Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
mindenkit, akinek egy kis sikere van és én úgy látom, hogy mindez azért, mert túlságosan egyéni szeretne lenni, és senki sem veszi be amiket csinál. Én bízom benne, hogy le fogja vetni a merev abroncsokat magáról, és feloldódik egy komoly piktúrában, mert nagyszerű kvalitásai vannak.”5”5 Ámos is és Vajda is rendkívül szenzibilis, befelé forduló, elismerésben és megbecsülésben nem a vágyaik mértéke szerint részesülő fiatal művészek, akik egymás szakmai sikereire igen érzékenyen reagáltak. A közös barát, Bálint Endre megőrzött Vajdáról, Ámosról és Anna Margitról egy történetet 1934-ből, ami jól megvilágítja kettejük finom hangolásé viszonyát. „1934 ősze számomra többet adott, mint amenynyit ígért. Egy zűrzavaros, kudarcnak is mondható párizsi három hónap utána az OMIKE-menzán megismerkedtem néhány festővel, közöttük Anna Margittal, Ámos Imrével, majd Vajda Lajossal, akik a hírhedt Képíró utcai garniszálloda legfelsőbb emeletén egymás szomszédságában laktak és dolgoztak. Mint kiderült a későbbiek folyamán: nem sok bizalommal egymás munkássága iránt. Vajda talán Anna Margitot becsülte a legtöbbre, amit egy ’őszinteségi játék’ folyamán meg is mondott, nem minden következmény nélkül. Ámos képeiről úgy beszélt, mint ’felnagyított illusztrációkról’, míg Ámos Imre Vajdáról annyit, hogy nem festészet amit csinál’, és emlékezetem szerint akkor még Anna Margit is csatlakozott Ámos véleményéhez. Természetesen rólam egyetlen szó nem esett, hiszen nem volt mögöttem semmi. Húszéves voltam akkor kezdtem el festeni, kezdetleges és főleg átéletlen dolgaimat nem is mertem senkinek sem megmutatni. De jól esett, hogy megtűrtek maguk között.”555 556 Évekkel később, 1939. nyarán Ámos Imrét önelemző naplóbejegyzésre késztették azok a súrlódások, amelyek közötte és Vajda Lajos között támadtak Szentendrén. „Hosszú beszélgetést folytattunk néhány kollégámmal, aminek tárgya a Vajdával való összeütközésünk volt. Nagyon sokat tanultam belőle, azt mondják hogy a legtöbb esetben abból származik a kollégáimmal való rossz viszony, hogy a magamról, az előmenetelemről, képeimről tett megjegyzéseim úgy tűnnek fel, mintha hencegnék, magamat föléjük helyezném és emiatt elidegenednek tőlem, holott meg vannak győződve arról, hogy én jóhiszeműen őket bántani nem akarva közlöm velük a dolgaimat, csak éppen az a baj, hogy nem 555 Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Budapest, 2003.17. p. 556 Bálint Endre: Életrajzi törmelékek. Budapest, 1984. 79. p-120 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI vagyok tekintettel az ő érzékenységükre és eszükbe juttatok olyasmit, amit ők nélkülöznek (siker, munkakedv) és ez rossz vért szül és ellenem fordulnak. Megtanultam belőle tehát, hogy ne legyek annyira jóhiszemű és közlékeny velük szemben, válogassam meg, hogy mit mondok el nekik, úgy látszik azt szeretnék, hogy inkább rám nézve kellemetlen dolgokat mondjak, akkor nem lesznek irigyek és meglesz köztünk a békesség. Sajnos nagyon naiv vagyok az örömömet nem bírom magamban tartani, s azt hiszem, hogy annak mások éppúgy örülnek. Ezután vigyázni fogok az emberekkel szemben, igaz ugyan, hogy eddig ezt még csak nálamnál kevesebb eredményt elért kollégákkal szemben tapasztaltam. Margit mindig mondta ugyanezt, de nem akartam elhinni neki. (Borzasztó egyedül érzem magam most hogy bement Pestre, sajnos olyan dolog megakadályozására, amit pedig nagyon szeretnénk.) Remélem, hogy holnap kapok tőle levelet.”557 A Haluskai-tanya A harmincas évek végén, 1939-ben vagy 1940-ben, a visszaemlékezések eltérőek a pontos évszámot illetően, a pismányi dombon magányosan álló Haluskai tanyával egy új helyszín lépett be a telepen kívüli fiatal festők nyári szálláshelyei közé. Pismány Szentendre híres történelmi szőlőhegye volt a tizenkilencedik század végéig, a város csaknem egész szőlőállományát kipusztító filoxéra járványig. A két világháború között elszórva fekvő néhány nyaraló és a gyümölcstermesztéstől - élén az egressel - megélhetést remélő gazdálkodók földjei, kertjei tarkították ezt a Kőheggyel szemközti, napsütötte domboldalt. Itt állt a Haluskai-tanya, amit akkortájt egy bajóti gazdálkodó házaspár bérelt tulajdonosától, Haluskai Sándortól558. Szántó Piroska és Törzs Éva találtak rá, megunva a sivár városbeli albérleteiket. Ettől kezdve az eredetileg családi villának épült ház a telepen kívüliek mintegy tizenöt fős fiatal „bandájának” nyári menedékévé, alkotóhelyévé lépett elő. Szántó Piroskának köszönhető, hogy az utókor is betekintést nyerhet a szentendrei festészet két világháború közötti történetének ebbe a vadvirágos, a nélkülözések ellenére vidámságtól, fiatalságtól duzzadó különleges fejezetébe is. A nyomorúságos albérletekről, a céltalan esti kóborlásokról, az utcáról az ablakon át 5,7 Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Budapest, 2003.31. p. 55tl Haluskai Sándor, mérnök (Újbárd, 1895 - ?)
