Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)

I. - Zsoldos Attila: Gertrúd és a királynéi intézmény az Árpádk-kori Magyar Királyságban

Amikor hosszas huzavona után végre rászánta magát arra, hogy teljesítse az apjától örökségképpen rámaradt keresztes fogadalmat, fel sem merült, hogy második feleségét, Jolánta királynét bármiféle módon politikai szerephez juttassa távollétének idejére. A megoldást András abban vélte meglelni, hogy János esztergomi érseket bízza meg a kormányzói teendők ellátásával.58 Az érsek azonban képtelennek bizonyul a rendfenntartásra,59 így a távol lévő király helyettesítése ez alkalommal is gyászos - igaz, ezúttal nem véres - következményekkel járt.

Ide kívánkozik még két megjegyzés a Gertrúd elleni merénylet utóéletének történetéhez. Egyfelől a rendelkezésünkre álló adatok arra vallanak, hogy a merényletbe belekeveredett előkelők közül némelyeket meglehetősen későn ért utói a megtorlás: mint ismeretes Mihály bán frátert t, Simon bánt csak egy 1228-ban kiadott oklevél említi a gyilkossággal kapcsolatban,60 míg Bánkról még később, egy 1240-ben kelt oklevél állítja ugyanezt.61 A megtorlás elhúzódásának az a közkeletű magyarázata, mely szerint II. Andrásnak nem lett volna elég bátorsága vagy hatalma lesújtani valamennyi bűnösre azon melegében, aligha vehető komolyan. Az, hogy a kései megtorlás valamiféleképpen Béla herceg — a későbbi IV. Béla király — akaratának érvényesüléseképpen értékelhető, valamivel több realitással bírhat, ám elgondolkodtató, hogy az említett Simon fiainak éppen a Gertrúd-merénylettel kapcsolatosan többnyire kérlelhetetlennek ábrázolt IV. Béla adta vissza az apjuktól elkobzott egyik birtokot valamikor 1255 előtt.62 Azt tehát, hogy e vonatkozásban tisztán látnánk, aligha mondhatjuk.

Az ügy másik nehezen értelmezhető mozzanatának az tűnik, hogy miként került bele a Gertrúd-merénylet történetébe az a sikamlós részlet, amely Bánk feleségéhez kapcsolódik. A Záh Klára-féle história63 inspiráló szerepe64 ma már tarthatatlan,65 így viszont megnyílik az a korábban lezártnak tekintett kérdés, hogy mikor és miért született meg a Bánk-történet. Egy korábban megfogalmazott, ám nem publikált gyanúm szerint a válasz leginkább II. András harmadik felesége, Beatrix életének jól ismert epizódjában kereshető. Amint az viszonylag széles körben ismert, a II. András halálakor áldott állapotban lévő Beatrix királynét II. András felnőtt fiai házasságtörő kapcsolattal vádolták meg. A királyné külföldre menekült és gyermekét, István herceget — III. András király apját — is idegenben szülte meg, akit azonban IV. Béla és öccse, Kálmán herceg soha nem ismertek el testvérükként. A szüzsé alapelemei szembetűnően azonosak a két történetben - egy királyné és egy házasságtörés -, a különbségek pedig nem kevésbé nyilvánvalóak. Az tudható, hogy Beatrix környezete különféle magyarázatokkal állt elő arra vonatkozóan, miért is kellett elhagynia II. András özvegyének oly dicstelen módon a magyar udvart: ezek között épp úgy szerepelt az az alaptalan és - tekintve az özvegy királyné terhes voltát — logikailag is erősen sántító híresztelés, mi szerint a magyaroknál az a szokás, hogy a gyermektelen királynét férje halála után kiűzik az országból,66 mint az a másik, hogy tudniillik Beatrix attól félt, hogy a magyarok őt is megölik, mint egy korábbi magyar királynét, Szent Erzsébet anyját.67 Ez utóbbi magyarázat nyilvánvaló és közvetlen kapcsolatot teremt Beatrix és Gertrúd személye között. Mivel a magyar udvar „hivatalos” felfogása - mely, mint ismeretes, éppen Beatrixot vádolta házasságtöréssel - minden kétséget kizáróan szintén eljutott külföldre, talán nem túlságosan merész azt feltételezni, hogy ennek ellensúlyozására született meg Beatrix környezetében a Bánk feleségét középpontba állító történet egy afféle gondolatmenetet követve, amely nem tagadta ugyan, hogy történt valami sikamlós eset a magyar udvarban, ám nem Beatrix, hanem Gertrúd idején, s nem a királyné volt a házasságtörő: ő „csupán” segédkezett egy magyar előkelő, tudniillik Bánk feleségének megszeplősítésében. Talán nem szükségtelen hangsúlyozni: abban az esetben, ha valóban így történt volna, még nem következtethetünk arra, hogy Beatrix valóban törvénytelen gyermeknek adott életet férje halála után, legfeljebb azt állapíthatnánk meg, hogy II. András özvegye bármilyen eszközt megragadott arra, hogy tisztázza magát az őt ért vádak alól, ami végül is érthető lenne: ha királynéi méltósága oda is veszett, női becsületéhez nyilván ragaszkodott.

Visszatérve a Gertrúd-merényletet követő kései megtorlás ügyére: feltűnő, hogy Bánk 1222 utáni eltűnése a bárók

Zsoldos Attila: Gertrúd és a királynéi intézmény az Árpád-kori magyar királyságban

58 1219: MES 1.222.

59 Zsoldos 2011b: 22-23.

60 1228: Varjú—Iványi (szerk.) 1908—1928:1.4. Az oklevelet Szentpétery Imre minden megjegyzés nélkül regisztrálta II. András okleveleinek sorozatában (Szentpétery-Borsa (szerk.) 1923-1987: 441. sz.),Jakó Zsigmond azonban kételyeket fogalmazott meg a hitelét illetően (EO 1.152. sz.).

61 1240: HO VIII. 35.

62 1255: CDES II. 348.

63 SRH 1.493-496.

64 Horváth 1954: 267.

65 Körmendi 2009b: 195-205.

66 Erre egy külföldi forrásunk - meglehetősen zavaros, minden jel szerint II. András harmadik feleségére, Beatrixra vonatkozó - előadása utal. Anonymi Leobensis Chronicon (ad a. 1291), lib. III.: Beatrixot(?) „[...] quia filium non habuit, iuxta morem terrae de regno exire compellitur”. Gombos I. 277.

67 Cronica fratris Salimbene (ad a. 1240): „[...] ne interfeceretur ab Hungaris, sicut aliam reginam occiderant, scilicet Sancte Elysabeth matrem”. Gombos III. 2107.

22