Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Lángra kapott életszikra, a koalíciós évek

Hamvas Béla bubáni háza a Kőhegy alatt, év nélkül (1940/50 es évek)

Archív fotó I Pest Megyei Könyvtár

még tán köszönőviszonyban sem lettek volna egymással. A társaságnak volt egy magja, és az maga is széles létszámú volt: a mi kiterjedt családunk. De hogy a többiek milyen törvényszerűség folytán csapódtak hozzá, azt nehéz eldönteni. [...]

A kívülállók néha mosolyogtak rajtunk, mert a csoportnak megvolt a sajátos jellege. Talán egy évtizeddel előbb, mint a világ fiataljai, negligálta a sznob, polgári eleganciát, kialakítva egy lezser, sokszor koldusos, de nagyon testhezálló és célszerű dunai ruházatot, megkönnyítve és egyszerűsítve ezzel a társaik ilyen természetű gondjait.

Ez az időszak még azokra az évekre esett, amikor senkinek nem volt feleslege se ruhában, se élelemben. Minden élelmiszer ki volt adagolva. Vagy jegyrendszerbe tartozott, vagy még jegy nélkül se volt hozzáférhető. A feketéző kufárok elkerülték a tábort. Az ő törvényüket mi meg se tudtuk volna tanulni. Minden falat kenyér arany volt a szánkban és a rávaló még inkább. [...]

I52 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI

Mégis volt már ekkor is valami, ami szabad prédát jelentett mindenkinek. Nagy kerek fatálban állt a sátor közepén: a só. És volt valami balzsamosan jó érzés abban, mindenki ugyanabból a tálból sózhatta a zsíros kenyerét, vagy a retkét. És mindenki szájában szétolvadt ugyanaz a közös íz, ugyanaz a lelke minden elemózsiának.

És hogy ez nemcsak szimbólum volt, próbálja meg valaki, mit jelent a Duna-parton a legfinomabb étel is, ha történetesen otthonmaradt a só.”696 Remsey Ágnes és Hamvas Béla mély barátságának hajszálgyökerei a harmincas évekbe nyúlnak vissza. Kapcsolatukról, ami a háború utáni legnehezebb időkben mélyült el Szentendrén, Remsey Ágnes nyolcvankét éves korában, 1997-ben, Hamvas Béla centenáriumi kiállítása alkalmából mesélt.

„Barátságunk Hamvas Bélával az ötvenes évek elejétől szorosabbá és meghittebbé vált, azután, 196

196 Remsey Ágnes: A Derecskei-forgó sója. Kézirat.

Hamvas Béla kőhegyi „Tusculanuma” a Bubánban, év nélkül (1940/50 es évek)

Archív fotó I Pest Megyei Könyvtár