kereskedelem útján feküdt Győr és Esztergom, az észak(keleti)i és északnyugati útvonalon Kassa és Galgóc, a déli és délnyugati útvonalon Zágráb és Dubica. Azaz az Árpád-korban kimutatható harmincadhelyek körbeveszik az országot, a különböző irányból érkező külföldi kereskedők útvonalába esnek, mindegyikük az átmenő forgalom központi helyének számított. Ez nem lehet véletlen. Ha e mellett még azt is figyelembe vesszük, hogy a harmincad önálló értékvám volt, mely az áru értékének 8/240 részére terjedt ki,57 azaz az Árpád-korban ismert vámkulcs (1/240) nyolcszorosának felelt meg, felmerülhet bennünk a gyanú, hogy csak a külföldről származó árukra, így áttételesen a külkereskedelemre - még ha annak csak egyik irányára is, azaz a behozatalra - vonatkozott. Az 1343-ban a zágrábi polgárok kérésére lefolytatott vizsgálat is azt állapította meg, hogy a behozott áruk után harmincadot kell fizetni, míg a kivitt áruk után régi szokás szerint nem szednek harmincadot, még a külföldi kereskedőktől sem. Mégsem feledkezhetünk meg azon harmincadmentességekről, melyek elsősorban a saját szükségletre szállított élelmiszerekhez kötődtek. Nem szükségszerű ugyanakkor arra gondolnunk, hogy ezek a harmincadmentességek azt mutatják, hogy azokat az árukat is terhelte harmincad, sokkal inkább azt fejezhetik ki - miként a belföldi eredetű árukra vonatkozó kiváltságok -, hogy a harmincadhelyeken a harmincadosok nem vették figyelembe az áru származási helyét, és minden nagy tételben szállított árut igyekeztek harmincad alá vonni, holott erre nem lett volna joguk. Azért volt szükségük a privilégiumban részesülteknek harmincadmentességük hangsúlyozására, mert az áruik szállítása során harmincadhelyeken is átmentek, és mentességük felmutatása csak jogbiztosítékot jelentett számukra, hogy tőlük semmiképpen se szedjenek harmincadot. Ezt a gondolatmenetet látszik alátámasztani az, hogy ilyen jellegű mentességeket még a 14., sőt a 15. században is adtak, amikor már világosan, és nem csak körvonalakban látható a harmincad külkeresedelmi vám mivolta. A harmincad tehát, bár véleményünk szerint már az Árpád-korban is a külföldről behozott árukra kivetett külkereskedelmi vám volt, nem volt határvám. Ezt a pesti hospeseknek biztosított 1244. évi oklevél bizonyítja a legnyilvánvalóbban, hiszen e szerint a harmincadot az ország határain belül (infra limites regni nostri) szedték. A harmincadszedő helyeken a szekereket felbontották,58 majd az áru értékének becslését követően rótták ki a harmincadot, mely az áru értékének harmincadrészét jelentette, azaz értékvámnak tekinthető.59 Mindezek alapján láthatjuk, hogy II. András uralkodása elején olyan új vámtípust hozott létre, melynek bevétele igencsak fontos lehetett a királyné számára. Ezen jövedelmen felül nem ismerünk az Árpád-korból egyetlen olyan adót, illetve vámot, amelynek bevezetését a királynéi bevételek növelése érdekében állítottak volna fel. Sajnálatos módon azonban ebből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket a II. András és Gertrúd közötti viszonyra vonatkozóan, ugyanis politikai okok álltak a háttérben, nem pedig a férj és a feleség kapcsolata. A harmincad ugyanis olyan vám, amely esetében, más vámoktól eltérően, nem találjuk meg a királykettejét és az ispán harmadát, azaz a befolyt vámon az uralkodó nem osztozott a megyésispánnal kétharmad-egyharmad arányban.60 Mégpedig azért, mert nem királyi, hanem királynéi jövedelemként jött létre. Mindez pedig tökéletesen illeszkedik II. András új berendezkedés politikájához, az ispáni hatalom csorbításához.61 Azt, hogy voltaképpen mekkora lehetett Gertrúd jövedelme, csak sejthetjük. II. András a harmadik házasságkötése (1234) alkalmával kiadott házassági szerződésben arra tett ígéretet, hogy minden évben a maga különös kamarájából ezer márkát ad a királynénak, vagy annyit amennyivel együtt a királyné jövedelmei elérik az ezer márkát.62 Feltételezhetjük, hogy Gertrúd jövedelme ennél magasabb volt, hiszen 1235-ben a harmicadból, amit Gertrúd is élvezett, befolyó jövedelem nagyságát II. András évi 1500 márkára becsülte, és azt Jolán lánya hozományaként kötött le,63 ami arra utal, hogy Beatrixnak azt nem engedte át, sőt talán az ebből származó jövedelem folyhatott abba a különös kamarába (de sua camera speciali), amelyből Beatrix jövedelmeit szándékozott kipótolni. Ezeken felül a királynét megillette a hitbér, melynek jogalapja a házasságkötéssel keletkezett, de kifizetésére általában csak a házasság megszűntét követően, a férj halála után került sor. A királynék esetében azonban erre - általában — már a házasságkötést követően, még a férj életében sor került, ahogy arra a fentebb már említett, II. András Beatrixszel kötött harmadik házasságakor megfogalmazott házassági szerződés utal. E szerint ugyanis az uralkodó ötezer ezüst57 Pach 1990: 72. 58 1336: Dipl. Emi. 1.344. 59 Pach 1990: 33. 60 Weisz 2013: 27-28. 61 Zsoldos 2011. 62 1234: CD III/2.376-377. 63 Thallóczy 1897: 583-584. 56
