Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
I. - Zsoldos Attila: Gertrúd és a királynéi intézmény az Árpádk-kori Magyar Királyságban
közül,68 valamint a történetben a közismert kétértelmű levél kapcsán szintén némi szerephez jutó János esztergomi érsek Knauz Nándor által 1223 novemberére tett69 halála milyen közel esik egymáshoz. Ha ehhez még hozzáveszük, hogy Simon bánt a bűnösök között említő 1228. évi oklevél egyfelől megengedi annak feltételezését, hogy az elkobzás valójában nem az oklevél kiállítását közvetlenül megelőzően, hanem valamivel korábban történt, másfelől említést tesz arról, hogy a birtokelkobzásról a döntés - mások mellett - a király fiainak tanácsával is született, akkor egy 1223 körüli időpont a megtorlás újabb hullámának kezdeteként éppen elfogadhatónak látszik, hiszen az idő tájt Béla és Kálmán herceg 17, illetve 15 éves volt (a harmadik fiú, András azért hagyható figyelmen kívül, mert ő 1228-ban Halicsban volt, 1223 táján viszont csak 13 éves lehetett).70 Mindezek felidézése után csábító lehet arra gondolni, hogy János érsek halála után az egykori összeesküvés újabb részletei kerülhettek valamilyen módon napvilágra, ám annak feltételezéséhez, hogy ama közismert kétértelmű levélnek a fogalmazványa került volna elő, mégpedig Simon és Bánk személyéhez köthető formában, még én sem vagyok elég merész, főként azért, mert a kérdés megítélésében hiba lenne figyelmen kívül hagyni azokat a véleményeket, amelyek az egész levélhistória minden történeti hitelt nélkülöző, irodalmi közhely volta mellett érvelnek. Az elmondottak ily módon aligha derítenek fényt a Gertrúd-merénylet homályos részleteire, ehhez — ezt készséggel elismerem - túlságosan is bizonytalan lábon állnak. Az azonban, hogy Gertrúd alakja szolgálta volna a mintát ahhoz a torzképhez, amelyet a magyar krónikáshagyomány festett az első magyar királynéról, Gizelláról - amint az felmerült71 -, már több alappal vonható kétségbe. A korai magyar történelem viszonylag széleskörben ismert eseményei közé tartozik, hogy I. (Szent) István király megvakíttatta unokatestvérét, Vazult, fiait — Leventét, Andrást és Bélát - pedig száműzetésbe küldte.72 István tettének indítékai nem világosak, az alábbiak szempontjából a kérdésnek nincs is különösebb jelentősége. Annak azonban annál inkább, hogy 1046-tól kezdődően, egészen a dinasztia kihalásáig, a megvakított Vazul utódai ültek az Árpádok trónján, elsőként az említett András. A Vazul-ágból származó királyok számára nyilvánvalóan szerfelett kínos volt a már all. század közepén megfellebbezhetetlen tekintélynek számító I. (Szent) István király73 egykori döntése. A megoldást a kor udvari krónikásai találták meg annak a történetnek a kiagyalásával, miszerint fia, Imre halála után István valójában Vazult szemelte ki örökösének, akit István akarata ellenére, Gizella királyné ármánykodása következtében vakítottak meg. A biztonság kedvéért a krónikások még egy további ponton is átformálták a múltat: megtették a Vazul-fiak apjának Szár Lászlót, Vazul fivérét. Ez utóbbi beavatkozás jelentőségét mutatja, hogy a 14. századi krónikaszerkesztés többször is visszatér a kérdésre ma ismert szövegében, s még az egykor száműzetésbe küldött Béla herceg - utóbb: I. Béla király — egyik fiáról, Lászlóról (a későbbi Szent László királyról) is szükségesnek tartja megjegyzem, hogy nevét állítólagos nagyapjáról, azaz Szár Lászlóról kapta.74 A háttérben meghúzódó politikai motiváció - történetileg megalapozni a Vazul-ági királyok uralmának legitimitását - ez esetben nyilvánvaló. Ez a kérdés azonban 1046-ban, I. András trónraléptét követően volt időszerű, 1213 után már teljességgel szükségtelen lett volna Gizella személyét belekeverni a történetbe csak azért, hogy egy másik német születésű királyné emlékét befeketítve célozgassanak Gertrúd állítólagos viselt dolgaira, ráadásul úgy, hogy ember legyen a talpán, aki a krónikabéli Vazul-történet Gizellájában felismeri a valóságos Gertrúdot. A történet sarokpontja ugyanis kétségkívül a trónöröklés kérdése, márpedig abba - ez bizonyosra vehető - Gertrúd nem ártotta bele magát: férjének három fiút szülő királynéként erre nem is lett volna oka. A Vazul-történet ugyanakkor nem állt volna meg a lábán a Lady Macbeth alakját megelőlegezően fondorkodó Gizella nélkül: a krónikabéli Gizella volt az, aki kitervelte Vazul megvakíttatását, ő volt az, aki - a krónikában fivérének megtett - Pétert akarta az István király által kijelölt Vazul helyett a trónra ültetni, s ő volt az, aki az így hatalomra juttatott Péter segítségével német uralom alá akarta vetni az országot, nem pedig maga, a krónikában szintén szerfelett sötét színekkel megfestett Péter; jóllehet ez a megoldás talán még inkább kézenfekvő lett volna. A krónikabéli Gizella és a valóságos - rokonait és honfitársait tagadhatatlanul bőke-Zsoldos Attila: Gertrúd és a királynéi intézmény az Árpád-kori magyar királyságban 68 Zsoldos 2011a: 286-287. 69 MES I. 239-240. Vö.Thoroczkay 2003: 95. 70 II. András fiainak életrajzi adataira: Wertner 1892: 456-457 (Béla), 448 (Kálmán), 452-453 (András). András herceg halicsi tartózkodására: Font 2005: 214-226. 71 Például Kristó 2000. 72 A kérdést a kor minden feldolgozása tárgyalja. A teljesség igénye nélkül említhető például: Pauler 1899:1. 75-77; Györfly 1977: 375-381; Kristó 2001: 123-124; Lenkey-Zsoldos 2003: 94-97. 73 István kultuszának kezdeteire legújabban: Zsoldos 2013. 74 SRH I. 319-321,322-323,335,344. A kérdésre összefoglalóan: Váczy 1940-1941. 23
