Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)

II. - Klaniczay Gábor: A királyné mint bűnbak, mártír és szent a középkori Európában

Klaniczay Gábor: A királyné, mint bűnbak, mártír és szent a középkori Európában

Venantius Fortunatust lenyűgözte Radegunda lemondása: csodálta, ahogy sanctissima reginából ancillává változott, ahogyan arra törekedett, hogy minél „alantasabb szolgamunkákkal” szerezzen nemesebb vallási érdemet.35 Baudoniviát, miközben maga is beszámolt a királynő buzgó penitenciás gyakorlatairól, szemlátomást sokkal jobban impresszionálta, hogy milyen magas rangú kolostorban élt. Nem is szólította Radegundát másképp, mint beata, sálicet sancta regina.

Radegunda portréja kirajzolja a szent királyné modell több fontos jellemzőjét: a (gyűlöletes, erőszakos, kegyetlen) földi házasság elutasítása, felcserélése Krisztus jegyességével, a megalázkodás, a szegények szolgálata, a jótékonykodás, a betegápolás révén a keresztény uralkodói hatalomgyakorlás egy új formájának felmutatása, az otthagyott királyi udvarral szemben, a szent királyné által alapított kolostorban egy újféle, egyházbarát hatalmi központ kiépítése.

Radegunda mintáját követte a földi házasság elutasításában és a kolostorba vonulásban a kelet-angliai Etheldreda (Aetheltryth, Audrey, 650?—679), aki Egfrid northumbriai király feleségeként - a krónikás Beda beszámolója szerint - megőrizte szüzességét, mint „Krisztus jegyese” (sponsa Christi), és az általa alapított ely-i kolostor apátnőjeként fejezte be az életét. Ezt követően a család más szent hercegnői (Sexburga, Werburga) vették át tőle ezt a feladatot.36

Radegunda mintájának másik felét, a szent királyné hatalmát, egyházpolitikai szerepvállalását a frank Szent Bathildánál (t680/681), II. Klodvig (J657) rabszolgasorból felemelt feleségénél láthatjuk viszont újra. Bathilda férje halála után közel egy évtizeden át uralkodott régensként fia, III. Chlothár nevében, amíg azután a nagykorúvá lett fiú az anyját kolostorba vonulásra nem kényszerítette az általa alapított, Párizs környéki Chelles-be. Amíg hatalmon volt, Bathilda jelentős kolostorokat alapított (köztük például Corbie-t), patrónusként lépett fel a legfontosabb frankföldi ereklyék — Szent Márton feje és Szent Dénes jobbja — kegyhelyeinél. Törvényhozása részben saját élettapasztalatából indult ki: megtiltatta a keresztény rabszolgák eladását, csökkentette az adókat.37 Jótékonysága, egyházpártolása azonban nem akadályozta meg abban, hogy éles konfliktusba kerüljön az egyház egyes képviselőivel, például Szent Kolumbánnal, akitől ő is kiérdemelte az „új Jezebel” jelzőt - figyelmeztető jel, hogy az, amit az egyik egyházi ember szentségnek tartott, az egy másik nézőpontjából illetéktelen hatalomvágynak tűnhetett.

Kétértelmű volt a megítélése a kor legnevesebb bizánci szent császárnőjének, Szent Eirénének (752—803) is. IV. Leó baszileusz felesége és VI. Konstantin anyja 780 után kiskorú fia mellett régensként a képtisztelet újbóli bevezetésén fáradozott. Ám 797-ben, amikor a fiú nagykorú lett és a képrombolás híveinek a befolyása alá került, megvakíttatta őt és magának biztosította az egyeduralkodó címet, baszilissza helyett baszileusznak neveztetve magát. A „női császárságot” (femineum imperium) azonban sem a pápa, sem pedig saját bizánci környezete nem volt hajlandó elfogadni. Nyugaton minden bizonnyal az ő uralmának is szerepe volt abban, hogy III. Leó pápa 800-ban császárrá koronázta Nagy Károlyt, azt demonstrálva ezzel a lépésével, hogy a római császári cím az adott pillanatban betöltetlen. Bizáncban Eiréné uralmát 802-ben egy palotaforradalom megdöntötte, őt magát pedig Leszbosz szigetére száműzték, ahol nemsokára meghalt. A képtisztelet helyreállításában szerzett érdemei miatt ugyanakkor a keleti egyház szentként tiszteli.38

Az évezredfordulóhoz közeledve szaporodik a szent királynék száma, akiknek hagiográfiai portréja nagyjából a már kialakult modellhez hasonlít. A boldogtalan házasságból kolostorba menekülő, a megőrzött szüzesség mellett akár a tüzes ekevason való járás istenítéletét is vállaló szent útját járta például Richardis német császárné (J909), Kövér Károly felesége, aki az andlaui kolostorban fejezte be az életét.39 Az Ottó-kor szent császárnéi, Matilda (895 к.—968), Madarász Henrik felesége, és Adelheid (931-999), I. Ottó második felesége pedig Radegundához és Bathildához hasonlóan alapító, egyháztámogató tevékenységgel (a legfontosabbak: Quedlinburg, Nordhausen), s az ezzel járó újszerű hatalom öntudatos vállalásával követték elődjeiket.40 „A világi méltóságot gőg nélkül viselte (Dignitatem seculi sine superbiapossedit)" - tudósít Matilda első életírása.41 „Adelheid, Isten szolgáinak szolgálólánya, magában bűnös asszony, Isten adományából császárnő (Adalheida, servorum Dei ancilla, ex se peccatrix, dono dei imperatrixJ”42 43 - így mutatkozik be, nem kis öntudattal I. Ottó szent felesége Odilo cluny-i apát róla írt epitaphiuma szerint. Odilo szemében Adelheid igazi szent uralkodó volt, „minden fenséges úrnő legfenségesebbike (augustarum omnium augustissima)” f aki az Ur segítségével uralkodott a birodalomban.

35 „[...] se nobilitaret vilitate servitii.”MGH SS rer. Mer. II. 145 (c. 23).

36 Ridyard 1988: 51-55,176-210; Folz 1992: 24-31; Blanton 2007.

37 Vita S. Balthildis: MGH SS rer. Mer. II. 475-508; Folz 1975; Folz 1992: 32-43; Laporte 1990.

38 Herrin 2001: 51-129.

39 Barth 1949; Folz 1992: 44-55.

40 Gilsdorf 2004.

41 Vita Mathildisposterior: MGH SS rer. Germ. LXVI: 154.

42 Paulhart 1962: 42.

43 Paulhart 1962: 32.

153