Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Telepen kívüliek a harmincas években

Én persze nem sok szavamat hallattam a képekről - se jogot, se merszet nem éreztem hozzá Kassák jelenlétében. Kivétel volt Barcsay, akinek előző évben láttam kiállítását az Ernst Múzeumban, és ott [...] ismeretlenül megszólítottam őt, hogy kifejezzem csodálatomat. Most, hogy művésztelepi műtermében mutogatta nagy tájképeit és nőalakjait, még tudatosabban örültem, hogy milyen egyedülállón és nagyszabásúan magyar és modern piktúrát hozott létre: tájképein a szentendrei dombok szerkezetét titáni dinamikával fokozta föl; hatalmas asszonyaiban az erdélyi balladák tragikus ereje feszül, és az erdélyi hegyek színei és formái jelentek meg előttem [...] a szentendrei festők is csak a tájat festették, mohón és színesen, csupán Ilosvai Varga kezdte megmutatni az utcák, házak rendetlen szerkezetének hangulatát - a maga módján, amely mellett végig kitartott. A város mélyebb rétegeivel nem törődött senki a társaságból, Kassákot amúgy sem érdekelte semmi, ami régi - ebben avantgardista maradt , Szentendréhez meg egyébként is csak a horgászás meg a festészet vonzotta. [...]

A városnak ezt a balkáni és bizánci mélyrétegét - amely azonban távolról sem volt földalatti: elevenen és tarkán élt a templomokban és temetőkben, táncolt, énekelt, citerázott a búcsún - Vajda Lajos fedezte fel. Vajda is kint volt éppen Szentendrén, valamilyen albérleti lyukban igyekezett a képein hasznosítani felfedezését, de a mi társaságunk nem találkozott vele - valószínűleg nem is tudtunk az ottlétéről. A Magyar Legendárium Kassák-fejezetében szerepel egy iniciálé, melyben az Avantgárd Atyja a modernség keblére emeli Vajdát is. Holott az ősidőkben, amikor még senki sem tört ki a törzsből, a Kassák patronálásával megrendezett, egy raj ragyogó reményt útra bocsátó kiállításon [...] Vajda nem kapott falat. És Kassák nem a társak ellenében tiltotta ki őt: Vajdát akkor senki sem találta tehetségesnek - és e boldog nyaralásunk idején senki sem látott még okot, változtatni véleményén. Én is csak néhány éve tudom, hogy mennyire együtt lélegzett a modern világgal: 1936-ban nyílt meg Párizsban az a nagy Bizánc-kiállítás, amely Európa-szerte divatossá tette a művelt köztudatban az addig inkább kétértelmű hírben álló Bizáncot - és Vajda körülbelül ugyanakkor kezdte vállalni festészetében is balkáni-bizánci gyökereit.

Még három év múlva is - egy évvel Vajda halála előtt [ 1940J -, amikor az a bizonyos festőkislánySl6 úgy beszélt róla, mint nagy festőről szokás, hitet546 Szántó Piroska

len mosollyal hallgattam: fiatalos rajongásának tulajdonítottam a túlértékelést - sehogy se fért a fejembe, hogy a mi hajdani, közkedvelt, bár gyerekes kedélyű és gondolkodású mulató- és túratársunkból, együgyű tréfáink céltáblájából ilyen komoly és nagy hatású festő lett. Valójában ezek a fiatalok fedezték fel Vajdát és az ő nyomán a bizáncos Szentendrét. A mi szeptemberünkben is ott dolgoztak és rajongtak, bandába verődve, a telepre nemigen jártak, csak Modok Mária fogadta őket szívesen, de mi nem találkoztunk velük.’0 * Vas Istvánnak igaza volt, amikor úgy fogalmazott, hogy „ezek a fiatalok” fedezték fel Vajdát, közülük többen követői lettek, maguk fölé helyezték, ellenére a csupán néhány év korkülönbségnek. Szántó Piroska elbeszéléséből világosan kiderül, Vajda hogyan tanította meg őket látni Szentendrét és meglátni benne mindazt, ami specifikus, ami egyszeri és megismételhetetlen:

„ [...] a képeit nem ismertem. Tudtam, hogy Párizsban volt, mondta, hogy főleg montázsokat csinál, az akkor engem nemigen vonzott. De ezek a képek itt, Fiala bácsiék falán! Szentendrei házak voltak és szentendrei motívumok. De nekem abban a pillanatban nyilvánvaló volt, hogy ez Szentendre lényege, és fájdalmas, sűrített, kivonata. A talpukkal egymáshoz ragadó házak vonalrajza mellé helyenként oldalra csapódott egy jellegzetesen hosszú orrú oromfal, alátámasztotta egy-egy, ablakot keretező díszítő motívum, ahol még a megkötött függöny alsó csomóját is szerették kialakítani a falon a hajdani kőművesek. A házak néztek a hegyes tető alá került gömbölyű ablakszemükkel, azt is körülvette egy kelta kereszt formájú faldísz, még jobban kihangsúlyozva a házba bújt élőlényt, a ház szellemét. Szín alig volt ezeken a rajzokon, csak rend, iszonyú, szorító rend, a föld forgott Szentendre alatt, és működött a centripetális erő, kidobva a fontos részeit ennek a világnak, elnyelve a többit. Egy-egy Krisztus-kontúr megpróbálta néha feloldani, de csak lebegett a szerkezet fölött, még jobban kiemelve a szorítását. És a bárány, a bárány is beilleszkedett ide, a buta kis lábai hirtelen értelmet kaptak, még egy hajfonat is értelmezett egy szerkezetet, mielőtt a kibomlott vége a reménytelenségbe szúrt volna. Egyetlen rajzott színezett ezek közül Vajda, de ez a szín a legkézenfekvőbb parasztház-sárga s jellegzetes tót-kék takarékos felhasználása volt, néha pontozott egy-egy felületet talán hogy megmozgassa vagy kiemelje - talán a szín helyett? Ha nem tette

i47 Vas István: Nehéz szerelem. Miért vijjog a saskeselyű? II. Budapest, 1984. 61-67. p.

TELEPEN KÍVÜLIEK A HARMINCAS ÉVEKBEN 115