Majorossy Judit: "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…"Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Történeti vándorkiállítás kiállításvezető - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 4. (Szentendre, 2013)
Gertrúd királyné emlékezete
A harmadik típusú szöveghagyományban említődik János esztergomi érsek szerepe, aki eszerint a merénylet előtt kétértelmű levelet írt volna az összeesküvőknek („a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz”), amely levelet a mondatbeli vesszők különböző helyre illesztésével akár beleegyező, de akár elutasító üzenetként is lehetett értelmezni. Erről a korai és igen részletes beszámolót egy itáliai retorikatanár, Boncampagnus de Signa tankönyvében (Rhetorica novissima) találjuk. A szerzőről tudjuk, hogy 1229 és 1234 között a pápai udvarban tartózkodott, és valószínűleg innen származnak az értesülések a levél kapcsán, amellyel az érseket a pápánál akkoriban bevádolták. Ebből következően az érsek alakja és levele valamikor 1235 előtt került be a szövegelemek közé. Végül a negyedik csoport az (köztük például az úgynevezett Osztrák Ritmusos Krónika, Jans Enikel világkrónikája, vagy Thomas Ebendorfer osztrák krónikája), amelyikben a szerelmi bosszú által motivált királyné-gyilkosság története van jelen. Az ide tartozó szövegek szerint már aktív szerepet játszik Gertrud öccse, Bertold kalocsai érsek, aki Bánk bán magyar nemes, akkori nádor feleségén erőszakot követett volna el. Ennek a hagyománynak a legkorábbi változata az 1270 körül a klosterneuburgi ágostonos rendházba a tatárok elől menekült, valószínűleg magyar származású pap által készített Osztrák Ritmusos Krónika volt. Ebből a tényből kiindulva a jelenlegi kutatás azt feltételezi, hogy ennek az elemnek a kapcsán egy, a 13. század második felében a Magyar Királyságban terjedő híresztelésről lehet szó. Mivel Bánk bánt az uralkodó Petúr bánnal ellentétben nem a merénylet után, hanem majd csak később büntette meg, az 1230-as évek végén, feltehető, hogy a hajdan nagyhatalmú előkelő bukásának naiv („népi”) magyarázatával állunk szemben. Ekkor értesülünk arról is, hogy a meggyilkolt királynét a pilisi ciszterciek templomában temették el. Valószínűleg ennek az elemnek a megjelenése, illetve egyre szélesebb elterjedése váltotta aztán ki később azt a hagyományt, amely ezzel szemben ártatlannak hirdette Gertrúdot a bátyja által elkövetett bűn kapcsán. Mindez azonban már majd csak a 15. század elején bukkan fel (például a diesseni ágostonos monostor történetében, amely annak idején a merániai hercegi címet viselő andechsi grófok magánegyháza volt). Mindezeken túl vannak persze olyan középkori elbeszélések is, amelyeket nem illeszthetünk a fentiek sorába. Ezek némelyike már Gertrúd, Erszébet lányának szentségével kapcsolatban emlékeznek meg a merényletről, vagy éppen egyes csoportok hatalomvágyával indokolják azt. És nem feledkezhetünk el azokról a nekrológiumokról (halottaskönyvekről) sem, amelyeknek a történet alakulásában semmilyen szerepük nincs, mivel kizárólag abból a célból utalnak a gyilkosságra (illetve a királyné halálára), hogy a zsoltárkönyvet forgató olvasók imádkozzanak az elhunyt lelki üdvéért. 68. kép A Merániai Gertrúd királyné halálát elbeszélő külhoni, latin és német nyelvű források (krónikák, évkönyvek, illetve halottaskönyvek) elterjedése Európában az 1210-es évek végétől a középkor végéig. (Forrás: Körmendy Tamás, 2009; Radek Tünde, 2013 / A térképet kivitelezte: Nagy Béla) 67
