Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
III. - Laszlovszky József - Szentpéteri József: "…Scripta manent". Emlékképek a pilisi úgynevezett Gertrúd-sír megtalálásának körülményeiről
Laszlovszky József - Szentpéteri József „...scripta manent”. Emlékképek a pilisi úgynevezett Gertrúd-sír megtalálási körülményeiről Az alábbi visszaemlékezés egyfajta oral history. Azoknak az immár egy emberöltővel ezelőtti eseményeknek a felidézése, amelyek Merániai Gertrúd magyar királyné (f 1213. szeptember 28.) feltételezett sírhelyének megtalálásához vezettek. Csakis abból a célból - mintegy kutatástörténeti adalékként - vetettük papírra egyre halványuló emlékeinket, hogy ne merüljenek el végleg a feledés homályában. Régészeti megfigyelések a középkori magyar királyi és királynéi temetkezéseknél A középkori Magyar Királyság legtöbb uralkodóját és királynéját a székesfehérvári bazilikában temették el, ezért a korszak uralkodói temetkezéseinek nagy részénél csakis azokra a régészeti megfigyelésekre hagyatkozhatunk, amelyeket rögzítettek, illetve közöltek a 19. század közepének feltárásai során.1 Mivel ezek az ásatások még nem a modern régészettudomány rétegkövető, stratigráfiai egységeket rögzítő és mindezeket rajzban és fotóban dokumentáló korszakához tartoznak, különös jelentősége van mindazoknak a feltárásoknak, amelyek a 19. század második felében vagy a 20. században hoztak felszínre királyi vagy királynéi sírokat. Ezek esetében már joggal várhatjuk el, hogy a régészet módszertani fejlődésével párhuzamosan a dokumentáció is egyre részletesebbé váljon, és így következtetéseinket alapvetően az ásatási dokumentáció hagyományos elemeire (ásatási napló, sírrajz, sírleírás, fényképek) építhetjük. Ha megvizsgáljuk ezt a viszonylag kisszámú későbbi feltárást, sírfelnyitást, akkor azt kell látnunk, hogy ugyanolyan problémákkal küzdünk, mint a 19. századi kutatások esetében. Jól példázza ezt I. András tihanyi sírjának a felnyitása, ahol lényeges adalékokkal szolgált László Gyula (1910-1998) személyes visszaemlékezése az eseményre, amelyben olyan elemek is megjelentek, amelyek nem szerepelnek a közölt publikációkban, kapcsolódó dokumentumokban.2 Vagyis a személyes visszaemlékezés még mindig fontos forrása lehet a régészeti megfigyelések feldolgozásának - azzal a megjegyzéssel, hogy ebben az esetben egy szakember személyes emlékeiről van szó, akinek visszaemlékezése két vonatkozásban is eltér a laikus, nem szakember szemtanú emlékeitől. Egyrészt biztosak lehetünk abban, hogy egy olyan kiemelkedő régészprofesszor, mint László Gyula azokat az elemeket figyelte meg, azokat a részleteket véste leginkább az emlékezetébe, amelyek a régészeti értelmezés szempontjából a legfontosabbak voltak a számára. Egy nem szakember megfigyelő esetén látszólag apró, számára lényegtelen elemek elsikkadhatnak, más részletek viszont hangsúlyossá válhatnak. Biztosak lehetünk abban is, hogy a régész szemtanú emlékezete jobban megőrizte a régészeti szempontból kulcsfontosságú elemeket, összehasonlítva a nem szakember visszaemlékezésével. Mindez tehát különösen indokolttá teszi, hogy támaszkodjunk ilyen személyes emlékezésekre is, főként, ha a feltárások hagyományos forrásai nem vagy csak korlátozott mértékben állnak a rendelkezésünkre. Ha azonban a szakemberek által végzett forrásfeltárás általános elveit is figyelembe vesszük, akkor ezen oral history szövegek esetében is mindig alkalmaznunk kell a forráskritika mód-1 A székesfehérvári királysírok általános problematikájáról: K. Éry (szerk.) 2008. 2 I. András tihanyi sírjáról, illetve a sír felbontására vonatkozó dokumentumokról: Uzsoki 1984. 165
