Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)

I. - Gyöngyössy Márton: II. András pénzügypolitikája és annak belpolitikai hatásai

Gyöngyössy Márton: II. András pénzügypolitikája és annak belpolitikai hatásai

6a-b. kép

Bereck püspök dénárjának elő- és hátlapja, 1259—1260 (Magántulajdon)

Ismeretes, hogy 1221-ben már a Csanádi egyházmegye területén - vagy feltételezések szerint Szegeden — is vertek királyi pénzt, ezt követően azonban a Magyar Királyság déli térségében pénzverde működésére bizonyíték csak Károly Róbert idejéből van.11

A tatárjárás előtti időben a királyi hatalom bevételei megcsappantak, illetve súlypontjuk fokozatosan áthelyeződött az áru- és pénzforgalomból származó regaliákra. Az új gazdasági-társadalmi helyzet alapvető reformokat indokolt, de ezek bevezetésének szükségességére és mikéntjére az új király, IV. Béla majd csak a súlyos tatár pusztítás után gondolhatott.12

A 12. század végétől kezdve többezres darabszámú friesachi dénárleletek jelzik a pénzforgalom átalakulását, a friesachi pfennigeknek az egész országban elterjedt és elfogadott fizetőeszközként való használatát. A korszak forrásaiban részletesen szabályozták az értékviszonyokat: egy márka mérlegelt friesachi dénárt egy márka finom ezüsttel vettek egyenértékűnek. Hóman Bálint szerint ebből jól érzékelhető, hogy a friesachiak árfolyamértéke alacsonyabb volt a bennük foglalt nemesfém értékénél, így csak veszteséggel lehetett őket forgalomba hozni. II. András idején a fizetéseket rendszerint „jó és válogatott friesachiakban” vagy veretlen ezüstben kötötték ki.13

A pénzforgalom egyes tendenciáinak és a királyi pénzügypolitika hatásainak megértéséhez nagyban hozzájárulnak a településásatásokon előkerülő pénzérmék is. A Kőérberek-Tóváros-lakópark területén fekvő Árpád-kori Kána falu ásatásán például 41 középkori pénzérme került elő, ebből hét darab töredékes állapotban. A pénzek viszonylag széles időintervallumot, az 1130-as évektől az 1440-es évekig terjedő időszakot, háromszáz évet fogtak át. Nagyon fontos azonban hangsúlyozni, hogy az utóbbi dátumot II. (Reisbergi) János salzburgi érseknek (1429-1441) az Árpád-kori templom területén szórványként előkerült félpfennigje jelöli ki; ha ettől a példánytól eltekintünk, az ásatáson lelt pénzek közül egyetlen egy sem keltezhető 1241/1242 utánra. A pénzek időbeli megoszlása azért is érdekes, mert túlnyomórészt a 12. századból származnak, ennek alapján Kána falu pénzforgalmi virágkorát a II. Géza (1141-1162) és

III. Béla (1172-1196) közötti időszakra tehetjük.14

11 Hóman 1991 [1916]: 458; Hóman 2003 [1921]: 198. A 13. századi szegedi pénzverés elég problematikusnak tűnik. Szeged a középkorban a kalocsai főegyházmegyéhez és nem a Csanádi püspökséghez tartozott (Petrovics 1983: 399; Györfíy 1987: 900-904; Kristó 1988: 455-456). Egy 1221-es pápai oklevél pedig a Csanádi egyházmegyében vert pénzt említ, amely után szintén meg kell fizetni az esztergomi érseknek járó tizedet: „monete, que cuditur in Cenadiensi Dioecesi” (Wenzel 1860: I. 178, Nr. 98). Ugyanakkor, ha Szeged a 14. században pénzverő és pénzváltó hivatalnak adott otthont, esetleg rövid ideig még kamarai székhely is volt, az nem lehetett előzmények nélküli. Az említett oklevélből egyébként arra lehet következtetni, hogy a korabeli nagyhatalmú Dezső Csanádi püspökhöz köthető pénzverésről, pénzverési engedélyről van szó, a verési hely azonban a pápa (az oklevél kiadója) számára mellékes volt. Nem kizárt, hogy a 14. században egy korábban a közelben, valahol ténylegesen a Csanádi püspökség területén működött pénzverdét helyeztek át Szegedre, a gyorsan fejlődő településre, de az is lehetséges, hogy a 13. században a Csanádi püspök üzemeltetett Szegeden királyi pénzverdét, amelynek hasznai után nem szándékozott tizedet fizetni az esztergomi érseknek. Mindenesetre a 13-14. századi „szegedi” pénzverés története újabb kutatásokat (például Ujszászi 2009) és nagyobb, összefoglaló tanulmányt igényel.

12 Hóman 1991 [1916]: 315-325; Kristó 1987:1091.

13 Hóman 1991 [1916]: 297-298; Kristó 1987: 1090-1091. A friesachi dénárok éremleletekben: Gedai 1969: 111-131; V. Székely 1994: 115-117.

14 Gyöngyössy 2011: 687.

47