Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Barangolások Európában

A Bányász utca Nagybányán, 1910 körül Archív fotó I Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria leírhatatlan hatással volt reám! A város és a vidék szépségével nem tudtam betelni és boldogított az a tudat, hogy egy ilyen tekintélyes művésztelepre kerültem. Akkor ott az idősebb művészek közül csak Rétivel volt alkalmam találkozni, mivel mint főiskolai tanár ő tartotta a korrektúrákat és ellen­őrizte munkásságunkat. Nagybánya tündérszép városka volt, régmúlt idők emlékeivel, barátságos lakossággal tele, akik bennünket, művésznövendékeket, az lírfiakat’ - ahogy megszólítottak - szeretettel fogadtak. Paizs Goebel Jenő barátommal, akit mint Réti növendé­ket ismertem meg, és aki szintén ott töltötte a nya­rat ösztöndíjjal, egy bányászcsaládnál béreltünk ki egy-egy szobát. Egy Agrikoláné nevű oláh, idő­sebb asszonynál jól és olcsón étkeztünk. Újdonság volt számomra az ízletes, több balkáni jellegű étel, mint pl. a káposzta helyett szőlőlevélbe töltött da­rált hús. A Cinterembe2"1 és a macskaköves, kúttal díszített főtéren lévő cukrászdába is járogattunk. A nyári szárazságban esőt kérő Dodola felvonu­lást240 241 ott láttam először, s majd évek múlva Szent­240 Cinterem: templom körüli temetőkert. 241 Dodola járás: régi, esővarázsló szokás. Az utcákat járó, gallyakba öltözött és esőért éneklő személyt a többiek vízzel öntötték le és fáradozásait kisebb adománnyal jutalmazták. 46 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI endrén ismét. Nem tudtam mire jó ez. Az ablakom alatt is ácsorogtak emberek, és háziasszonyom figyelmeztetett, hogy ilyenkor adni illik valamit. A temetőbe az út házunk előtt vitt el és így sok bá­nyásztemetés szem- és fültanúja lettem, mivel a bá­nyászzenekar kísérte utolsó útjára az elhunytat. Egy hátborzongató, érdekes kirándulást is megem­lítek, amelyet a nagybányai Kereszthegy igen távoli zugába tettünk Paizs Goebel Jenővel. Olyan messzire jutottunk, hogy ránk esteledett. Ennek a hegynek a gerincén - visszatérőben - egy szűk ösvényen kellett áthaladnunk, melynek az egyik oldalát meredek hegy­oldal, a másikat pedig sűrű bozót szegélyezte. Ezen az erdei ösvényen a hold fényétől megvilágítva kígyók százai hemzsegtek. Kikerülni nem tudtuk őket, s így kénytelenek voltunk köztük és rajtuk keresztül to­vábbjutni. Nyilván erdei siklók násza lehetett, mivel baj nélkül hagyhattuk el ezt a szakaszt. A lakosság baráti magatartását jellemzi, hogy en­gedtek bennünket gyümölcsöt szedni a gyümölcsö­sökben. Egyszer almáktól dagadó zsebekkel egy Szé­­chenyi-ligeti pádon üldögéltem, amikor észrevettem, hogy a szemben lévő pádon elhelyezkedő társaság erősen figyel. Zavarba jöttem, mert azt hittem a zse­bemet figyelik. Aztán megszólítottak, hogy ugye mű­vésznövendék vagyok? Hogy ezt honnan sejtették, ma

Next

/
Thumbnails
Contents