Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
I. - Zsoldos Attila: Gertrúd és a királynéi intézmény az Árpádk-kori Magyar Királyságban
Az előzőekben csupán főbb vonásaiban felvázolt keretek közé kell beillesztenünk azt a keveset, amit Gertrúd királynéról tudunk. A Árpád-kori Magyar Királyság történetében a királynéi befolyás egyik leginkább ismert példája minden bizonnyal II. András első feleségének, Gertrúdnak az esete. Vele kapcsolatban is rendelkezünk olyan forrással, mely jellemének férfias vonásait emeli ki47 - miként tette azt Quertfurti Brúnó Géza fejedelem feleségével, Sarolttal kapcsolatban48 -, s aligha lesz véletlen, hogy Imre király, miután úrrá lett öccsének 1203. évi lázadási kísérletén, szükségesnek találta András feleségét, Gertrúdot visszaküldeni a szülői házba.49 A férje trónra léptét követően immár királyné Gertrúd rokonainak és honfitársainak nyújtott - s a történetírói hagyomány által minden józan mértéket meghaladóként értékelt — pártfogása nemcsak a magukat háttérbe szorítottnak érző magyar előkelők véres merénylethez vezető haragját váltotta ki, de a külföldi kortársak figyelmét is felkeltette.50 Gertrúd esetében alighanem a házastársak személyes kapcsolatában gyökeredzett a királyné befolyása. Ennek minden kétséget kizáró bizonyítása persze, messze meghaladja a történeti kutatás lehetőségeit, ám az mégiscsak elgondolkodtató, hogy a dinasztia következő nemzedékét képviselő IV. Béla és Laszkarisz Mária hosszú és minden jel szerint harmonikus házasságával kapcsolatban hasonló jelenségek nem észlelhetőek. Úgy tűnik tehát, hogy esetleges, egyedi körülmények vezettek Gertrúd királyné politikai jelentőségének megnövekedéséhez. Hatalma elsősorban ezekből s nem királynéi méltóságából táplálkozott: az ország kormányzatára gyakorolt befolyása ilyeténképpen sokkal inkább a királyné hatalmát, semmint a királynéi hatalmat jeleníti meg. Ez utóbbi fogalom alatt a hatalomból a királynénak nem a személyén, hanem a méltóságán keresztül jutott rész értendő. Kérdés, hogy volt-e ilyen egyáltalán. A királynék még a nekik átengedett birtokok felett sem rendelkeztek kizárólagos joggal, az uralkodók, ha éppen úgy látták jónak, azokat is eladományozhatták. Igaz ugyan, hogy ki kellett kérniük a királynék beleegyezését az efféle adományokhoz, ez azonban merő formalitás volt, s nem tekinthető olyan jogintézménynek, mely képes lett volna hatékonyan megvédelmezni a királynéi javak integritását. A királynéi udvar bárói ugyanakkor az uralkodó személyéhez kötődtek, s valójában a király, s nem a királyné, bárói voltak. A királynéi udvar bárói szintje ily módon sokkal inkább tekinthető a királyi udvar részének, semmint kisebb hatalmat és presztízst adó, ám mégiscsak önállóan létező „pár”-jának. Ezek a jelenségek nem egyszerűen a királynéi hatalom erősen korlátozott voltára vetnek fényt, hanem alkalmasak a királynéi hatalom puszta létének megkérdőjelezésére is: ilyen körülmények között a királynéi méltósághoz intézményesen kapcsolódó hatalomról aligha beszélhetünk. Más kérdés, hogy abban az esetben, ha az uralkodó valamely oknál fogva akadályoztatva volt hatalmának személyes gyakorlásában, a dinasztia hozzá legközelebb álló nőtagja - felesége vagy anyja — szerephez juthatott az ily módon adódó nehézségek áthidalásában. Előtérbe kerülhetett a királyné személye akkor is, ha gondoskodni kellett az országától távol lévő uralkodó ideiglenes helyettesítéséről. Az ilyen eset, a király gyakori személyes hadba vonulása miatt, nem lehetett túlságosan ritka, forrásaink azonban alig-alig tartottak fenn idevonható adatokat. Általában Gertrúd királyné „kormányzó”-i szerepére szokás következtetni Berthold kalocsai érsek egyik oklevele alapján,51 mely előadja, hogy az Uros pannonhalmi apát, valamint a pozsonyi várjobbágyok és várnépbeliek között Sala föld ügyében folytatott perben az ítélkezést a „Gubatus”-ok elleni hadjáratára52 induló II. András Gertrúdra, Bertholdra és az előkelőknek a királynéi udvarban tartózkodó csoportjára bízta.53 Egy másik 1213. évi, Halicsba indított hadjáratához54 köthető a királyi pecsétnek a Gertrúd meggyilkolása idején történt elkallódása,55 így kézenfekvő arra következtetni, hogy II. András rövid időn belül távolléte idejére két ízben is feleségére bízta a helyettesítését. Gertrúd királyné meggyilkolása56 és 1213. évi, kormányzati szereppel való felruházása között aligha állapítható meg közvetlen összefüggés - a királyné elleni indulatok minden bizonnyal már jóval korábban elkezdtek felgyülemleni —, miként az is valószínűtlennek tűnik, hogy a gyilkosság beilleszthető lenne a II. András ellen fellépő előkelők próbálkozásainak sorozatába, s így a merénylet valamiféle politikai üzenetként lenne értelmezhető.57 Mégis, nehéz nem észrevenni, hogy a későbbiekben II. András nem próbálkozott azzal, hogy a királynét bevonja a királyság kormányzásába. 47 Theodorici de Apolda: Vitae Sancti Elisabetbae de Thuringia, 1.2. capitulum : „Erat [...] regina [sc. Gertrudis] vero mulier virtuosa et fortis, quae feminneae cogitationi virilem animum inferens, regni tractabat negotia.” Gombos III. 2343. 48 Sancti Adalberti episcopi Pragensis et martyris vita altera: Gombos III. 2297. 49 Continuatio Admuntensis: Gombos I. 752. 50 Kristó 1990: 434-435. 51 1214: CDES 1.151-152. Vö. CDES 1.140. 52 Font 1985. 53 Papp 1914: 33-34; Gábor [1933]: 14; Dobozy 1934: 38. 54 Font 1991:124-125. 55 1216: CDES 1.161,162,163. Vö. Szentpétery 1916:1-4. 56 A kérdés részletes vizsgálatára: Veszprémy 1994; Körmendi 2009a; Körmendi 2009b; valamint Körmendi Tamás tanulmánya a jelen kötetben. 57 Zsoldos 2011b: 21-25. Zsoldos Attila: Gertrúd és a királynéi intézmény az Árpád-kori magyar királyságban 21
