Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Lángra kapott életszikra, a koalíciós évek
A Remsey család nyári táborozása Szentendrén a Derecskei-forgónál, é. n. Archív fotó I Magántulajdon Most már nehéz érzékeltetni, hogy mit jelentett éveken át így élni, és sohasem tudni, mikor szakadhat ránk is a bűnösség vádja, ártatlanul. Az ilyen állapotnak mégis van egy pozitív haszna azokra nézve, akik nem sározták be magukat se vérrel, se árulással: az, hogy megkapaszkodnak egymásban. És ha már egypáran hisznek egymásnak, akkor azon a kis ponton emberi élet van és vonzóereje el sem titkolható. Mindazok, akik ismertek minket azelőtt és most, amikor a becstelenség vízözöne és a hitetlenségé alig hagyott épen valamit, úgy tapadtak hozzánk, mint az egyetlen szalmaszálba, ami még megmaradt. Senki sem hívta őket, senki sem rendezett számukra még egy külön délutánt sem. Éltük a magunk nagyon nehéz életét, ahogy lehetett, de barátaink száma napról napra növekedett. És amikor nyáron a hőség elől felkerestük a mi régi, gyerekkori tanyáinkat a Duna partján, ott is egyre többen lettünk. Nem voltunk mi akkor úri kempingezők, akik magukkal viszik városi kényelmüket. Nagy igényű filozófiai vitákat se tartottunk, pedig abban otthon voltunk. Az élet most más oldaláról adta fel a leckét nekünk. A gyermekeinket és a lelki gyermekeinket kellett megtanítani arra, hogyan kell élni. Nem csináltunk mi semmit, csak nagyokat úsztunk. Kisimogattuk tépett lelkünk ráncait az áldott nyári napsütésben, és felhívtuk mások figyelmét arra a végtelen gazdagságra, amit különösen nyáron, itt a hömpölygő folyam partján, ingyen kínál az élet. Akkoriban árusították ki Pesten a háborús katonai sátrakat. Ezek a sátrak a mostani luxus sátrakhoz képest nagyon egyszerűek voltak, mégis gombamód lepték el a Duna népszerű partját a Derecskei-forgónál. Városunk tele volt menekült családokkal és mindenütt voltak gyerekek. Ezek a gyerekek együtt jártak iskolában, együtt ismerték meg a folyópart örömeit. Egyik a másiknak adta a hírt: Pesten sátrat lehet kapni száz forintért. Elég volt nekik egy darab szalonna kenyérrel, vagy ha az se jutott, hát néhány szem krumpli vagy kukoricacső, amit megsütöttek parázson, de nem cseréltek volna senkivel. A szentendrei gyerekek számára a Derecskei-forgó volt a paradicsom! Focicsapat a kamaszoknak, esőtől védett sátor a csecsemőknek, pihenés a kimerült anyáknak, ismerkedés a fiatalságnak, téma a festőknek, emberi sorsok kitárulása az íróknak, rozsé az ebédfőzéshez, egy egész folyam a mosáshoz, keringve szálló gólyák és este a tücskök, fehér gőzősök és fekete halászladikok. Színes kavicsok a víz peremén és csúszda az iszapos partokon. Vízparti szeder és ízletes fűzfagomba. És napfény, napfény, napfény, ami igazzá teszi az ember gondolatait. Most annyi év után is meghatottan gondolok viszsza, hogy a keresetlen együttélés a természettel milyen csodákra képes. Olyan embereket egyesített egy nagy szellemi-lelki családdá, akik különben LÁNGRA KAPOTT ÉLETSZIKRA, A KOALÍCIÓS ÉVEK 151
