Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
III. - Laszlovszky József - Szentpéteri József: "…Scripta manent". Emlékképek a pilisi úgynevezett Gertrúd-sír megtalálásának körülményeiről
Laszlovszky József - SzentpéteriJózsef: . .scripta manent”. Emlékképek a pilisi úgynevezett Gertrúd-sír megtalálási körülményeiről A pilisszentkereszti ásatások körülményei és a dokumentáció: az ásatásvezetőtől a napszámosokig Az 1967-től 1982-ig tartó ásatás vezetője, Gerevich László, az MTA Régészeti Intézetének nagy tekintélyű akadémikus igazgatója kitűnő szakmai stábra támaszkodhatott. Állandó munkatársai Egyed Endre rajzoló, Sugár Lajos fotós, Virágh Dénes térképész, Hegyi Zoltán gépkocsivezető, s nem utolsó sorban a 20. század sorsfordulóinak következtében jogászból geodétává avanzsált dr. Balás Vilmos (közismert nevén Vili bácsi).8 A kutatás rendszerint azzal kezdődött, hogy Balás Vilmos (1903-1988) kora nyáron kiköltözött a budai Széna tér közelében levő lakásából a pilisi naspolyafa alá, az ott levő faházak egyikébe. О volt az, aki a pilisi kolostor és a dömösi királyi udvarház feltárása között ingázó intézetigazgató feltétlen bizalmát élvezve az ásatást megszervezte, és az oda kirendelt, egymást bizony időről időre cserélő fiatalabb munkatársak mellett a folyamatosságot biztosította. A másfél évtized során több-kevesebb időt töltöttek Pilisen olyan tapasztalt, valamint pályakezdő régész munkatársak mint Kovács László, Szőke Béla Miklós és Siklósi Gyula. Az ásatást tehát Gerevich László valójában távolról irányította. Intézetigazgatói és akadémikusi elfoglaltsága mellett ez azt jelentette, hogy a lelőhelyet általában hetente egy-két alkalommal meglátogatta, és ilyenkor gyakran a dokumentálást végző szakemberek is vele jöttek. Amennyiben valami fontos dolog került elő, akkor ilyen látogatásra külön is sor került, és ez érvényes volt a dokumentálásban résztvevőkre is. Abban az évben, amikor az úgynevezett Gertrúd-sír is előkerült, ezek a látogatások általában rövidek voltak, és ennek eredményeképpen egyes részeket ki kellett „preparálni”, majd ezt követően készültek el a részletes rajzok és a fotók. Az ásatásról a helyszínen tulajdonképpen kétféle dokumentáció készült folyamatosan. Egyrészt Balás Vilmos vezette azokat a nyilvántartásokat, amelyek a munkásokra, a munkaidőre vonatkoztak, illetve ő állította össze a beszerzéseket tartalmazó listákat. Ezek alapján készültek a bérlisták és más adminisztratív anyagok. A Gertrúd-sír előkerülésének évében Szentpéteri József vezette az ásatási naplót, annak szokásos elemeit szem előtt tartva. Ez az a dokumentum, amely nagyon fontos lenne a személyes visszaemlékezések mellett, de sajnos ez mindeddig nem került elő. Ugyanebben az évben készültek ásatási rajzok is az egyes előkerült objektumokról és sírokról, melyeket az ott dolgozó régész vagy egyetemi hallgatók készítettek. Ezeket aztán az ásatásra rendszeresen kijáró Egyed Endre ellenőrizte, majd beillesztette azokat a rajzi dokumentációba. Egyes nagyobb egységek feltárásakor (például káptalanterem) Egyed külön is rajzot készített, amelyhez geodéziai felmérés is kapcsolódott. Ugyanakkor ő felelt minden rajzért, ami az ásatás kapcsán készült, még akkor is, ha az adott rajzot eredetileg nem maga készítette. Hasonló volt a helyzet a fényképekkel, amelyeket az intézeti fotós, Sugár Lajos készített előzetesen egyeztetett időpontokban, a szintén előre kibontott és kitakarított részekről. A manapság megszokott digitális fényképezőgépek kora előtt ez még teljesen elfogadott módszer volt, még altkor is, ha ma már furcsának találhatjuk, hogy miként lehet egy ásatást úgy dokumentálni, hogy csak a külön „kipreparált” részek kerülnek fotózásra és rajzolásra, mégpedig előre egyeztetett időpontban. Különösképpen igaz ez, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a korabeli „telefonhelyzet” azt jelentette, hogy az ásatást irányítónak be kellett sétálnia a faluba, ha egyáltalán kísérletet tett arra, hogy elérje az intézetigazgatót, esetleg valamelyik munkatársát. Mindezen apró részleteknek azért van jelentősége, mert a jelen cikkben tárgyalt sír előkerülésekor a helyszínen tartózkodó régész és az ott dolgozó egyetemi hallgatók csak magukra hagyatkozhattak. Mint látni fogjuk, ezeknek a körülményeknek fontos szerepe volt abban, hogy milyen rajzok és fényképek állnak jelenleg rendelkezésünkre a feltárt sírról. A nehéz fizikai munkát helyi (Pilisszentkereszt/Mlinky) és környékbeli (Pilisszántó) lakosok végezték napszámban. Sváb nevű, szlovák anyanyelvű tót atyafiak: többek között Glück Ferenc és Glück József, SpiegelhalterJózsef, Papucsek Antal, s akire a munkások szervezésénél legfőképp támaszkodni lehetett, Putz Pista bácsi. Nélkülözhetetlen szerepet játszott apró termetű felesége, Helena néni is, aki emlékezetes főztjeivel (sztrapacska, lapcsánka, paradicsomos káposzta, tócsni, fánk, juhtúrós pogácsa, káposztás lángos) gondoskodott férje és nemkülönben Vili bácsi étkeztetéséről, valamint heti egy-két alkalommal megebédeltette az igazgató úrnak a kolostor feltárására érkező stábját és vendégeit. Közülük is a legemlékezetesebb látogatók: Holl Imre, aki ma a hazai középkor-kutatás doyenje és egyben a pilisi monografikus feldolgozás szerzője. Rajta kívül Visóczki Márta, az intézet gazdasági vezetője, Zólyomi Bálint botanikusprofesszor és Török Gyula, az időben párhuzamosan végzett dömösi feltárások — mai szóval — „ügyvezető” régésze. Időközben az ásatás egyik legfontosabb támaszává vált Ackermann Kálmán Gyula plébános úr, aki 1977-ben került a településre. Kálmán atya számtalan jócselekedetének egyikeként házába fogadta a nehéz sorsú mindenki Palikáját, s nevelt fiaként gondoskodott róla. Tilli Pál ezáltal az ásatás állandó résztvevője is lett. Szentpéteri 2008: 185-186. 167
