Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Beteljesült vágyálom, művésztelep és festőiskola
Sándorral365 és másokkal. Az egyetemen is hallgatott néprajzi előadásokat. Györffy István tanítványa volt. Mivel a bölcsészdiplomához a görög nyelv tanulására is szükség volt, és ő görögöt a középiskolában nem tanult - ezt is pótolta. Vastag, kézzel írt füzetek maradtak vissza néprajzi tanulmányairól, melyek mostoha leányának, Szilágyi Riának a birtokába kerültek. A Szentendrei sziget falvai akkor még remek központjai voltak Pándy ily irányú érdeklődésének. Szigetmonostoron felfedezett egy öreg parasztembert, akinek a füleinél még varkocsban lógott a haja. Ezért gyerekei nagyon szégyellték, s a ház hátsó kamrájában rejtegették. Pándy bíztatására eljött a művésztelepre. 'Itt fogunk mulatni?’ - kérdezte az öreg. Persze, hogy előkerült a borosüveg! Mire előszedte a dudáját és régi népdalokat fújt el rajta. El is énekelte, dudorászott, táncolt. Ebben a sajátos élményben én is részesültem, de nem ez volt az egyedüli. Pándy figurális kompozícióiban is szívesen használt fel népies tárgyú témákat. A második világháború alatt a pesti Duna-parton lebombázott Carlton Hotel éttermének falait 1937-ben freskókkal díszítette, melyek kivitelezésében én is segédkeztem. Ezenkívül a hotel minden szobájába 3-4 magyaros témájú figurális képet és csendéletet festettünk. Hogy a munka gyorsabban haladjon, a hotelban szállásoltak el bennünket és teljes ellátást is kaptunk. A választékos ételekből, a francia konyha fogásaitól, s a csemegeboroktól úgy megcsömörlöttünk, hogy a végén egy Molnár utcai hangulatos régi kiskocsmába menekültünk, ahol több ketrecben stiglicek és más madarak fújták a nótájukat. A kövérkés arcú kocsmáros kínálgatta, hogy ’ma jó pörköltet csináltam, kóstolják meg az urak’. Persze a túrós csusza sem hiányzott, na meg a kocsisbor. Ugyancsak a harmincas években készítette el Pándy a Spolarich, ma Kárpátia étterem freskóit és ugyancsak Spolarich364 megbízásából egy berlini magyar étterem freskóit. Egyébként Pándy elég indulatos, ideges ember volt és emiatt nem túl népszerűd...] Rozgonyi László elegáns, pakombartos363 364 megjelenése század eleji regényhősre emlékeztetett. Szép ember lévén bolondultak érte a nők, de ő ennek ellenére elég visszahúzódó természet volt. Általában kényelmes volt, nem szeretett a szabadba menni tájképeket festeni. Inkább otthon dolgozott, s műtermében modellek után. Ezeket sajá-363 Gönyei Sándor, néprajztudós (Kolozsvár, 1886 - Budapest, 1963) 364 Spolarich: a háború előtti Budapest híres-hírhedt kávés és vendéglátós dinasztiája 3fts Pakombart: pofaszakáll Rozgonyi László: Kis önarckép ablak előtt, 1929 Tempera, papír, 41 * 37 cm \ Ferenczy Múzeum tos ízlése szerint erősen átírta és néha az volt az érzésem, mintha minden látott dolognak az ellenkezőjét akarta volna felvázolni, magasból alacsonyt és így tovább. A lombfákat gömbökre egyszerűsítette le, foglalta össze. Nyugodt ember volt, vitákban nem vett részt, mértékletesen élt, anyagi gondok nem zavarták. Finom, szemlélődő egyéniségét kétkedések nem kavarták fel. Mindenkivel békességben akart élni, és élt is.”366 Ugyanaz a történet három változatban A nyári festőiskola sikeres beindítása mellett egy másik esemény is kiemeli az 1929-es esztendőt a többi közül. Ebben az évben választották meg a művésztelep és a Szentendrei Festők Társasága kilencedik tagjának az akkor huszonkilenc éves Barcsay Jenőt, az egyetlen tagot, aki nem Réti István tanítványa volt. Bánovszky Miklós, Onódi Béla és maga Barcsay is megőrizték - egymástól függetlenül - a „bekerülés” történetét, amiben érdekes eltérések fedezhetők fel. „Később egyszer kijött hozzánk Barcsay Jenő, aki Rudnay367 mester tanítványa volt. Jó közepes festőnek mondták. Mi nem ismertük, mert nem az Epreskertben dolgozott, hanem az Andrássy úti akadémia épületében. Ott dolgoztak, festettek a Rudnay tanítványok. Barcsay abban az időben - gondolom - képekért kapott kosztot egy 366 Életutam. Onódi Béla festőművész visszaemlékezései. Szentendre, 1984. 49-56. p. 367 Rudnay Gyula A BETELJESÜLT VÁGYÁLOM 75
