Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Lángra kapott életszikra, a koalíciós évek

A Remsey család nyári táborozása Szentendrén a Derecskei-forgónál, é. n. Archív fotó I Magántulajdon Most már nehéz érzékeltetni, hogy mit jelentett éveken át így élni, és sohasem tudni, mikor sza­kadhat ránk is a bűnösség vádja, ártatlanul. Az ilyen állapotnak mégis van egy pozitív hasz­na azokra nézve, akik nem sározták be magukat se vérrel, se árulással: az, hogy megkapaszkodnak egymásban. És ha már egypáran hisznek egymás­nak, akkor azon a kis ponton emberi élet van és vonzóereje el sem titkolható. Mindazok, akik ismertek minket azelőtt és most, amikor a becstelenség vízözöne és a hitetlenségé alig hagyott épen valamit, úgy tapadtak hozzánk, mint az egyetlen szalmaszálba, ami még megma­radt. Senki sem hívta őket, senki sem rendezett számukra még egy külön délutánt sem. Éltük a ma­gunk nagyon nehéz életét, ahogy lehetett, de bará­taink száma napról napra növekedett. És amikor nyáron a hőség elől felkerestük a mi régi, gyerekkori tanyáinkat a Duna partján, ott is egyre többen lettünk. Nem voltunk mi akkor úri kempingezők, akik magukkal viszik városi kényel­müket. Nagy igényű filozófiai vitákat se tartot­tunk, pedig abban otthon voltunk. Az élet most más oldaláról adta fel a leckét nekünk. A gyerme­keinket és a lelki gyermekeinket kellett megtaníta­ni arra, hogyan kell élni. Nem csináltunk mi semmit, csak nagyokat úsz­tunk. Kisimogattuk tépett lelkünk ráncait az ál­dott nyári napsütésben, és felhívtuk mások figyel­mét arra a végtelen gazdagságra, amit különösen nyáron, itt a hömpölygő folyam partján, ingyen kínál az élet. Akkoriban árusították ki Pesten a háborús ka­tonai sátrakat. Ezek a sátrak a mostani luxus sát­rakhoz képest nagyon egyszerűek voltak, mégis gombamód lepték el a Duna népszerű partját a De­recskei-forgónál. Városunk tele volt menekült családokkal és min­denütt voltak gyerekek. Ezek a gyerekek együtt jártak iskolában, együtt ismerték meg a folyópart örömeit. Egyik a másiknak adta a hírt: Pesten sátrat lehet kapni száz forintért. Elég volt nekik egy darab szalonna kenyérrel, vagy ha az se jutott, hát néhány szem krumpli vagy kukoricacső, amit megsütöttek parázson, de nem cseréltek volna senkivel. A szentendrei gyerekek számára a Derecskei-for­­gó volt a paradicsom! Focicsapat a kamaszoknak, esőtől védett sátor a csecsemőknek, pihenés a ki­merült anyáknak, ismerkedés a fiatalságnak, téma a festőknek, emberi sorsok kitárulása az íróknak, ro­zsé az ebédfőzéshez, egy egész folyam a mosáshoz, keringve szálló gólyák és este a tücskök, fehér gő­zősök és fekete halászladikok. Színes kavicsok a víz peremén és csúszda az iszapos partokon. Vízparti szeder és ízletes fűzfagomba. És napfény, napfény, napfény, ami igazzá teszi az ember gondolatait. Most annyi év után is meghatottan gondolok visz­­sza, hogy a keresetlen együttélés a természettel mi­lyen csodákra képes. Olyan embereket egyesített egy nagy szellemi-lelki családdá, akik különben LÁNGRA KAPOTT ÉLETSZIKRA, A KOALÍCIÓS ÉVEK 151

Next

/
Thumbnails
Contents