Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Sötét idők, a háború fogságában
Indulás munkaszolgálatra (Ámos Imre jobbról a második), 1940-es évek eleje Arch ív fotó Alig telt el pár hónap, s Ámos Imre naplójának lapjait már a saját munkaszolgálatáról szóló feljegyzések töltötték meg. Kezdet kezdetén, mint az itt következő elbeszélés is mutatja, figyelmét még Ámos Imre munkaszolgálaton, vagonlapátolás közben (a vagonon balról a második), 1940-es évek eleje Arch ív fotó le tudta kötni az új környezet, a megbirkózás a nehéz fizikai munkával. „1940. december 13-án érkeztem vissza a munkaszolgálatból. Csaknem három hónapot töltöttem el kemény fizikai munkával; ujjaim reggelente még most is fájnak, nem tudom nem szereztem-e reumát a hideg vagonok tolásánál és vassínek, talpfák emelésénél. Mulatok magamon, hogy egészen bele tanultam a vasúti munkások szakmájába. Balatonaligán hoztunk rendbe egy sínpárt és ez a munka annyiféle dologból állott, hogy nem is képzelné az ember, legkomiszabb volt a vagonokból kidobálni az apró köveket, mert ennél a munkánál időre kellett végezni s bizony nemegyszer azt hittük nem bírjuk a hajszát. Én nem vagyok kényes, falusi gyerek voltam, hát megszoktam az ásó, lapát, forgatást, ha nem is oly mértékben, mint ott kellett, így nem tartottam olyan nehéznek a munkát, csak az volt elszomorító számomra, hogy elvettük a kubikosok kenyerét, ugyanakkor el kellett hagyni a palettámat ecsetemet és nem hiszem, hogy többet szolgáltam volna fizikai munkámmal a hazának (pedig soha nem húztam ki magamat) mint a piktúrával. Na de annyi más értelmetlen dolog is van a mai sötét világban, hogy mért csodálkoznék épp ezen? Most újra itthon vagyok, szinte mohón estem neki a munkának, féltem, hogy nehezen fog menni ennyi idő után, de csodálatosképpen egész bőven buzog a munkakedvem és mintha pótolni akarnám az ellopott időt, nagyon sokat és szerintem elég eredményesen dolgozom. [...] Nyomasztóan hat ránk a háborús helyzet, az örökös bizonytalanság a szükség; mindenféle megszorítás lépett életbe, nincs jó kenyér, cukor, tüzelő, az utcák sötétek, ellenségesek annak, aki szereti a vidám nyugodt világosságot. Sokat olvasunk mostanában, ma fejeztem be a Kosztolányiról”92 feleségétől írt könyvet, megsirattam szegény nagy embert, mennyit szenvedett ő, aki úgy félt a szenvedéstől.”592 593 592 Kosztolányi Dezső, költő, író, műfordító (Szabadka, 1885 - Budapest, 1936 593 Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Budapest, 2003. 37. p. 130 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI
