Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
V. Függelék
Merániai Gertrúd a latin nyelvű forrásokban (összeállította: Körmendi Tamás) 12. Kölni Királykrónika (Chronica regia Coloniensis/Annales Colonienses maximi) A több fázisban összeállított kútfő a világ teremtésétől 1249-ig terjedő időszak eseményeit tárgyalja. Keletkezési körülményei nem tisztázottak: szövege egyes vélemények szerint a kölni dómkolostorban, mások szerint a bajorországi Siegburg (Michaelsberg) bencés kolostorában keletkezett, talán a 13. század derekán. Legkorábbi kézirata a 15. századból maradt ránk. Az 1200-1220 közötti évek eseményeire vonatkozó részletei többnyire igen pontatlanok. Gertrúd haláláról hibásan az 1210. évnél számol be, tudósítása szinte minden részletében torzult, csekély forrásértékű beszámoló. (RFIII. 315; Wattenbach-Schmale 1976: 105-109; Groten 1997: 50-70; Körmendi 2009a: 160-162.) Kiadása: MGH SS rer. Germ. XVIII. 1-299 (Georg Waitz), különösen 186-187; CFH 1.1741. sz. Rex Ungarorum cum per suos munitionem quandam expugnare non posset, consilio uxoris sue que ex Theutonica gente oriunda fuit, ex his qui in terra eius morabantur Theuthonicis sumens exercitum iam dictam munitionem sine magno belli periculo in brevi sibi subiugavit, unde tam muneribus quam honoribus plurimis eos ampliare curavit. Ungarii vero invidentes et se tamquam viliores ac despectui haberi erubescentes regem occidere conati sunt, quod reginam non latuit. Unde intempeste noctis hora omnibus somno graviter oppressis a regina premonitus rex cum paucis in fugam iniit ipsa cum suis in castris premanente, estimabat enim sibi, utpote sexui femineo, magis quam regi ab hostibus parcendum. Nondum rex longius processerat, cum ecce Ungarii manu armata, mente efferata in castra regis irruunt, ad occidendum regem inquirunt, quem tandem abisse pro certo cognoscentes more bestiali reginam crudeliter invadunt, vulnerant, prosternunt, manus quas supplicando protenderat abscindunt, sicque omni bestia crudeliores lanceis et contis undique perfossam demum miserabiliter occiderunt. Rex tam inhumano audito scelere stimulo doloris vehementis in furorem et in iram exardescens huius criminis non solum auctores, sed et fautores comprehensos crudeli et amara morte consumit. A magyarok királya, miután valami erősséget az övéi révén ostrommal bevenni nem volt képes, felesége tanácsára — aki a németek népéből származott - azokból a németekből állítván sereget, akik a földjén időztek, a már mondott erősséget komoly hadi veszedelem nélkül, rövidesen leigázta; amiért is egyfelől igen sok ajándékkal, másfelől igen sok tisztséggel gazdagíttatta őket. A magyarok pedig irigykedvén és pirulván, hogy őket mintegy hitványabbnak tartják és lenézik, megölni készültek a királyt, ami nem maradt rejtve a királyné előtt. Ezért késő éjszakai órán, miután mindenkit mélyen elnyomott az álom, a király, akit a királyné figyelmeztetett, kevés emberrel elmenekült, felesége viszont az övéivel a táborban maradt - úgy ítélte ugyanis meg, hogy őt, vagyis női nemét az ellenség jobban kímélni fogja, mint a királyt. Még nem jutott túlságosan messze a király, mikor íme: a magyarok fegyveres kézzel, megvadult elmével a király táborára rontanak, a királyt halálra keresik, majd pedig megbizonyosodván arról, hogy távozott, vadállati módon a királynéra rontanak kegyetlenül, megsebesítik, leterítik, kezeit, amelyeket könyörögvén előrenyújtott, levágják, és ekképp minden vadállatnál kegyetlenebbül, lándzsákkal és karókkal mindenfelől átdöfvén végül nyomorúságosán meggyilkolták. A király - értesülvén erről az oly igen embertelen bűnről - hatalmas fájdalomtól csigázva őrjöngésben és haragban tör ki, és a bűntettnek nemcsak az elkövetőit, de még támogatóikat is, elfogván őket, kegyetlen és keserű halállal emészti el. 13. Osztrák Ritmusos Krónika (Chronicon Rhythmicum Austriacum), 1270 körül Kútfőnk ismeretlen szerzőjét a kutatás hosszú ideje egyöntetűen egy magyar származású klosterneuburgi kanonokkal azonosítja, aki talán az 1241-1242-i tatárjárás idején, a kalocsai érsekség területéről menekülhetett az ausztriai ágostonos közösség tagjai közé. Az 1270 körüli időkre keltezhező verses krónikája esztétikai szempontból felháborítóan gyenge munka, azonban történeti forrásként annál becsesebb: a szerző ugyanis valószínűleg nagyrészt saját szóbeli értesüléseire és emlékeire támaszkodott műve összeállítása során. 14. századi kéziratokban maradt fenn. Gertrúd haláláról évszám nélkül számol be. Az állítólag Bánk bán feleségén esett gyalázat históriájának itt szerepel a legkorábbi ismert felbukkanása. 279
