Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

A művésztelep virágkora, főművek és bohém hétköznapok

Ebben az időben képeinket a szabadban festettük. Amíg a kertünkben dolgoztunk, semmi sem zavarta a nyugodt munkát, de ha a városban találtunk témát és nekiláttunk a munkának, óriási érdeklődést keltettünk. A bámészkodók, különösen a gyerekek olyan tömege vett körül, hogy nem lehetett dolgozni, fel kellett adni, meg kellett szökni. A legnagyobb sikert Bánovszky aratta, aki saját tervezésű és készítésű munkaasztalát nyakába

akasztva vonult ki és Rozgonyi, aki fekete szakállával, fehér munkaköpenyben jelent meg az utcán, az ifjúság ’jön a Krisztus’ ordítása kíséretében.|...j A harmincasas évek elejétől a telep híre, a város festői érdekessége a nyári hónapokban igen sok festőt vonzott Szentendrére. Ők a telepen kívül, a városban, a patak parton, de leginkább a Szamárhegyen béreltek szobát és festették a bőven kínálkozó témákat. Számuk olykor a több tucatot is meghaladta. [...] Ekkor már a festőállványa mögött buzgólkodó művész nem okozott csődületet, beletartozott az utcaképbe. A szentendrei srácok is inkább a Pap-szigetre jártak almát lopni (akkor még sem híd, sem strand nem volt) vagy a Dunára fürdeni. Mindegyik kitűnő úszó volt és abban versenyeztek, ki mer közelebb úszni a délutáni hajóhoz. Nagy volt az öröm, ha valamelyiknek sikerült a kormánylapátot megütni. Az örömben a kapitány természetesen nem osztozott, hanem egetverő

tülköléssel próbálta elriasztani őket. A Duna nyújtotta örömökből mi is kivettük részünket. Hétköznap, délidőben a Pap-sziget közelében lévő forgóhoz jártunk úszni, vasárnap pedig rendszerint az egész napot a túlsó parton töltöttük, zsebből ebédeltünk és az akkor még létező vendéglő teraszán ittuk rá a sört.

Ezekben az években a telepen dolgozók között még jó baráti kapcsolat állott fenn. Rögtönzött mulatságokat, vidám álarcos bálokat rendeztünk. Egyik, talán legsikerültebb az volt (1931), amikor Bánovszky mint utcanő, Barcsay szárnyakkal és nyíllal mint Ámor, Jeges mint faun, Czeglédy382 mint óceánröpülő, Bindorfer383 mint ajaknéger, Szuly Angéla38' mint gésa, Pándy mint pólisi385, Heintzné mint Nofret386, én387 mint Bagdadi tolvaj szerepeltünk. Heintzné, aki valamikor színinövendék volt és Pándy élték ki magukat leginkább a rendezésben és új ötletek kiagyalásában. Ők találták ki, hogy részleteket adnak elő Shakespeare művekből. Itt kiváló szerep jutott Bindinek (Bindorfer), aki helybeli bognármester, később papírgyári portás, a művésztelep barátja és költő volt. (Feszty Masa388 segítségével verseskötete meg is jelent) és aki hol Rómeó, hol Othello szerepében (Desdemona Heintz volt) aratott óriási sikereket. Bindi ugyanis tökéletesen megtanulta szerepét, míg a többiek csak szemtelenül rögtönöztek. A nagy röhögéseket Bindi annak tulajdonította, hogy partnerei nem tudják a szerepüket. Bindi színészi pályafutásának akkor lett vége, amikor hajnalban nem tudta lemosni magáról a fekete cipőkrémet és felesége ezt nem volt hajlandó megbocsátani. Ekkortájt történt, hogy Sverák hazalátogatott Temesvárra és élettársa, a Juci modell egyedül maradt a telepen. De nem sokáig, mert egy helybeli aranyifjú megszöktette. Ekkor vetődött fel a gondolat, hogy a következő előadás operarészlet legyen

382 Czeglédi Miklós, festő (Budapest, 1903 - Budapest, 1995)

383 Bindorfer Ferenc, bognármester, költő (Szentendre, 1890 - Szentendre, 1952)

384 Szuly Angéla, festő (Budapest, 1899 - Budapest, 1976)

385 Pólisi, azaz pólisi zsidó

386 Helyesen: Nofretete, egyiptomi királynő

387 Kántor Andor

388 Feszty Masa, festő (Budapest, 1895 - Domaháza, 1979)

A Szamárhegyre vezető keskeny, lépcsős utca

Archív fotó I Ferenczy Múzeum

80 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI