Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Barangolások Európában
Nagybányai látkép Képeslap sem tudom. Szatmárnémetiből valók voltak. Hazakísértek, megnézték a képeimet, tetszettek nekik és néhány darabot meg is vettek. Persze nem valami hatalmas áron. Ez volt életem első képeladása, és az értük kapott pénzre nagyon büszke voltam. Többet is vettek volna, de mivel nekem a tanulmányaimmal el kellett számolnom, többtől nem mertem megválni. Csak tájképeket festettem a szabadban, melyeket végül, akárcsak a többi ösztöndíjasét is, Réti felülvizsgált. Erre a lakásomon történt felülvizsgálatra egy kínos epizód emlékeztet. Szerény, kicsi és alacsony szobámban Réti leült egy székre a képeimet mustrálgatva és elbírálva. Ahol ült a feje fölött villanyzsinóron egy régi fajta villanykörte lógott,- amely alul hegyben végződött. Szegény Réti hirtelen felkelt és fejét jól megszúrta a villanykörte. Nagy önfegyelemmel úgy tett, mintha nem történt volna semmi, majd leült és folytatta dolgaim bírálgatását. Megfeledkezve a villanykörtéről újra hirtelen felpattant és az incidens megismétlődött. Én a rémülettől szóhoz sem tudtam jutni, míg ő mintha mi sem történt volna elköszönt.”242 Diener Dénes Rudolf, Gráber Margit és Perlrott Csaba Vilmos, valamint közeli barátaik, Kmetty János és felesége a húszas- harmincas években a 242 Életutam. Ónodi Béla festőművész visszaemlékezései. Szentendre, 1984.14-15. p. rendszeresen visszatértek Nagybányára, amiről számos, ott készült festményük tanúskodik. Nem meglepő hát, hogy a kilencvenhat éves Gráber Margit Emlékezések könyve címmel megjelent életrajz-töredékei között nagybányai történetek is vannak. „1924-ben végleg hazatértünk Pestre. Műtermet béreltünk az Andrássy úton. Dolgozni kezdtünk, és innen utaztunk nyáron Nagybányára, télen Párizsba. Mikor még növendék koromban először jártam Nagybányán, elmenvén egy deszkakerítés mellett, meg tudtam állapítani, hogy az a festő, aki a kerítés mellett dolgozott, nem hozott magával rongyot, és az egész színskálája leolvasható volt a kerítésről. Itt a festőket nagy szeretettel fogadták, igazi erdélyi kedvességgel bántak velünk. Bár Nagybánya már román fennhatóság alá tartozott, ha lefizettük a Siguranta243-főnöknek a kétszáz lejt, kaphattunk engedélyt az ott-tartózkodásra. De aki sajnálta ezt az összeget, az adhatott egy képet is.[...] Azok közül a városok közül, ahol megfordultam, Nagybánya nőtt legjobban a szívemhez. Sokszor feltűnik emlékezetemben a nagybányai halottak napja és a Kereszthegy tövében lévő temető, a kék 243 Siguranta: román belbiztonsági szervezet BARANGOLÁSOK EURÓPÁBAN 47
