Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
III. - Laszlovszky József - Szentpéteri József: "…Scripta manent". Emlékképek a pilisi úgynevezett Gertrúd-sír megtalálásának körülményeiről
LaszlovszkyJózsef- SzentpéteriJózsef: . .scripta manent”. Emlékképek a pilisi úgynevezett Gertrúd-sír megtalálási körülményeiről 1979 nyarán frissen végzett népvándorlás koros régészként kezdett el dolgozni Pilisszentkereszten Szentpéteri József. A gyakornoki állás lehetőségét annak köszönhette, hogy Siklósi Gyula ebben az időben indította el székesfehérvári ásatásait. Egyszersmind Balás Vili bácsi „fogadott fiaként” átadta neki azt a stafétabotot, amelynek köszönhetően Siklódi Csilla végzős egyetemi hallgatóval és Laszlovszky József középkoros hallgatóval együtt rájuk hullott a szerencse: ők találhatták meg az Árpád-házi királyok családfáját alapvetően meghatározó Merániai Gertrúd feltételezett nyugvóhelyét. Laszlovszky József már középiskolásként megismerkedett Szentpéteri Józseffel, amikor régész egyetemi előkészítő kurzusra járt, ugyanakkor Kubinyi András is beajánlotta őt Gerevich Lászlónak mint középkoros ásatásokon már gyakorlatot szerzett egyetemistát. Ebben leginkább annak lehetett szerepe, hogy Siklódi Csillával együtt korábban részt vettek az őriszentpéteri templom ásatási és dokumentációs munkálataiban, amelyet Valter Ilona irányított. így tehát a váratlanul előkerült sír dokumentálásában a helyszínen tartózkodó régész, Szentpéteri József és két egyetemi hallgató, Siklódi Csilla és Laszlovszky József vettek részt. A nevezetes eseményre egy pénteki nap délutánján került sor, 1981. május 22-én. A kőkeretes sír előkerülésének körülményei 1. kép Pilisszentkereszt, 57. sír. Afotót Tilli Pál közvetlenül a feltárás után, 1981. május 22-én készítette. 2. kép Pilisszentkereszt, 57. sír. Siklódi Csilla helyszíni rajza 1981. május 22-én; kiegészítve Egyed Endre szignójával 1981. május 25-én. Minden rendes régészeti feltáráson a rendkívüli dolgok általában pénteken, munkaidő végén vagy azután szoktak előfordulni. Ebben az esetben is ez történt. Balás Vilmosnak kivételesen elintézni valója akadt Pesten, ezért délután 2 órakor már elhagyta az ásatás helyszínét. Kárpátaljáról ismerősei érkeztek, akiket Budapesten kalauzolt, többek között az akkor nemrégen megnyílott egyik első bevásárló központba. így tehát az ásatással kapcsolatos mindenféle ügyintézést szervező Balás Vilmosnak nem volt lehetősége, hogy értesítse az ásatás vezetőjét, és utasítást kérjen tőle a sírral kapcsolatban. A sír azonnali feltárása mellett elsősorban nem szakmai érvek szóltak, és a helyszínen tartózkodó 168