Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések ciszterci kolostorokban a Magyar Királyságban
Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések magyarországi ciszterci kolostorokban III. Tedbald grófot már korábban (1201-ben) ott temették el, és Adela jelentősen támogatta az 1205-ben felavatott szentélyépítkezést. Adela esete világosan jelzi, hogy a rendi szabályozások még mindig megakadályozhatták egy királynő eltemetését egy ciszterci kolostorban, de az egyes kolostorok törekedtek arra (és maga a rend is egyre inkább), hogy uralkodók temetkezési helyeiként is növelhessék jelentőségüket.'1 Ennek a folyamatnak a legnyilvánvalóbb példáját maga Citeaux esete kínálja a számunkra, amely kronológiai szempontból is jelentős a jelen tanulmányban vizsgált magyarországi királynéi temetkezések (Gertrúd és Jolánta) szempontjából. Citeux ugyanis a generális káptalan támogatását élvezve azt követelte 1205-ben, hogy a burgundiai herceg fiának, Alexandernak a maradványait a maziéres-i kolostorból, ahová eredetileg eltemették, szállítsák át Citeaux-ba, mivel mint filius ducis Burgundiáé et fundatoris Cistercii, ott kellene nyugodnia.71 72 Az ezzel kapcsolatos nagykáptalani döntések azért is fontosak, mert nyilvánvalóvá teszik, hogy a rend azt kívánta elérni, hogy a ciszterci kolostorokat alapító uralkodókat és örököseiket ne temethessék el más kolostorokban, csakis oda, ahol alapítók voltak. Vagyis elejét akarták venni annak, hogy küzdelem alakulhasson ki a kolostorok között, ugyanakkor mindenképpen biztosítani kívánták azt, hogy a rend szempontjából fontos személyek ciszterci kolostorban nyerjenek végső nyughelyét. Természetesen egy ilyen jellegű vitában a rendi hierarchiában betöltött hely egy kolostor számára előnyöket is biztosíthatott, ahogyan Alexander esetében Citeaux elérte azt, hogy az elhunyt eredeti akaratával ellentétben a sírhelye a rend fő kolostorában és ne Maziéres-ben legyen. Valójában ez az esemény is egy folyamat részét jelentette Citeaux-ban. Az apátság vezetése nemcsak azt érte el, hogy a burgundiai hercegek eltemetésére (például III. Hugóéra 1192-ben) náluk kerüljön sor, hanem annak érdekében is mindent megtett, hogy összegyűjtse az uralkodóházhoz tartozó személyek földi maradványait, és azokat a kolostortemplomhoz kapcsolódó kápolnákban helyezze el.73 A rend története szempontjából ugyancsak fontos, hogy Clairvaux-ban is sor került ilyen temetkezésekre. Elzászi Fülöp, Flandria grófja (1168-1191) építkezett a kolostorban, az éppen akkor elkészült templom mellé egy kápolnát és egy infirmáriumot emeltetett. Ennek nyomán szerzett ő és felesége Matild (I. Alfonz portugál király lánya) III. Kelemen pápától engedélyt arra, hogy haláluk után ebben a kápolnában temetkezhessenek. A kereszteshadjáratban elhunyt Fülöp temetésére 1191-ben, felesége sírba helyezésére pedig 1218-ban került sor.74 Királynéi temetkezésként pedig megemlíthetjük még Navarrai Berengaria esetét is, aki Oroszlánszívű Richárd (1189-1199) özvegyeként alapított ciszterci kolostort (l’Épau, 1229), és nem sokkal később, 1230-ban ott is temették el.75 A világi személyek kolostori eltemetésének folyamatában általánosságban egy 1217-es döntés hozott alapvető változást, amikor a ciszterci rend hozzájárult ahhoz, hogy ilyen temetkezésekre más esetekben is sor kerülhessen, és csak a temetkezéssel összefüggő plébániajogok vonatkozásában kellett a továbbiakban érvényt szerezni az általános egyházi előírásoknak.76 Megállapítható tehát, hogy az 1150-es évek viszonylag szigorú korlátozásaihoz képest a 13. század elejére a rend álláspontja alapvetően megváltozott, és ebben a vonatkozásban azok az uralkodói temetkezési helyek, amelyek a rend franciaországi, illetve még inkább valamelyik burgundiai központi kolostorában jöttek létre, bizonyosan hatással voltak a távolabbi területek, így például a Magyar Királyság uralkodói temetkezéseire is. Az említett franciaországi és részben az angliai példák azért is fontosak, mert ez az a két középkori királyság, ahol a legerősebb az egyetlen királyi temetkezési hely hagyománya. Szinte az összes francia királyt (kettő kivételével) és királynét (négy kivételével) Saint-Denisben temették el,77 míg Angliában a Westminster apátság játszott hasonló szerepet. Ugyanakkor, mint láttuk, a vizsgált időszakban a kevés kivétel közé tartoztak azok, ahol a francia uralkodót, illetve a királynét ciszterci apátságban helyezték végső nyugalomra. Angliában ugyanakkor ez nem következett be, annak ellenére, hogy az angol uralkodók is a ciszterci rend nagy támogatói közé tartoztak. A legnagyobb méretű rendi kolostorok részben éppen ebben az időszakban épültek fel az angol uralkodó adományainak a segítségével.78 Ennek ellenére Angliában a ciszterci rend nem tudta megtörni az uralkodói temetkezések hagyományát azzal, hogy saját kolostoraiban temethessenek el királyokat. Legalább olyan fontosak ugyanakkor azok a példák, amelyek a francia rendi központtól távolabbi területeken mutatják azt, hogy a ciszterci kolostorokba temetkező uralkodók példája Európa-szerte megtalálható, akár már a rend megjelenésének egy korai korszakában. A magyar uralkodói temetkezések szempontjából kétségkívül Heiligenkreuz a 71 Untermann 2001: 76-77. 72 Untermann 2001: 75. 73 Untermann 2001: 80—81. 74 Untermann 2001: 87-88. 75 Untermann 2001: 88. 76 Untermann 2001: 88-89. 77 Erlande-Branderburg 1975. 78 Jamroziak 2005. 139
