Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések ciszterci kolostorokban a Magyar Királyságban
Lasz/ovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések magyarországi ciszterci kolostorokban Uralkodói temetkezések ciszterci kolostorokban A ciszterci renddel kapcsolatban általában azt szokták hangsúlyozni, hogy szigorú szabályaik voltak arra vonatkozóan, hogy a szerzetesrend tagjain kívül milyen világi személyek temetkezhettek kolostoraikban, és még inkább a kolostortemplomban, illetve a káptalanteremben.63 Ez a kérdés, ahogy a jelen cikk bevezetőjében már utaltunk rá, a pilisi Gertrúd-sír kapcsán is felmerült a hazai kutatásban. Sőt, a képet tovább árnyalta a kolostor ásatása során a káptalanteremben előkerült sírkőtöredékek problémája. Ezen a helyen ugyanis egy lovagi fegyverzetben ábrázolt férfi temetkezési helyére bukkantak a régészek, akinek a személyének az azonosítása jelentős vitákat váltott ki.64 Ugyanakkor, ha részletesebben és egész európai kitekintésben vizsgáljuk meg a kérdést, arra következtetésre juthatunk, hogy az alapítók számára már a kezdetektől fogva fenn állt a lehetőség a kolostori temetkezésre. Továbbá ebben a vonatkozásban éppen akkor zajlottak le a renden belül változások, amikor a ciszterciek hazai elterjedésének két fontos periódusát is azonosíthatjuk. Egyrészt az 1170-es évek végén, másrészt a 13. század első két évtizedében. Vagyis a renden belüli általános szabályozás és ezek helyi értelmezése mindenképpen tovább árnyalja azt a problémát, hogy miként jelenhettek meg magyar uralkodói sírok ciszterci kolostorokban. A legkorábbi uralkodói temetkezés a ciszterci renden belül magához az első kolostorhoz, Citeaux-hoz kapcsolható. I. Odo burgundiai herceget, szándéka szerint az általa támogatott kolostorban temették el, valószínűleg a templom közelében. Azonban a világi személyek ellentmondásos megítélését ebben a vonatkozásban jól mutatja az a tény, hogy a rend korai történetének fontos forrása is hallgat erről a temetkezésről, és az ezt követő időszakban a jelentős adományok ellenére sem temetkezhettek nemesek vagy akár püspökök ciszterci kolostorokban.65 így az 1123-1124-es rendi szabályok még alapvetően a tiltások kapcsán foglalkoznak nem a szerzetesrendhez tartozó személyek kolostori eltemetésének kérdésével.66 A generális káptalanok rendelkezéseinek 1152 előtti összeállítása azonban már kifejezetten említ olyan eseteket, amikor - bár korlátozottan - temetkezhetnek világi személyek, sőt adott esetben a feleségük is, a rend kolostorában.67 Az 1157-es rendelkezés ebben a vonatkozásban az alapítókat (fundatores) jelöli meg, de mint látni fogjuk ennek a meghatározásnak a későbbiekben már mások is megfelelhettek.68 Az 1152-es generális káptalan úgy foglalt állást, hogy a templomaikban (in nostris ecclesiis) csak királyok és királynék (valamint érsekek és püspökök) temethetők el, és ezt a határozatot az 1180-as statutum újra megerősítette.69 Felmerült annak a lehetősége, hogy ebben a vonatkozásban VII. Lajos francia király (1131/1137-1180) befolyásolta a rendet. Őt abarbeau-i ciszterci kolostorban temették el, és ebben jelentős adományai mellett az is szerepet játszhatott, hogy a közeli Melunban hunyt el. Ez azonban újabb problémákat vetett fel, hiszen a halott uralkodó emlékére tartott évenkénti megemlékezéseken nők is részt vettek, ami kétségkívül szabályozást igényelt arra vonatkozóan, hogy ezek a hölgyek miként léphettek be a szerzetesi templomba. így még az 1190-ben tartott generális káptalan is állást foglalt a kérdésben. Ugyanakkor az 1190-es évekbeli generális káptalani döntések világosan mutatják, hogy a rend egyre nehezebben tudott ellenállni annak az igénynek, hogy nem egyházi személyek, különösen a kolostorokat megadományozó és támogató nemesi családok tagjai is temetkezhessenek a kolostorban, vagy akár a káptalanteremben. A dilemmát mindenesetre jól érzékelteti, hogy bár az említett francia uralkodó barbeau-i eltemetését a rendtagok 1180-ban elfogadták, ám harmadik feleségének, champagne-i Adelának (másnéven Adelaid, illetve Alix) 1206-os temetése újabb problémákat vetett fel a renden belül. Az érintett barbeau-i ciszterci kolostor azt szerette volna elérni, hogy a királynét is náluk temessék el, hiszen ebben az esetben a már több mint két évtizeddel korábban ott eltemetett király mellett nyugodhatott volna, ezzel is emelve az apátság fényét. Ezt azonban a generális káptalan elutasította, arra hivatkozva, hogy a királyné nem volt alapító (fundatrix), hiszen a kolostor alapításakor Adela még nem volt az említett uralkodó felesége.70 A királynét végül mégiscsak egy ciszterci apátságban, Pontigny-ban helyezték végső nyugalomra. Ehhez a közösség 1205-ben megszerezte III. Ince pápa jóváhagyását, aminek elnyerésében az játszott szerepet, hogy édesapját, 63 Untermann 2001: 80-88. 64 Takács 2006; Benkő 2009. A vitatott azonosítás legújabb összefoglalása: Bárány 2013. A jelen tanulmány szempontjából ez a kérdés másodlagos fontosságú, hiszen a királynéi temetkezések (Gertrúd, illetve Jolánta) vonatkozásában a lovagalak azonosítása legfeljebb csak közvetett érvként idézhető. 65 Untermann 2001: 72-73. 66 Untermann 2001: 74. 67 Canivez 1933-1941: II. 376,378-379. 68 II. András, Gertrúd, illetve Jolánta nem tekinthető az eredeti értelemben alapítónak, de mint jeles adománytevők, illetve mint az alapító fia és menye, a 13. század elején már megfeleltek ennek a szabályozásnak. 69 Ennek történeti hátteréről: Untermann 2001: 75. 70 Untermann 2001: 75. 138
