Rajna András (szerk.): Múltunk a föld alatt. Újabb régészeti kutatások Pest megyében - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 1. (Szentendre, 2014)
Patay Pál: Régészeti barangolásaim Pest megyében
1956 májusában aztán Jakus Rádra hívott ki. A Kishegyen, ahol 1911-ben Márton Lajos egy 10—11. századi temető néhány sírját tárta fel, majd 1936-ban Gallus Sándor a Nógrád Megyei Múzeum számára folytatott ásatást. (Rád és Репс 1946-ig Nógrád megyéhez tartozott.) Szerzett is valahonnan pénzt egy ásatáshoz és felkért annak a vezetésére. Vállaltam, és a három hétre tervezett munkát október 10-én meg is kezdtem.9 Úgy gondoltam, hogy miután 1955-ben, illetve még 1956-ban is néhány napra a nyitrai Szlovák Régészeti Intézet vendége voltam, viszonzom az ottaniak vendéglátását, ezért meghívtam az ásatásra Mikulás Duseket, aki akkor a Komáromi Múzeum igazgatója volt. (A bátyját 1947-ben kitelepítették Szlovákiából, mert a két világháború között a Magyar Párt színeiben képviselő volt a prágai parlamentben.) Mivel Dusek a 15 km-es határzónában lakott, kis határátlépő igazolvánnyal könnyen átléphette a határt, míg a nyitraiaknak ehhez útlevél kellett, amit csak meglehetősen körülményesen lehetett megszerezni. Dusek október 22-én jött át. Eléje mentem Szobra. Úgy terveztük, hogy 23-án az ásatáson asszisztál, aztán 24-én felmegy Pestre, 25-én együtt Balassagyarmatra megyünk, megmutatom neki a múzeumot, majd 26-án hazautazik Komáromba. így terveztük. 24-én reggel azonban a szállásadóm azzal fogadott, hogy „Pesten lőnek”. Gondoltam, hogy tréfál, de azért bekapcsoltam a rádiót. Az némán hallgatott. Gyorsan határoztunk. Dusek nem megy fel Pestre, az ásatást ellenben folytatjuk. Gondoltunk, hogy másnapra az ÁVO10 úgyis elintézi az egész dolgot. Csak amikor rendőrautókat láttunk az országúton futkosni fel s alá, illetve Pest felől már az ágyúzást is lehetett hallani, akkor kezdtük el realizálni, hogy nem babra megy a játék. A munkások dolgoztak rendesen, ám egyre sűrűbben és egyre élénkebben beszéltek. Az egyik idősebb ember jelentőségteljes pillantással oda is szólt nekem: „szántok én még a földemen!” (Addigra már beadta a földjét a termelőszövetkezetbe.) Aznap este elhatároztam, hogy az ásatást beszüntetem, felmegyünk Balassagyarmatra, az még beleesik a 15 km-es határzónába, ahol Dusek jogosan tartózkodhat (Rád ugyanis legalább 30 km-re van a határtól). Az utolsó autóbusszal még fel is tudtunk menni Vácról. Másnap Dusek átment Szlovákiába, jómagam pedig visszamentem Rádra. Kifizettem a munkásokat, majd egy kölcsönkapott kerékpáron útnak indultam Pestre a családomhoz (a kerékpárt aztán majd csak januárban tudtam visszavinni a gazdájának). Másfél hónappal később a Minisztérium (ekkor Korek József irányította a vezető nélkül maradt Múzeumi Osztályt) áthelyezett a Nemzeti Múzeumba. Minthogy akkoriban még mindig sokfelé nem volt régész a vidéki múzeumokban, leletmentések végett továbbra is gyakran kellett vidékre kiszállnom. Többek között 1957 augusztusában például Visegrádra. Héjj Miklós, az ottani múzeum igazgatója jelentette, hogy a fellegvárban tereprendezési munkák során őskori cserepeket találtak. A feltárás során meg lehetett állapítani, hogy a középkori vár helyén már a korai vaskorban is laktak. Az úgynevezett Koronaőr-torony sarkánál egy ház és abban egy tűzhely maradványára bukkantak. A későbbi, középkori építkezések azonban ennek a területnek csupán egy kis részét hagyták érintetlenül, így további érdemi munkának nem volt értelme. Az 1950-es években még egyszer végeztem leletmentést Pest megyében. A mendei vasútállomás főnöke 1959. július 29-én, szombaton jelentette a Nemzeti Múzeumnak, hogy az állomás mellett, bizonyos útépítéssel kapcsolatos földmunkák során leleteket találtak. Hétfőn kiszálltam és felkerestem az állomásfőnököt. Nagyon szívesen fogadott, tájékoztatott a megfigyeléseiről és meg is mutatott néhány kisebb bronzkori edényt, amit begyűjtött. Megkérdeztem, hogy a múzeumnak adná-e az edényeket. „Ha fizetek neki egy korsó sört!” - volt a válasza. Mit tehettem hát, bementünk az állomás büféjébe. Am a sör árát nem írhattam fel az utószámlámra és aznapra még kiküldetési díjat sem kaptam, mert 8 óránál rövidebb ideig voltam távol Budapesttől. A néhány napos leletmentés, amit közben Lengyel Irina, majd Csalog Zsolt folytatott, nem hozott különösebb eredményt. Tíz, zömében melléklet nélküli szarmata sír jött elő, illetve bronzkori és neolitikus vonaldíszes cserepek. Utóbbiaknak annyiban volt jelentőségük, hogy bizonyították, miszerint a klasszikus vonaldíszes neolitikum Budapest térségében a Dunától keletre is megtelepült.11 Az 1960-as években aztán mind a budapesti, mind pedig a szegedi egyetem egyre több régészt bocsátott ki a kapuján, ennek következtében egyre több vidéki múzeumban alkalmazhattak régész muzeológust. Pest megyében is kialakult a megyei múzeumi szervezet, több régésszel. így aztán már nem volt szükség arra, hogy mi, Nemzeti Múzeumbeliek végezzünk leletmentéseket a megyében. Ennek ellenére én továbbra is tevékenykedtem itt, ekkor már a rejtélyes földsáncokat, a Csörsz-árkokat kutatva. Patay Pál: Régészeti barangolásaim Pest megyében 9 Patay 1957. 10 Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya 1946 és 1948 között. Kádár János hatóságként 1948 szeptemberében a Belügyminisztérium hatáskörébe rendelte, 1949-től azonban már attól függetlenített, közvetlenül a Minisztertanácsnak alárendelt Államvédelmi Hatóságként (ÁVH) működött. 11 Patay 1966-1967. 12
