Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)

II. - Klaniczay Gábor: A királyné mint bűnbak, mártír és szent a középkori Európában

Klaniczay Gábor: A királyné, mint bűnbak, mártír és szent a középkori Európában

élt Chlodovald, Chlodomir harmadik fia (f560) kultuszánál. Vagyis e szent királyok nem uralkodói hatalmuk valamiféle szakrális dimenziójaként nyerték el a szentség vallási rangját, hanem uralkodói rangjuk ellenére.

Épp ebben az ellentmondásos helyzetben, amikor az újonnan kereszténységre tért császári és királyi dinasztiák igényt tartottak a szentség dicsfényére, az egyház képviselői ellenben vonakodtak felkínálni nekik ezt a lehetőséget, ekkor kínálkozott egyes királynék szentként történő tisztelete egy vonzó köztes megoldásnak. Félreértés ne essék, nem próbálom azt sugallni, hogy ez az utólag felismerhető racionalitás a kora középkori uralkodóházak vagy egyházi emberek motivációja lett volna. Megfigyelhető azonban, hogy a dinasztikus szent-kultuszok előbb a dinasztiák egyes női tagjai, vagyis a királynék körül bontakoztak ki, talán azért is, mert ők - mentesen a császár vagy a király férfiúi kötelezettségeitől - a hatalomgyakorlás „szelídebb”, kíméletesebb, segítőkészebb, „keresztényibb” arculatát tudták felmutatni. Másfelől pedig azért, mert nagyobb volt bennük a buzgalom, hogy kézbe vegyék az egyházi intézmények, szertartások támogatását, a szent ereklyék felkutatását.27

Nagy Konstantin anyja, Szent Ilona (f330) legfőbb érdeme a Szent Kereszt fellelése volt.28 Az 5. század elején élt Theodosius-kori császárnők, Arcadius felesége, Aelia Eudoxia (f404), és II. Theodosius 414-ben - szokatlan módon - Augusta méltóságra emelkedett húga, Aelia Pulcheria (398/399-453) mindketten kitűntek az egyház intézményeinek és az ereklyéknek a pártfogolásával, az ebben az időben felemelkedő Szűz Mária (Theotokosj kultusz látványos támogatásával, a szentföldi zarándoklatokkal. Aelia Pulcheriát az egyházi emberek „Krisztus szent és teljesen tiszta jegyese” elnevezéssel illették, aki Marcianussal kötött házasságában is megőrizte a szüzességét.29 Míg a császárok szentsége az egész középkoron át probléma volt, a császárnők szentsége már a késő antikvitásban elfogadott modellé vált.

Térjünk most vissza Szent Radegundához, és az általa megtestesített új szent királyné ideálhoz. Radegunda, Berthar thüringiai király lánya I. Chlothar 531-es győzedelmes hadjárata nyomán került a frank udvarba, ahol 540 körül a király feleségül vette. Egy évtized házasság nyomán, amikor 550 körül Chlothár meggyilkoltatta Radegunda fivérét, az asszony különköltözött a férjétől, és velataként előbb a Tours környéki Saix-ben kezdett vallásos életet, majd később Poitiers-ben kolostort alapított, és ott élte le a hátralevő évtizedeit.30

Két legenda készült Radegundáról, mely kétféle nézőpontból festett képet a szent királynőről.31 A 6. század termékeny költője és legendaírója, Venantius Fortunatus szerint Radegunda már házasélete idején is „inkább Krisztus társa volt, mint férje élettársa”,32 aki éjszakánként gyakran elhagyta a férje ágyát, hogy félrevonulhasson imádkozni. Venantius leírja, hogy miként ápolta, táplálta a szegényeket már a házassága idején, miként evett titokban puszta babot és lencsét a fényes udvari lakomákon vagy, hogy nagyböjt idején milyen durva vezeklőruhát viselt királyi ruhája alatt. „Születése és házassága révén királynő s a palota úrnője, mégis cselédként szolgálta a szegényeket” - olvashatjuk a legendában.33 A betegeket „nova Marthá’-ként, saját kezűleg mosdatta, ápolta, nem riasztották a gennyes, bűzlő sebek, a leprásokat környezete nagy megdöbbenésére megölelte, megcsókolta, etette, gondozta. Amikor azután kolostorban folytatta életét, minden monacha közül ő végezte a legnehezebb és legvisszataszítóbb munkákat, mindenkit örömmel kiszolgált. Vasárnap kivételével mindennap böjtölt, húsába vágó vezeklőláncot viselt, egy alkalommal egy felizzított sárgarézlap segítségével saját húsába égettette Krisztus monogramját: a hajdani mártírok mintájára élő ostyaként ajánlotta fel magát az Úrnak.

A szent királyné másik életrajzából, az általa alapított Szent Kereszt-kolostorban élő apácatársa, Baudonivia legendájából valószerűbb kép bontakozik ki a királynő kolostori életéről. Képet kapunk arról, hogy Radegunda kolostora milyen jelentős hatalmi központtá nőtte ki magát, ahol egyik püspök látogatása követte a másikat. Ez talán az első kora középkori hagiográfiai forrás, amely bemutatja, hogy a szentség és az uralkodói státus nem összeegyeztethetetlen. „Frankföldön, ahol hajdan uralkodni látták, 6 inkább mennyei, mint földi királyságra készült” - írja Baudonivia. Retorikája e ponton érezhetően elüt Venantius Fortunatus hasonló célzásától.34 Megtudjuk, hogy noha nem Radegunda volt a kolostor apátnője, valójában mindent ő irányított, mint domna et mater. Nagyszabású ereklyeszerző akciója hozzájuttatta az apácaközösséget Konstantinápolyból az „igazi kereszt” egyik darabkájához, és ez az ajándék alkalmat adott Baudoniviának, hogy úrnőjét Szent Ilona imperatrixhez hasonlítsa.

27 McNamara 1991:199-220.

28 Frolow 1961.

29 Holum 1982: 21; Angelidi 1996.

30 Sainte Radegonde 1988; Klaniczay 2000: 77—80.

31 Gäbe 1989; Favreau (ed.) 1995.

32 „Nubit ergo terreno principi, nec tamen separata caelesti [...] plus participata Christo quam sociata coniugio.”MGH SS rer. Mer. II. 366 (c. 3).

33 „Sic devota femina nata et nupta regina, palatii domina pauperibus serviebat ancilla.” MGH SS rer. Mer. II. 366 (c. 4.).

34 „[...] in Frantia, ubi dum regnare videretur, sibi magis caeleste quam terrenum praeparavit regnum Baudonivia.”MGH SS rer. Mer. II. 385 (c. 10).

152