Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Telepen kívüliek a harmincas években

meglesett szentendrei polgárok életének ellopott pillanatiról szólnak a derűvel és humorral elbeszélt alábbi történetek.

„Együtt vagyunk mindnyájan. Eddig is együtt voltunk, siilve-főve, de a legsötétebb és legolcsóbb szentendrei albérleti szobákból bújtunk ki, hogy találkozzunk a hajóállomásnál, a piacon, a templomban, a szerb misén, és este együtt kóboroljunk az akkor még alig világított szentendrei utcákon, és bámuljuk a nappal olyan tarka város tűzpirosán világító alacsony ablakszemeit. Igyekeztünk neveletlenül benézni a zsúfolt parányi szobákba - ahány, annyiféle volt, kettő sem akadt hasonló, szó sem volt még variabútorról, csak az ablaküveget szerették egyformán piros kendővel elfüggönyözni Szentendrén, ettől aztán égi fényben ragyogott a foltos mosdótál fölött bolhát rázó inges néni, a szerb sarokoltár mécsese előtt üveget meghúzó öregember vagy az asztalon álló ecetes légyfogóba merengő cica, a petróleumlámpa fényvető bádogtányérja előtt.

És mi magunk is micsoda szobákban éltünk s próbáltunk festeni! Törzs Évi meg én egy mosókonyháért fizettünk többet, mint amennyit bírtunk, ahol hajnalonként a háziasszony kürtéles hangja vert föl: ’Kakálni kell? Mondd, kakálni kell?’ - érdeklődött a hároméves fiacskájától minden áldott reggel üvöltve, a feleletet már nem hallottuk, a kérdés örökre nyitva maradt. Bálint Bandi egy városszéli manzárd tulajdonosával kötött forró barátságot, oda is költözött, a társulás azonban mély kudarcba fúlt, Bandi ugyanis átfestette a főbérlő képeit, érdemük szerint ugyan, de a tulajdonos ezt nehezményezte.559 Vajda padlásszobájában a háziak az asztal lábához kötöttek egy hizlalóba fogott kacsát - alomról viszont nem gondoskodtak, takarításról sem.

Valamennyiünk szobája sötét volt - Szentendre déli stílusú építkezése szigorúan kerülte a napfényt, s a nagyon festőién összehányt enteriőrben alig tudtunk helyet szorítani az állványunknak, de persze ezt is iszonyúan helytelenítette a ’házinéni’, azt meg, hogy a ’többiek’ is eljöjjenek esténként, egyszerűen nem tűrték, és énekelni sem volt szabad - pedig örökké énekeltünk , rádiója egyikünknek sem volt, és pénzünk sem, hogy a nyaralóknak’ való szobákra vethessük a szemünket, ahol civilizáltabb állapotok uralkodtak, néhol még angol vécé is akadt, a vizet sem a kútból kellett húzni, és este szabad volt ’lámpafénynél énekelni’

559 Bálint Endre lakott albérletben Borús Bindorfer Ferencék Római temető utcai házában is. A festőkkel jó kapcsolatot ápoló házigazda manzárdszobájáról festette a Szobám Bindorferéknél c. festményét.

a vendégeknek, mint Csehov560 nagyravágyó parasztjainak.”561 [...]

„Évának562 és nekem [Szántó Piroska] elegünk lett a mosókonyhából. Lakást kell keresnünk, hátha följebb, Pismány felé találunk valami jobbat. Messze van ugyan (busznak még nyoma sincs Szentendrén), de az én tájképfestői szenvedélyem nemcsak a témának szól, hanem annak is, hogy szabadban szeretek festeni, még ha öt-hat kilónyi felszerelést is cipelek magammal a dombok felé, és festés után jobban szeretek a füvön feküdni, mint a mosókonyha kövén vagy a lerogyással fenyegető, téglával feltámasztott lábú ágyon. Járjuk hát a dombokat, fáradtan, egyre reménytelenebbül sötétedik már. Kakukkfüves, árvalányhajas, gyönyörű hajlású dombon egy nagyon előkelő külsejű ház áll kerítés nélkül, odapottyantva a világ végére. De petróleumlámpa ég előtte a földön, és citera pattog. ’Három fehér szőlőtőke, három fekete’, már mi is ott ülünk, és a komoly, szép arcú, sokszoknyás, fehér ingvállas asszony - borzasztó öreg, lehet már negyvenéves is - barátságosan, szilárdan áll a lámpa alulról fölvetődő fényében és...

Igen, van lakás, ez kétszobás, verandás villa, ő az urával a konyhában lakik, van benne kamra is, szín is, kút is, igaz, harminc méter mély, de nagyon jó a vize. Ez a Haluskai úrék villája, de ők bérlik, a földet is a villa körül, fel egészen a csúcsig, csak jöjjünk, ő szereti a fiatalokat, ez a hely úgyis olyan elhagyatott, még egy szomszéd sincs.

Ez aztán a művésztelep! Ki törődik már az igazival, odalent a Duna-parton, ahol az ’öregek’ laknak, és ahol egy éjszakára megengedték Vajdának és Kornissnak, hogy a volt kecskeólban aludjanak.563 [...]

De itt fenn azt csinálhatunk, amit akarunk, senki se bánja, igaz, nem is látja senki. A hegy tetején áll a Haluskai-tanya, reggelenként messze lent a völgyben; ködből bukkan ki Szentendre hét temploma körül az egymásra halmozott tetők kupaca. Mert hajnalban kelünk persze, és itt aztán senkit sem zavar, ha Cserepes Pista, az egészséges életmód megszállottja, csuromvizesre öntözi magát egy kék kancsóból, s utána csattogó talpakkal fut végig a hegy gerincén. [...]

Elsőnek Modok Mária jelenik meg. Ő az, aki szóba áll velünk a telepiek közül, már tavaly is, tavalyelőtt is szívesen látott bennünket a pici házában, a férje,

560 Anton Pavlovics Csehov, orosz író (Taganrog, I860 - Badenweiler, 1904)

561 Szántó Piroska: Bálám szamara. Budapest, 1982. 213-214. p.

562 Törzs Éva

563 A különálló téglaépület eredetileg valóban kecske ól lehetett, de a művésztelep megnyitása előtt a művészek rendbe hozták és az lett a modell szálláshelye.

TELEPEN KÍVÜLIEK A HARMINCAS ÉVEKBEN 121