Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
Körmendi Tamás: A Gertrud királyné elleni merénylet körülményei és szabolcsi ispánként, 1215-ben erdélyi vajdaként, majd 1221-ben szatmári ispánként szerepel forrásainkban.112 Bűnösségében nézetem szerint annak ellenére sem lehetünk egészen biztosak, hogy az elhunyt királyné férje maga is Gertrúd gyilkosának nevezi őt. Amikor II. András király 1228-ban a Tomaj nembeli Dénes tárnokmesternek adományozta az erdélyi Gyekét és Széplakot, az erről szóló adománylevélben azt is megemlítette, hogy ezeket a javakat hitvese meggyilkolásáért kobozta el korábbi birtokosuktól: „Simon bán, Mihály bán atyjafia a gazság és az aljasság új és hallatlan fajtája folytán, gyűlölséges mesterkedésekre kegyetlenül és borzalmas módon felfegyverkezve, cinkosaival: vérengző és csalárd férfiakkal együtt királyi koronánk szégyenére és gyalázatára összeesküdvén a jó emlékezetű Gertrúd királyné úrnő, legkedvesebb hitvesünk halálában részes volt.”113 II. András oklevele tehát egyértelműen a gyilkosok közé sorolja Kacsics nembeli Simont, akit ezek szerint legkésőbb 1228-ban meg is büntettek a merényletben való állítólagos részvételéért. Kérdés mármost, hogy mikor torolták meg Simon bánt tettéért. Pauler Gyula feltételezése szerint csak az 1220-as évek derekán.114 * Az Árpád-kori eseménytörténetének monográfusa sajnos nem indokolta álláspontját, ám alighanem két argumentum alapján juthatott erre a következtetésre: egyfelől talán II. András oklevelének a dátumából kiindulva, másfelől pedig az irat egyik azon megjegyzése nyomán, amely szerint az uralkodó Simon javait „közös tanácsot tartván fiainkkal és püspökeinkkel, valamint összes báróinkkal is” (habito communi filiorum et episcoporum, necnon et omnium baronum nostrorum consilio) kobozta el. Maga az oklevél keltezése önmagában semmiképp sem jelentene perdöntő bizonyítékot arra nézvést, hogy Kacsics nembeli Simont csak évekkel (adott esetben egy bő évtizeddel) a merénylet után vonták felelősségre. Arra, hogy a felségsértés bűnéért elkobozott javak igen hosszú ideig pihenhettek a király kezén, mielőtt újból eladományozták őket, elegendő bizonyítékot nyújt IV. Béla király fentebb idézett adománylevele a bélakúti ciszterciek számára.lls Ebben ugyanis az uralkodó 1237-ben rendelkezik annak a Tőre fia Péternek az egykori birtokairól, akit bizonyíthatóan közvetlenül a merénylet után (de legkésőbb 1216 körül) sújtottak főbenjáró ítélettel. Más a helyzet az 1228-i oklevél azon megjegyzésével, amelyik kifejezetten utal a királyfiak egyetértésére a birtokelkobzással kapcsolatban. II. András legidősebb fia, az 1214-ben megkoronázott Béla ifjabb király 1206 második felében született:116 a korszak felfogása szerint tehát 1222-ben vált nagykorúvá,117 és a történeti kutatás is az 1220-as évek első felétől számol mind aktívabbá váló jelenlétével az országos politikában.118 Amennyiben tehát Simon birtokait csakugyan Béla iijabb király (és esetleg öccse, Kálmán) közreműködésével vagy legalább kifejezett egyetértésével kobozták el, úgy a Kacsics nembeli előkelőt tényleg csakis az 1220-as évek közepén vonhatták felelősségre - vagyis igazolva láthatjuk Pauler feltételezését. Mindezek után mégis felmerül néhány zavaró részlet. Nem világos először is, hogy nagyjából egy évtizeddel a merényletet követően mi lehetett az az újonnan napvilágra került körülmény, amely Simon bánra terelte volna a gyanút. Pauler véleménye szerint a bűnösök kiléte korábban sem volt titok, csak éppen II. András nem volt elég erős ahhoz, hogy közvetlenül a gyilkosság után valamennyi tettest megbüntesse.119 Ez az érvelés nézetem szerint eleve vitatható, ám ebben a konkrét esetben különösen gyenge lábakon áll. Ha ugyanis azt feltételezzük (mint fentebb magam is tettem), hogy Kacsics nembeli Simon azonos személy volt azzal a hasonló nevű előkelővel, aki 1214—1221 között különféle kormányzati posztokon szerepelt, akkor Pauler álláspontja szükségképpen arra a képtelen következtetésre vezet, hogy II. András éppen a merényletet követő esztendőben kezdte el országos méltóságokkal jutalmazni felesége egyik gyilkosát. Ha viszont külön személynek tekintjük Kacsics nembeli Simont és az azonos nevű bárót, akkor Gertrúd 112 Ez utóbbi Simon karrierjére: Zsoldos 2011b: 352. A két azonos nevű személy összekapcsolását két körülmény gyámolítja. Egyfelől valószínűleg Kacsics nb. Simon is megfordult bárói méltóságokban, hiszen éppen az alább majd részletesebben is tárgyalandó 1228-i oklevél bánnak ('banus) nevezi (HOkm VI. 20). Másfelől ugyanebből az iratból tudjuk, hogy igen jelentős javakkal rendelkezett Erdélyben is, ez pedig első látásra azért meglepő, mert a Kacsics nemzetség törzsbirtokai ismereteink szerint Nógrád megyében feküdtek (Karácsony 1995: 730-731). Ha elfogadnánk Kacsics nb. Simon azonosítását a hasonló nevű erdélyi vajdával, könnyűszerrel megmagyarázhatnánk azt is, hogy miért jutottak a kezére jelentős birtokok a Királyhágón túli országrészben. Az azonosítás ellen szól ugyanakkor, hogy az 1214-1221 között országbárói és megyés ispáni posztokon forgó Simon teljes kormányzati pályafutása a Gertrúd elleni merénylet utáni évekre esik: őt tehát csakis akkor tekinthetjük azonos személynek a királynégyilkosságban 1228 előtt elmarasztalt Kacsics nb. Simonnal, ha azt feltételezzük, hogy ez utóbbit csak 1221 után gyanúsították meg a merényletben való részvétellel (mint látni fogjuk, forrásaink egyébként nem zárják ki ez utóbbi eshetőséget). 113 „Simon banus, frater Michaelis báni novo et inaudito genere iniquitatis et nequitie adinventionibus detestabilibus crudeliter et enormiter armatus unacum suis complicibus viris sanguinum et dolosis ad dedecus et obprobrium corone regie conspirantibus mortis bone memorie Gertrudis domine regine karissime coniugis nostre particeps extitisset.” HOkm VI. 20. 114 Pauler 1899:11.53,101. nsÁUO VII. 27-31. 116 KMTL: 92 (Almási Tibor). 117 Holub 1922: 38-39. 118 Székely-Bartha (szerk.) 1984:1/2.1334-1335 (Kristó Gyula). 119 Pauler 1899: II. 53. 109
