Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Bevezetés
„...öreg barátaim mind itt hagytak, talán krónikásnak, hogy egykor ők is eleven emberek voltak, ma már múzeumi anyagok. ” (Gráber Margit)1 2 Az elmúlt húsz évben művészetet kedvelő barátaimmal, gyűjtőkkel, elhunyt művészek leszármazottaival gyakran beszélgettünk arról, mennyire hiányzik egy olyan átfogó könyv, amelyik Szentendréről és a festőiről szól, élet közelien és élményszerűen, egy kicsit a kulisszák mögé tekintve, az alkotás titkait is felfedve. Minden alkalommal nagy egyetértésben váltunk el, de sokáig nem történt semmi. Végül megszületett bennem az ötlet: szólaljanak meg maguk a festők, ők, akik már nincsenek közöttünk, de nem pármondatos idézeteken keresztül, hanem hosszasan, ráérősen. Úgy, ahogy évtizedeken keresztül beszélgettek a művésztelep ősplatánjai alatt a kis kerek malomkőasztalt körbeülve, vagy a szamárhegyi Kisanyik-kocsma lugasa alatt helyi bort kortyolgatva. Meséljenek ők magukról és egymásról, a sikert és nélkülözést nem egyenlően osztó mindennapjaikról, az alkotás felemelő és gyötrelmes stációiról, vívódásokkal terhes útkeresésükről, barátságról, szerelemről, bolondos ifjú évekről, s arról, hogy mit jelentett számukra a befogadó város, a nagy múzsa: Szentendre. A Gráber Margittól" mottóul választott idézet arra a gyakori veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy a művészek hagyatéka olykor túlontúl is beporosodott, nem ritkán raktárakban felejtett múzeumi anyaggá és leltári jegyzékek élettelen tételeivé válik, vagy magángyűjtemények féltve rejtett kincsei, avagy a műkereskedelem agyonvadászott céldarabjai lesznek, amelyek mellől kikopik - jobb esetben csak háttérbe szorul - a művész egykori élő, eleven alakja, személyisége, a saját létharcát megvívó ember egyedi sorstörténete. „Múltidéző „beszélgetésre”, egy „virtuális találkozóba” hívtam meg hát könyvem lapjain olyan festőművészeket, akiktől fennmaradtak egyes szám első személyben megírt szövegek (levelek, naplófeljegyzések, önéletírások, memoárok), s akikről elmondható, hogy életük, munkásságuk, hosszabb-rövidebb időre, szorosabb vagy lazább szálakkal, de elválaszthatatlanul és kitörölhetetlenül összekapcsolódott Szentendrével. Minden szabály azonban csak addig életképes, amíg rá nem merevedik tárgyára. Az anyaggyűjtés során egyre többen: festőkollégák, feleségek, rokonok és barátok, írók, költők, gyűjtők „jelezték részvételi szándékukat” ezen a nem szokványos találkozón. Olyan kortársak, akik személyes tanúi, részesei voltak a szóban forgó festők egy-egy életszakaszának. így hát új lapokat nyitottam számukra, hogy történeteik, emlékeik felidézésével még élőbb, még sokszínűbb kép bontakozzék ki a megidézett festőkről és az egykori Szentendréről. Az eddig elmondottakból is kitetszik, hogy nem szokványos művészettörténeti munkát tart kezében az olvasó, sokkal inkább egy hiteles forrásokra épülő, de bensőséges és személyes hangvételű könyvet, ami egyben értékes lelőhelye lehet művészettörténeti és helytörténeti kutatásoknak is. A „szerzők” ez esetben nem tudós szakemberek, hanem olyan festők, akik az ecsetet időnként írótollra cserélték. írásaikat, feljegyzéseiket olvasva megelevenedik, mozgással telítődik az életüknek keretet adó, gyakorta rideg vonásokkal barázdált kor, átélhetővé és élményszerűvé válnak a mosolyt ébresztő, máskor megható, megint máskor a szívszorítóan megrendítő történetek, amelyek hozzávetőleg nyolcvan évet fognak át az 1880-as évektől, Ferenczy 1 Gráber Margit: Emlékezések könyve. Budapest, 1991- 34. p. 2 Gráber Margit, festő (Budapest, 1895 - Budapest, 1993) BEVEZETÉS 9
