Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
I Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei nyomán azt tehát bizonyosnak tekinthetjük, hogy II. András első pecsétje nem a merénylet során tűnt el. Ennek ellenére önmagában is beszédes tény, hogy a királyi kancellária személyzete a pecsét elvesztésével kapcsolatban hihető magyarázatnak érezte, ha a királynégyilkosságra hivatkoznak. Ez ugyanis azt mutatja, hogy a pecsét egykor valóban megfordulhatott Gertrúd kezén. A „meráni asszony” tehát férje távolléte idején alighanem tényleg kivette a részét a királyság irányításából - és bizony könnyen elképzelhető, hogy ezzel kihívta a magyar előkelők haragját. Az viszont természetesen ennek ellenére sem bizonyítható egyértelműen, hogy valóban a királyné túlzott ambíciói vezettek volna a merénylethez.196 Személyes bosszú A merénylet hátterében meghúzódó személyes motivációt - ha most eltekintünk a Bánk bán hitvesének megbecstelenítéséről szóló népszerű, ám teljesen hiteltelen históriától - kizárólag Tőre fia Péter esetében szoktak emlegetni.197 Gertrúd gyilkosa egykor a királyné legszűkebb környezetéhez tartozhatott, amit valószínűleg nem is az mutat igazán, hogy 1207—1210 között az udvarispánja volt198 (hiszen ezt a méltóságot korszakunkban többnyire a király emberei töltötték be),199 hanem inkább az a tény, hogy II. Andrásnak a „gubatusok” elleni hadjárata idején Csanádi ispánként is a királyné udvarában tartózkodott, és ott vele együtt ítélkezett.200 Ennek ellenére nem világos, hogy pontosan miért akart volna bosszút állni Gertrúdon. A királynéi udvarispán méltóságából Péter már három esztendővel a merénylet előtt távozott, ez a sérelem tehát aligha élhetett benne élénken. 1213 elején már csak Csanádi ispánként említik, ám még ha számolunk is azzal az egyébként igazolhatatlan lehetőséggel, hogy ebből a méltóságból közvetlenül a merénylet előtt buktatta ki a király, a Csanádi ispánság elvesztése nem olyasmi, amiért ölni szoktak volna a középkori Magyarországon. Tőre fia Péter személyes motivációjára így aztán nem tudunk fényt deríteni. A merénylet többi vélt vagy valós tetteséről - az összeesküvők köréből fentebb gyakorlatilag kizárt Bánk kivételével, aki 1210-1212 között volt a királyné udvarispánja - pedig sajnos nem tudunk annyit, hogy abból Gertrúdhoz fűződő személyes kapcsolatuk jellegére következtethessünk. Részösszegzés Gertrúd meggyilkolására sajnos a fentebb felsorolt lehetséges indítékok egyike sem nyújt megnyugtató magyarázatot. Elvileg elképzelhető, hogy a német udvaroncokkal vagy a „nőuralommal” szembeni ellenérzések vezettek a királyné elleni merényletre. Az előbbi magyarázatot illetően azonban az ébreszthet kételyeket, hogy okleveles forrásaink nem nagyon igazolják a Gertrúd környezetében csoportosuló merániai jövevények állítólagos térnyerését, míg az utóbbi eshetőség ellen szól az, hogy a királynét lekaszaboló elégedetlenek aligha bízhattak abban, hogy tettük elkövetése után majd módjukban áll élvezni az ambiciózus asszony terhes jelenlététől megszabadított politikai légkört. A legvalószínűbb magyarázatnak éppen ezért azt látom, hogy a gyilkosság hátterében valamilyen személyes indok állhatott. A merénylet körülményeinek rekonstrukciója szükségszerűen ezen a ponton válik a legbizonytalanabbá. Korszakunk forrásadottságai mellett ugyanis szinte csak az események végső kimeneteléből tudunk a lehetséges indítékokra viszszakövetkeztetni. Az effajta logikai játék ugyanakkor kizárólag akkor vezethet helytálló eredményre, ha az események szereplői annak idején mindvégig maradéktalanul ésszerűen jártak el. De vajon csakugyan feltételezhetünk-e ilyesmit a Gertrúd királyné elleni merénylet esetében is? Komolyan gondolhatjuk-e, hogy a gyilkosságot - amely után az elkövetők nyilvánvalóan nem számíthattak az uralkodó részéről kegyelemre — tökéletesen hideg fejjel, ráadásul számunkra is hozzáférhető indokoktól motiváltán követték el? Nézetem szerint aligha. Ebben az esetben viszont sajnos arra sincsen lehetőségünk, hogy pontosabban rekonstruáljuk a merénylet okait. 196 Zsoldos 2005:127. 197 Pauler 1899: II. 52; Hóman-Szekfű 1935:1.486 (Hóman Bálint); Székely-Bartha (szerk.) 1984:1/2.1285 (Kristó Gyula). 198 Zsoldos 2011b: 343. '"Zsoldos 2005:105. 200CDES 1.151-152. 120
