Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei ugyanezen oklevél szerint ekkoriban már Szák nembeli Miklós töltötte be.105 Tőre fia Péter részvételét a merényletben egyértelműen igazolni tudjuk, sőt abban is biztosak lehetünk, hogy maga is a gyilkosok egyike volt. Elbeszélő kútfőink II. csoportjának legkorábbi rekonstruálható képviselője, a Salzburgi Főszékeskáptalani Évkönyv nézetem szerint 1216-ban (vagy kevéssel azután) keletkezett archetípusa már minden valószínűség szerint tartalmazta azt az adatot, mely szerint „a magyarok királynéját [...] bizonyos Péter ispán levágta.”106 Az érseki központban vezetett annales három kézirati hagyománya ugyanis 1216-ig szinte szó szerint megegyezik, és csak későbbi részleteikben hoznak jelentősen eltérő szöveget. Ez arra utal, hogy közös forrásuk 1216-ig tartalmazott anyagot.107 Mivel pedig a Péter ispán bűnösségére vonatkozó adat mindhárom kézirati hagyományban szó szerint ugyanebben a formában szerepel, nyilvánvalóan szerepelnie kellett az 1216-i eseményekkel záródó archetípusban is. A későbbiekben ezt az értesülést a merénylet történetére vonatkozó elbeszélő források II. csoportjához sorolható valamennyi kútfő átvette.108 Péter bűnösségével kapcsolatban mégsem ez jelenti a legsúlyosabb bizonyítékot, hanem sokkal inkább az a tény, hogy a korai lejegyzésűnek tűnő salzburgi tudósítás mellett egy magyar királyi oklevél is őt nevezi a királyné gyilkosának. Amikor ugyanis 1237-ben IV. Béla megadományozta a kevéssel korábban létesített bélakúti ciszterci apátságot, a szürke barátoknak átengedett javak között olyan birtokok is szerepeltek, amelyek azért jutottak a király kezére, mert korábbi birtokosuk, az oklevélben ezúttal Gurwey (Turwey) fiaként említett Péter „anyánkat meggyilkolván a felségsértés bűnét követte el”109 A salzburgi annales korai lejegyzésűnek tűnő értesülése, valamint a kifogástalanul hiteles hazai oklevél adata különkülön is komoly adalékot szolgáltatna vizsgálódásainkhoz. Együttes tanúságuk azonban immár perdöntő bizonyítékot jelent arra nézvést, hogy Gertrúd egyik gyilkosa Tőre fia Péter volt, a királyné korábbi udvarispánja. Mivel a bűnösségére vonatkozó adat már 1216 körül megjelenik kútfőink anyagában, azt is valószínűsíthetjük, hogy közvetlenül a merénylet után meglakolt tettéért: az elbeszélő forrásaink II. csoportjához tartozó Marbachi Évkönyv értesülése szerint a király karóba húzatta.110 Kacsics nembeli Simon Gertrúd királyné állítólagos másik gyilkosának származására csak abból lehet következtetni, hogy forrásaink a tudhatólag Kacsics nembeli Mihály bán rokonaként említik.111 Pályafutásáról nem rendelkezünk egyértelmű adatokkal, ám lehetségesnek tűnik, hogy azzal a Simon nevű országbáróval azonosíthatjuk, aki 1214-ben asztalnokmesterként 105 CDES 1.151-152. Bárány Attila azt valószínűsíti, hogy II. András valójában 1211-ben vezetett hadjáratot a „gubatusok” ellen (Bárány 2012: 138). Mivel Berthold oklevele szerint a király csakis a hadjárat miatt engedte át Gertrúdnak és bírótársainak az ítélethozatalt a pannonhalmi apát és a pozsonyi várjobbágyok között folyó jogvitában, a perbéli döntéshozatalra csakis a hadjárat ideje alatt kerülhetett sor, vagyis Bárány Attila álláspontja szerint 1211-ben. Ez a keltezés azonban sehogy sem hozható összhangba oklevelünk archontológiai adataival. Az irat méltóságsora ugyanis Bánkot említi nádorként, Andrást bodrogi ispánként és Gyulát (Gúla) bácsi ispánként. Márpedig ők ismereteink szerint csak 1212-ben (RA 272-276. sz.) és 1213-ban (RA 281. sz.) viselték ezeket a címeket (Zsoldos 2011b: 17,126,142). Elvileg számolhatnánk azzal az önmagában véve sem túlságosan valószínű lehetőséggel, hogy Berthold érsek csak évekkel később foglalta írásba a pannonhalmi apát és a pozsonyi várjobbágyok közötti perben hozott döntést, ám ez bizonyosan nem így történt. A bírótársak (avagy a királyné udvarában tartózkodó előkelők) némelyike ugyanis 1212 előtt szintén nem tölthette be az oklevelünkben említett hivatalát. Az ítélet meghozatalában részt vevő királynéi udvarispánt Miidósnak, az ugyancsak jelen lévő mosoni ispánt pedig Tiborénak hívták. Az előbbi méltóságot azonban 1210-től 1212 elejéig alighanem folyamatosan a Bárkalán nb. Bánk töltötte be, az utóbbit pedig 1207-től 1212 elejéig a Győr nb. Pat nádor (Zsoldos 2011b: 64,169). Mindez tehát egyértelműen bizonyítja, hogy Gertrúd királyné, Berthold érsek és bírótársaik 1212-ben vagy 1213- ban ítélkeztek a pannonhalmi apát és a pozsonyi várjobbágyok ügyében, és ennek megfelelően a „gubatusok” elleni hadjáratot is csak ezen két esztendő valamelyikére keltezhetjük. 106 »[•••] regina Ungarorum sponso expeditionem contra Ruthenos movente a comite quodam Petro trucidatur.” MGH SS IX. 780. 107 Körmendi 2009a: 166-167. 108 Ezen források közül a Leobeni Névtelen témánkkal kapcsolatban amúgy is erősen kontaminált tudósítást tartalmazó krónikája Váradi Péternek (Petro de Varadino) nevezi a gyilkost. Mivel tudjuk, hogy a Tőre fia Pétertől elkobzott birtokokon fundált ciszterci monostort nemcsak Bélakútnak, de Péterváradnak is nevezték (Györffy 1963-1998: I. 230; Hervay 1984: 137-138), ez az adat egyáltalán nem tűnik légből kapottnak, és véleményem szerint ciszterci közvetítéssel találhatott utat a stájer (más feltételezések szerint ausztriai) keletkezésű kútfő anyagába (Körmendi 2009a: 171-172). 109 „[...] de possessionibus hereditariis quondam Petri filii Gurwey, que infidelitate sua exigente, quia crimen lese maiestatis matrem nostram occidendo commiserat, ad manus regias fuerint devolute.” ÁUO VII. 28. 110 MGH SS rer. Germ. IX. 85. 111 HOkm VI. 20. 108
