Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Barangolások Európában
A Bányász utca Nagybányán, 1910 körül Archív fotó I Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria leírhatatlan hatással volt reám! A város és a vidék szépségével nem tudtam betelni és boldogított az a tudat, hogy egy ilyen tekintélyes művésztelepre kerültem. Akkor ott az idősebb művészek közül csak Rétivel volt alkalmam találkozni, mivel mint főiskolai tanár ő tartotta a korrektúrákat és ellenőrizte munkásságunkat. Nagybánya tündérszép városka volt, régmúlt idők emlékeivel, barátságos lakossággal tele, akik bennünket, művésznövendékeket, az lírfiakat’ - ahogy megszólítottak - szeretettel fogadtak. Paizs Goebel Jenő barátommal, akit mint Réti növendéket ismertem meg, és aki szintén ott töltötte a nyarat ösztöndíjjal, egy bányászcsaládnál béreltünk ki egy-egy szobát. Egy Agrikoláné nevű oláh, idősebb asszonynál jól és olcsón étkeztünk. Újdonság volt számomra az ízletes, több balkáni jellegű étel, mint pl. a káposzta helyett szőlőlevélbe töltött darált hús. A Cinterembe2"1 és a macskaköves, kúttal díszített főtéren lévő cukrászdába is járogattunk. A nyári szárazságban esőt kérő Dodola felvonulást240 241 ott láttam először, s majd évek múlva Szent240 Cinterem: templom körüli temetőkert. 241 Dodola járás: régi, esővarázsló szokás. Az utcákat járó, gallyakba öltözött és esőért éneklő személyt a többiek vízzel öntötték le és fáradozásait kisebb adománnyal jutalmazták. 46 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI endrén ismét. Nem tudtam mire jó ez. Az ablakom alatt is ácsorogtak emberek, és háziasszonyom figyelmeztetett, hogy ilyenkor adni illik valamit. A temetőbe az út házunk előtt vitt el és így sok bányásztemetés szem- és fültanúja lettem, mivel a bányászzenekar kísérte utolsó útjára az elhunytat. Egy hátborzongató, érdekes kirándulást is megemlítek, amelyet a nagybányai Kereszthegy igen távoli zugába tettünk Paizs Goebel Jenővel. Olyan messzire jutottunk, hogy ránk esteledett. Ennek a hegynek a gerincén - visszatérőben - egy szűk ösvényen kellett áthaladnunk, melynek az egyik oldalát meredek hegyoldal, a másikat pedig sűrű bozót szegélyezte. Ezen az erdei ösvényen a hold fényétől megvilágítva kígyók százai hemzsegtek. Kikerülni nem tudtuk őket, s így kénytelenek voltunk köztük és rajtuk keresztül továbbjutni. Nyilván erdei siklók násza lehetett, mivel baj nélkül hagyhattuk el ezt a szakaszt. A lakosság baráti magatartását jellemzi, hogy engedtek bennünket gyümölcsöt szedni a gyümölcsösökben. Egyszer almáktól dagadó zsebekkel egy Széchenyi-ligeti pádon üldögéltem, amikor észrevettem, hogy a szemben lévő pádon elhelyezkedő társaság erősen figyel. Zavarba jöttem, mert azt hittem a zsebemet figyelik. Aztán megszólítottak, hogy ugye művésznövendék vagyok? Hogy ezt honnan sejtették, ma
