Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
Körmendi Tamás: A Gertrud királyné elleni merénylet körülményei Mindezek után Bánk eltűnését az országos méltóságok közül 1213-ban kizárólag az a tény kapcsolja össze a Gertrúd elleni merénylettel, hogy 1240-ben és 1264-ben IV. Béla oklevelei az egykor nagy hatalmú előkelőt bűnösként említik. Ez viszont igencsak gyenge argumentum, már csak azért is, mert ha Bánk valóban főbenjáró vétség miatt került volna ki a kormányzatból Gertrúd halálának évében, akkor aligha szerepelhetett volna ismét tartósan országos méltóságok betöltőjeként 1217-1222 között. Mindezek alapján a korábbi nádort valószínűleg csak 1222-ben (vagy ennél is később) érhette az a vád, hogy részt vett a királyné ellen szőtt összeesküvésben. Azzal kapcsolatban, hogy pontosan mikor, már csak azért sem láthatunk egészen tisztán, mert a királyi udvarban 1199 óta - tehát több mint két évtizede - jelen lévő Bánk végleges távozását a kormányzatból akár az életkora, (sőt a halála) is indokolhatta. Történeti alapossággal tehát csak annyit jelenthetünk ki, hogy az egykori nádor 1222 után, de természetesen IV. Béla fentebb idézett 1240-i oklevelének keltét megelőzően vonhatták felelősségre a merényletben való állítólagos részvételéért. Akárcsak fentebb Kacsics nembeli Simon és Mihály bán esetében, ezúttal sem tudjuk megmagyarázni, hogy mi alapján keveredhetett hirtelen gyanúba az egyik leghatalmasabb hazai előkelő legalább kilenc esztendővel a gyilkosság után. Ahhoz, hogy főbenjáró vétségben marasztalják el a megelőző két évtized legnagyobb ívű politikai karrierjét maga mögött tudó Bánkot, kétségkívül vagy tökéletesen meggyőző bizonyítékok kellettek - vagy pedig nagyon határozott uralkodói (avagy ifjabb királyi)154 akarat arra vonatkozólag, hogy eltüntessék az országos politika sakktáblájáról ezt a túlságosan erős figurát. Mivel a korszak viszonyai között igen nehezen lehet elképzelni olyan bizonyítékot, amely ennyi idővel a gyilkosság után valóban indokolhatta volna a vizsgálat megújítását, valószínűbbnek látom, hogy Bánknak 1222 után valójában nem amiatt kellett bűnhődnie, mert tényleg részt vett volna a merényletben, hanem a túl nagy politikai befolyása miatt. János esztergomi érsek Az ismeretlen származású főpap 1198—1201 között a Csanádi egyházmegyét vezette, majd 1201—1205 között kalocsai érsek volt. 1205-ben került át az esztergomi metropólia élére, és 1223 novemberében bekövetkezett haláláig töltötte be a magyar egyház legfontosabb méltóságát.155 Állítólagos részvétele a Gertrúd elleni összeesküvésben valószínűleg alaptalan fikció. János érseket kizárólag elbeszélő forrásaink alapján lehet kapcsolatba hozni a merénylettel: a kútfőink III. csoportjához sorolható szövegeket (Signai Boncompagno Rhetorica novissima című szónoklattani traktátusát, Troisfontaines-i Alberik krónikáját, továbbá Matthew of Paris Nagyobb krónikáját és Az angolok története című művét) éppen az köti össze, hogy Gertrúd halálával kapcsolatban egytől egyig előadják a jól ismert históriát az esztergomi főpap kétértelmű leveléről, amely a hangsúlyok és a szünetek változtatásával a gyilkosság tervének jóváhagyásaként és szigorú tilalomként is értelmezhető.156 Az anekdota jellegű történet talán szóban kezdett terjedni a papság körében:157 az első lejegyzőjeként ismert Boncompagno pedig esetleg a pápai udvarban hallhatta,158 és ennek nyomán emelhette be 1235-ben közzé tett retorikai tankönyvébe mint az amphibologia (kétértelműség) ragyogó példáját. Troisfontaines-i Alberik az itáliai szerzővel nagyjából egyidejűleg, 1233-ban vagy 1234-ben159 (de műve valószínű keletkezési évkoré160 alapján legkésőbb 1251-ben) ismerkedhetett meg a kétértelmű levél históriájával, amelyet világkrónikájában csaknem pontosan ugyanúgy beszél el, mint a szónoklattani traktátus tudós összeállítója. Valószínű tehát, hogy Boncompagno és Alberik tudósítása végső fokon egy tőről fakad.161 Matthew of Paris azonban nézetem szerint akár a Rhetorica novissima anyagából is meríthette az állítólagos kétértelmű üzenettel kapcsolatos értesüléseit.162 Az elbeszélő forrásaink III. csoportjához sorolható kútfők szerint az esztergomi érseknek a királyné gyilkosaihoz intézett levelét — amely szerint „a királynét megölni nem kell félnetek helyes, ha mindenki beleegyezne én nem ellenzem”163 - a magyar uralkodó az érsek bűnösségének egyértelmű bizonyítékaként a pápa elé tárta, ám az egyházfő felmentő ítéletet hozott. Boncompagno és Matthew of Paris meg is nevezi az érsek pártját fogó pápát, a kiváló egyházjogász III. Ince személyében. A kétértelmű 154 Zsoldos 2011c: 170. 155 Thoroczkay 2003: 88-96. 156 Szovák 2004: 507 (Steven M. Wight nyomán); MGH SS XXIII. 886; MGH SS XXVIII. 119,400. 157 Latzkovits 1934: 81-82. 158 Szovák 2004: 505. 159Hóman 1925: 14; Latzkovits 1934: 88. 160 Csákó 2012: 515. 161 Szovák 2004: 505; Körmendi 2009a: 176. 162 Körmendi 2009a: 175-176. 163 Albericus Trium Fontium: MGH SS XXIII. 886. 115
